Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 3-4. szám
Elveszek tőled mindent - jól vigyázz!
mindent, mi néked drága, jó.
Mi életed koszorúzza - mindent! Óh egész múltadat
anyádnak áldó, termő mosolyát -
tiszta emlékeid s szép szomorúságod sápadt bokrétáit
minden jóságod és hivő hitedet.
Eljövő napjaid, messzi álmaid szines szárnyait
tönkre szaggatom - és
sárba töröm vágyaid mese-koronáját
mely engem üdvre koronáz.
Drága leboruló alázatosságod isteni szőnyegét
ronggyá taposom, hogy pillám se rezdül.
Tépett fátyolba gyűröm szemed lombos nyarát.
A szived sebekkel borítom!
mert furiád leszek - tengere, korbácsa sóhajaidnak -
orkánja leszek világod csöndjének!
Záporos vad világégés - - - Eső
mely kioltja lelked fölgyulladt templomát!
mert rádrontok orvul! vagy bármikép. Akárhogy.
És elveszek tőled mindent -
mert az életed kell hogy vegyem, ha szeretsz
hogy el ne tiporj.