Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 11-12. szám · / · Zsadányi Henrik: Sima életpályák
Nem tudom, akadt-e valaki, aki e cáfolatok bozótján keresztülvergődött. Ha igen, az illető bizonyára csodálkozva fogja megjegyezni:
- De kérem, mire való volt mindezeket ily vénasszonyi bőbeszédűséggel még egyszer leírni? Hiszen ezeket minden félig-intelligens ember könyv nélkül tudja, akármelyik állítása sokkal többször virított már ki az út szélén, mint akár a bodza, vagy a csalán...
A természettudósok egyik kongresszusán a német matematikusoknak a szemükre lobbantották, hogy a matematikai és geometriai tételek összeállításánál és felépítésénél még a legegyszerűbbet és legmagátólértetődőbbet sem hagyják ki. Kivétel nélkül mindegyiket a helyére állítják és még a legszimplább felfejtéséhez is akkora apparátussal fognak, mintha az a legbonyolultabb probléma volna.
- Ez energiapazarlás! - mondotta egy francia.
- Nem, - válaszolta a német. - Az emberek lelki diszpozíciója ma még olyan, hogy nem árt, ha emlékezetébe idézzük és egyúttal bizonyítjuk, hogy egyszer egy az egy. Vannak azután idők, amikor ezt az igazságot még többször és még nyomatékosabban kell hangsúlyozni és bizonyítani, mert különben semmi reményünk sem lehet, hogy a ráépített többi igazság megértésre talál.
Így vagyunk ezekkel a «sima életpályákkal» is. Bizonyítanunk kell a tudottat, az ismertet, az elcsépeltet, a legegyszerűbbet, mert ha nem tesszük meg, a szándékosan vagy tudatlanságból elültetett tévedés él tovább, friss gyökereket ereszt, új gallyakat hajt, s újabb tévedések kúsznak fel rája.