Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Babits Mihály: Nagy Sándor öregkora
Node a Gastonról beszélek - persze érzékeny gyerek volt - de mit magyaráz ez? Talán így mondhatnám, hogy «szabadsághős» - már a karaktere... De hogy lesz az ilyen fiú szabadsághős? Akkor már nyilvános gimnáziumba járt - persze a legjobb diák - még a tanárokat is lefőzte - láttátok volna ilyenkor! Épp itt van a dolog, hogy a tanár neki nem volt tanár, az iskola sem iskola - hanem császár, meg állam - zsarnokok persze, a «hatalom vak fölénye», ha a tanár nem tudott eleget - igazságtalanság - aztán a becsület, dicsőség - hát honnan jött ez mind? Láttátok volna valami csekély kudarc után - vagy pláne, ha azt hitte, hogy jogtalanság éri - azt a vigasztalhatatlan melankóliát napokon keresztül! Neki nagy élet volt ez és küzdelem: «az intelligencia küzdelme a korlátolt hatalom ellen» - honnan jött ez? Kinevethettek, de a halottaktól jött ez - például Sokrates... Egyszer beszélt nekem Sokratesről - hogyan itta ki a méregpoharat? inkább kiitta, hogysem egy percre lekicsinyítse magát a buta bírák előtt!
- Azokat a bírákat mindenki elfeledte, Sokratesre mindenki emlékszik! - ezt mondta.
Láttátok volna, a szemecsillogása lüktetett, mint a csillagoké, még egész kisfiú volt. Akkor a Sokrates beszélt belőle. Micsoda könyveket adnak a gyerekek kezébe: csupa «hősök», csupa «vértanuk», - és hogy «a szellem végre is diadalmaskodik», és «előbb-utóbb győz az igazság», - pedig mind nem úgy van. Hanem a bolond halottak, akik fejükkel mentek falnak életükben, most megfogják az ilyen gyerek könnyű fejét, és azt is falnak viszik. Megálljatok csak, elmondom a történettanárral való esetet. Azt ki nem állhatta a Gaston, mivel olyan «tekintélyőrző» tanár volt, (azt mondta):
- Éppen, mivel nem tud semmit - azt mondta - csak évszámot, meg frázist! És meg akarja mutatni, hogy a történet se «csupa mese», hogy az ő tárgyából is meg lehet bukni. - Nem szerette Gaston a történetet - «zsarnoktan», azt mondta - Zsüliettől is hallott ilyeneket:
- Miért nem a kultúrtörténetet tanítják? Aristoteles nagyobb ember volt, mint a neveltje, Nagy Sándor - így emlegette talán Nagy Sándort először! Hogy a költők, tudósok halál utáni élete több, mint a zsarnokoké - mert a gondolataik megmaradtak - ez egészen olyan Zsüliett-féle ötlet volt.
De a történettanárral való esetet akarom - hát hogy egyre szidja a fiú, hogy: csupa magolás, meg frázis:
- A latin, a számtan, ott legalább, aki megérti: jó - de itt minden a buta kérdéstől függ - hát jön egyszer haza fölhangolva, hogy:
- Megmondtam most neki! -:
hogy valami olyant kérdezett a tanár egy szegény gyerektől, akire «pikkje» volt, amire lehetetlen megfelelni - valami ilyent: «mi következett ez, meg ez után?» és ezt kellett volna felelni: «az általános lehangoltság kora következett», amit persze nem lehetett kitalálni, hogy éppen ez a jó felelet - mire Gaston nem nézhette, fölállt, megmondta - a tanár tajtékzott:
- Nem félsz, hogy megbüntet? - kérdeztem, mert csodáltam a félénk fiútól, de csak láttátok volna:
- Én?! - hogy lüktetett föl a szeme megint! - a Sokrates beszélt belőle megint - mert ő sem volt már ő - a szellemek beszéltek belőle - a paraziták - akik kiserdültek a gyerekben, mint a burján a friss földben - és gondoltattak, mondattak, tétettek vele, amit ők akartak!
Játszottak a könnyű lélekkel.