Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 7-8. szám

Poe Allan Edgar: A harangok

Szán ezüstcsengője cseng,
Csengve cseng,
Dallamában annyi víg, jövő remény eseng.
Ezt, hogy csengi, csengi, csengi
Csillagszórta éjjelen!
Ritmusára százezernyi
Kristályszikra gyulladt fenn ki
Felragyogva szüntelen.
Hangja ring, ring, ring,
Mintegy rúna-vers szerint,
Zengve-ringva, csengetőn
A taktusokra peng,
Csengve cseng, cseng, cseng, cseng,
Cseng, cseng, cseng,
Felcsilingel, szíveinkkel játszva cseng.

Nász aranyharangja zeng,
Zengve zeng,
Benne mennyi boldogság jövendölése leng
És a balzsam-éjszakát
Mily gyönyörrel zengi át!
Olvadt színarany a hang,
S e lüktetés
Mily folyékony gingalang,
És a tünde holdvilágra lebbenő galamb
Felfigyel.
Zengő tornyokból dereng
S majd mily öblös áradás,
Mely boldogan kereng,
Messze reng,
Lengve leng,
Szép jövőrül elmereng.
És varázslatot jelent,
Mely lebegve és rebegve
Benne zeng, zeng, zeng, zeng,
Zeng, zeng, zeng,
Mind nagyobbra felragyogva benne zeng.

Vésznek rézharangja kong,
Kongva kong,
Felzavart szavában annyi borzadás tolong.
Rettegőn kiáltja át
Mind az ijedt éjszakát,
Rémülten, mint egy bolond,
Nem beszél, csak kong, kong,
Sir, kiált,
Elrekedt ordítozással
Szólítván a vad tüzet,
Őrülten kiáltva rá a
Dühödt tüzre, mely süket,
És mely folyton, folyton, folyton
Egyre csak feljebb üget,
Bősz irammal feljebb szöktet:
Most, - most, vagy soha többet!
Fenn a hold is elsápad belé.
Ó hogy kong, kong, kong,
Mennyi borzalmat zajong
És hebeg,
Bőgve és üvöltve kong
S dúlt, panaszló szókat ont
Szét az ürbe, mely riadva megremeg.
Elmondják e vad szavak
Rengve, zúgva,
Bőgve, búgva:
Nő a tűz, vagy már apadt.
Hangja pontosan beszél
Sírva-ríva,
Döngve, híva:
Szünt-e, több-e a veszély.
Ezt kiáltja szét a hang,
Amint így váltakozva kong,
Kongva kong,
Kongva kong, kong, kong, kong,
Kong, kong, kong,
Érctelenre félreverve, kongva kong.

Gyásznak vasharangja bong,
Dongva bong,
S benne mennyi ünnepélyes
Gondolat borong,
Bongó, búskomor szavát
Megdermesztett éjen át
Elborúltan érzi mind a szív.
Rozsdamarta torka szól,
És a lélek érti jól:
Halni hív.
Jól megy a harangkötélnek,
Érte rémek - ah, e lények -
Harca vív,
Karjuk húzza rajta csüngve,
Tompított tempója vak,
Nagy követ dönget szivünkre,
S ők gyönyörrel konganak.
Ők se férfiak, se nők,
Ghúlok ők, a Holtevők.
Ghúl-király
Kongat és a himnusz áll,
Messze száll, száll, száll,
Száll
S vasat döngetve bong.
Szíve boldogan szorong,
Torra dong a vasdorong.
Erre táncol és ujong.
Hangja zsong, zsong, zsong,
Rúna-lejtéssel jajong,
Taktust éreztetve bong,
Dongva bong,
Hangja zsong, zsong, zsong,
Rúna-lejtéssel jajong.
A harang dobogva bong,
Dongva bong, bong, bong,
A harang zokogva bong,
Hangja zsong, zsong, zsong,
Messze dong, dong, dong,
Rúna-lejtéssel jajong,
A harang görgetve bong,
Dongva bong, bong, bong,
A harang dörgetve bong,
Dongva bong, bong, bong, bong,
Bong, bong, bong,
Gyászt kiáltva és sovárgva, dongva bong.

Harsányi Zsolt