Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 13-14. szám · / · Babits Mihály: Nagy Sándor öregkora
Látjátok, a feleségem az olyan asszony volt: az nem ment sehová, hanem olvasott. Olvasott, vagy tanult a kis sógorommal, a Gastonnal. Latinul, görögül, mind ért az én feleségem. Mondom nekik olykor:
- Egészen tönkreteszitek magatokat a sok tanulással.
Akkor azt mondja:
- Ezek a nagy szellemek - azt mondja - akik ezeket írták, nem élnek már máshol, mint mibennünk. Én életet tudok adni nekik avval, hogy befogadom a lelkembe és engedem ott továbbgondolódni a gondolataikat. Sajnáljam tőlük - mondja - ezt az egyetlen életet?
Ilyen különös asszony - például egész kápolnát csinált az anyjának - tudjátok, hogy francia leány volt, nevelőnő ott, ahol én nevelő, úgy ismerkedtünk össze. Egy szoba tele van nálunk egy halott párizsi jósnő arcképével: ez a jósnő volt a feleségem anyja, tönkrement szegény, mikor a lóversenyjátékot is a jószelleme szerint intézte. Zsüliett sokszor mondta:
- Pauvre maman a spiritizmusban hitt. Azt hitte, hogy a halottak külön életet élnek valahol «az ég és föld között». Pedig a halottak csupán bennünk élnek - ki meri tagadni, hogy ez nem élet? - mondta Zsüliett - hisz a külső képük életükben is csak mibennünk élt, az öntudat pedig - miben van az öntudat? - mondta - a gondolatunkban, - ha tehát a gondolat nem vesz el, hanem továbbgondolódik másokban, az életünk is tovább él másokban, az öntudat folyama tovább folyik. A különbség csak az, hogy az életünk ezentúl más életekhez van kötve és bennük szétágazik, de azért titkosan mégis csak egy marad, - értitek? Ilyen gondolatai vannak az asszonynak.
- Gyilkosság - mondta - elfelejteni a halottakat, mert avval elpusztítjuk őket - azért volt az a sok arckép és minden, a sok könyv, hogy egész szellemsereget gyűjtsön maga köré - nem átvitt értelemben, hanem valósággal jelenlevő szellemeket - azt mondta. Én, persze, eleinte nem vettem ezt valami komolyan, de lassanként magam is éreztem, hogy a házam szellemmel telik meg. No de nem erről akartam - mit beszélek itt mindent össze-vissza? - persze most mind ezen jár az eszem. A Gastonról még nem is szóltam voltaképp: hogy ő is olyan volt - persze külsőleg is hasonlítottak - ezért is szerették egymást olyan nagyon... Tudjátok, hogy Gaston öccse volt a feleségemnek: Zsüliett maga tanította, eleinte nem adtuk iskolába. Hát, mondom, a Gaston is olyan volt, ő is mindig a könyv mellett, ha szóltam hozzá, azt se tudta, miről? mintha egy más világban időzne - akárcsak a feleségem, aki - alighogy együtt ebédelünk - fölkel, mosolyog:
- A Platon szelleme vár - megy a görög filozófusához. Néha azt hittem, csakugyan szellemek várják őt ilyenkor - rettenetes, követelőző szellemek - hogy mondjam? - paraziták - tudjátok, mint a fagyöngy - kivirágzottak a fejükben, mint a fagyöngy a fiatal fákon - ott ütötték fel az életük sátrát - a halott életüket -