Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 11-12. szám · / · Figyelő
(Huszonhét novella. A Franklin Társulat kiadása.)
Moly Tamás, a született fabulátor. Megérezni az írásain, hogy kedveli a mesét és szívesen töri a fejét, hogy valami bonyolultan érdekes történettel kösse le olvasói figyelmét. Az is látszik az írásain, hogy szívesen elkalandozik a mese kedvéért azok közé az emberek közé, akik örökösen hadilábon vannak a törvénnyel és talán épp ezért színesebb, mozgalmasabb életet élnek - legalább is külsőleg - mint azok, akik a szabályok és szabványok szerint élik le földi napjaikat. A nagystílű szélhámos és az éles eszű detektív: két hálásan regényes hőse a modern fantáziának és a filmnek. Aki ebben az irányban keresi a mesék rejtett kincsét, előbb-utóbb találkozni fog a népszerűséggel. Moly Tamás novellái a legjobb úton vannak errefelé. Érdekes és bonyodalmas meseszövésre való hajlama ötletességéből fakad és stílusának bizonyos artisztikus melegén nemesedik meg. Ha kalandor-novelláinak nagy része nem is «detektív-novella» és nem is egyformán érdekes és értékes, de van közülük néhány rendkívül figyelemreméltó, mint mindjárt a «Velencei kaland» című kötetbeli első novellája, amelyek célkitűzésnek látszanak. Moly Tamás írói eszközökkel akarja a «szenzációs» műfaj céljait elérni és lehet, hogy igaza van. Miért épp a ponyvának és a ponyva elavult lúdtollainak legyen kiszolgáltatva a leghálásabb, leglukratívabb műfaj? Conan Doyle, Maurice Leblanc, G. K. Chesterton és mások megmutatták, hogy fantáziadús és értékesebb író is fölveheti poggyászába a szenzáció műfaját. A dreadful pennyből - ahogy az angolok nevezik a bűnügyi és kalandor históriákat - aranyat is lehet csinálni, még pedig irodalmilag is értékes aranyat. Igaz, hogy ez a műfaj kötelez; főkövetelése a szenzációs, lélegzetet elfojtó mese, amihez képest - legalább az olvasók táborát tekintve - a stílus alárendelt jelentőségű. Ennek az irodalomnak a művelőinél a fő követelmény, hogy a könyvüket az utolsó mondat utolsó pontjáig ne lehessen letenni végigolvasás nélkül. De bármily fontos ezen a téren a «mese», ennek az anyaga igazi művész kezén csiszolt gyémánttá válik, amire példa a Raszkolnyikov és az Edgar Poe néhány novellája. De ne nézzük ezeket a végleteket, maradjunk csak a kalandor-műfajnál, amelynek nálunk talán első, irodalmilag is értékes művelője Moly Tamás. A «Velencei kaland»-ra térek megint vissza. Ebben a hosszabb elbeszélésben közelítette meg Moly a leginkább azt, amire - azt hiszem - törekszik. Ez a novella az utolsó betűjéig leköti a figyelmet, az érdeklődést, tehát a műfaj eredeti célját eléri. Azonfelül azonban még írói eszközökkel is van megírva. Lélektan van benne és nem közönséges: a szélhámos férfi és a rajongó, unatkozó gazdag leány alakja sok igazsággal, éleslátással van megrajzolva. A mese csattanója és morálja mélyebb jelentőségű és az embert gondolkodásra serkenti. Szóval ez az a novella, amely magában véve is kitűnő és még hozzá a kalandortörténetek érdekességével van megtetézve. Moly egyéb történeteiből is látom ötletességének friss és dús forrását úgy, hogy biztatni merem: adjon a magyar irodalomnak olyan hosszabb lélegzetű kompozíciót, tehát főként regényt, amelyben a tökéletességre való igaz törekvéssel, tehát teljes gőzzel és nekieresztett vitorlákkal igyekezzék megvalósítani azt, amit a «Velencei kaland»-ban oly bőkezűn ad és ígér. Ez lesz az a magyar regény, amelyet - lehet még a szerző életében - a világ minden nyelvére igyekeznek majd lefordítani.