Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 1-2. szám · / · Figyelő
Az igazi tudománynak fő jellemző vonása az elfogulatlanságra való törekvés. Az igazi tudós és tudományos igazság, az egyetlen lehetséges tudományos kikutatására igyekszik minden érdekre és nem tudományos szempontra való tekintet nélkül. Az igazi tudományos kutató igyekszik magáról mindennemű elfogultságot, faji, nemzeti, felekezeti előítéleteket, családi hagyományt, egyesek, csoportok, osztályok érdekeire való tekintetet levetkezni, amikor az igazság kiderítésén fáradozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tudomány teljesen elfogulatlan. Hisz állásfoglalásainkra örökölt hajlandóságok, nemzeti és osztályhelyzetünk, fajiságunk sok tekintetben hatással vannak. De ezek a tudós akaratától független hatások, és meghatódott csodálatunkat és hálánkat azok a nagyszerű elmék érdemlik ki, amelyek fáradságot, nélkülözéseket, üldöztetést elszenvedve, törhetetlenül a tudományos igazság fölfedezésén munkálkodnak.
Semmiképpen sem tudomány azonban az olyan irodalmi vagy oktató működés, amely bizonyos termelő vagy politikai csoportok, osztályok vagy bizonyos politika érdekébe szegődik. A kultúremberiség színe előtt csak az olyan tudományos természetű működés megy igazán tudományos munkásságszámba, amely magán viseli a szabad, az elfogulatlan a tudományt a tudományért-kutatás jellemző vonásait. Nem szeretnénk, ha félreértenének bennünket. Eszünk ágában sincsen azt állítani, hogy a tudomány nem áll gyakorlati célok szolgálatában. Ellenkezőleg, a tudomány legnagyszerűbb feladata éppen az emberi boldogság növelése, az ember küzdelmeinek megkönnyítése, tények, összefüggések megismerése és azokból levont következmények segítségével. De ilyen, az emberi boldogság öregbítésére alkalmas tények és összefüggések csakis úgy kutathatók ki, ha a tudományos kutatás nem állít maga elé előre meghatározott "tudományos" célokat, amelyek elérésére minden eszközzel törekszik. A tudománynak elfogulatlanságra kell igyekeznie és különösképpen nem szabad egyes társadalmi csoportok érdekében dolgoznia, mert az irányzatos tudomány nem tudomány.
Az új közgazdasági fakultás az igazi tudományos kutatásra és az igazi tudomány terjesztésére szolgáló intézmény minden ismertető jelének híjával van. Már az alapítását kezdeményező aktus, a Hangya-szövetkezet egy milliós alapítványa sem volt alkalmas arra, hogy igazi tudományos intézet céljaira szolgáljon, mert a gazdák szövetkezete kifejezetten azzal a rendeltetéssel tette az alapítványt, hogy a magyar gazdatársadalom érdekeit szolgáló intézmény fönntartásának költségeit fedezze. Az évek során ez az egy millió rendeltetéséhez képest jelentéktelen összeggé törpült, de azért a kormány a Hangya kezdeményezésére alapított és most már nagyrészben csak állami költségen fenntartható fakultást teljesen az agrárérdekek szolgálatába állította. És e tekintetben nem riadt vissza a most uralmon lévő körök által mindenkor tisztelt egyetemi autonómia érzékeny megsértésétől sem. És kérdezem, hogy ki merne komoly tudományos intézetnek nevezni egy olyan közgazdasági fakultást, amelyen a legalapvetőbb tárgyat, a közgazdaság elméletét, amelyet külföldön Adolf Wagner, Schmoller, Brentano, Böhm-Bawerk, Philippovich, Leroy-Beaulieu, Gide és a budapesti tudományegyetemen is Kautz, Kerkápoly és Láng Lajos tanítottak és tanítanak, egy teljesen ismeretlen nevű ember fogja előadni, aki a közgazdasági irodalomban eddig egyáltalában nem szerepelt. Három más tárgyat a Gazdaszövetség, illetve az Omge három tisztviselője fog előadni, akikről semmi okunk sincs tudományos pártatlanságot föltenni. Vagy egy-két megnyugtató nevű tanár is a kinevezettek között, ami nem változtat azon, hogy az egész fakultást teljesen az agrárérdekek képére alkották meg. Miért csak éppen mezőgazdasági igazgatást adnak elő és egyéb gazdasági igazgatást nem? Nem jutott tanszék a közgazdaságtan történetének, a statisztikának, a pénzügyi és közigazgatási jognak, a kereskedelmi jognak, a kereskedelem-, vám- és szociálpolitikának (ez utóbbi gyakorlati tárgyat a közgazdaság elméletével együtt adják elő), az áruismének, a közlekedésügynek, stb. Van tanszéke ellenben a szövetkezeti ügynek, a növénytermesztéstannak, az agrárpolitikának, a mezőgazdasági igazgatásnak, a jószágkezelés- és berendezéstannak, a mezőgazdasági iparnak és az állattenyésztéstannak. Mindezek a tárgyak nagyon fontosak, de hivatását igazán betölteni kívánó közgazdasági fakultáson az általánosabb és átfogóbb disciplínáknak kell elsősorban külön tanszéket szánni. (Ezen a hiányon nem változtat a fakultás szervezeti szabályzata sem, amely különböző előadások tartására módot ad ugyan, de a föntebbi fontos tantárgyak számára tanszéket nem szervez.)
Nekünk a budapesti tudományos egyetem autonómiájának megsértése nem fáj különösebben. A budapesti egyetemnek különösen jogi és bölcsészeti karán bizony nem egy tanár tanított eddig és tanít ma is a mindenkori politikai irányzatnak és az uralmon lévő társadalmi csoportoknak kedves irányzatos tudományt. De azért még ennek az egyetemnek tanári kara is - amelyben nem egy európai nevű kiváló tudós is akad - sokkal nagyobb biztosítékot nyújt arra nézve, hogy meghívásával igazi tudományos képességeket és működést honorál, mintha a tanárokat egyszerűen a politikai szempontok szerint dolgozó és mindennemű illetéktelen és legkevésbé sem tudományos befolyásoknak engedelmeskedő kormány nevezi ki. Hisz hogy mennyire a saját politikai ügyüknek és korántsem tisztán tudományos kérdésnek tekintik az agráriusok a közgazdasági fakultás fölállítását, arra nézve jellemző, hogy az egyik újsütetű közgazdasági "tudós", új egyetemi tanár, egyébként a Magyar Gazdaszövetség nevű agrárius érdekképviselet igazgatója, azzal a klasszikus kijelentéssel üdvözli az új fakultást, hogy a "magyar agrárérdekek a múltban hamupipőke szerepét játszották. Azzal az elvvel szemben, hogy a többség legyen az irányadó, a kisebbség ereje diadalmaskodott és a domináló plutokrácia erőszakot tett a földmíves milliók érdekein".
Nem akarunk annak vitatásába bocsátkozni, hogy mily mértékben van igazság a Gazdaszövetség igazgatója e politikai nyilatkozatában és mily mértékben jogosult éppen ő a "földmíves milliók érdekeinek" háttérbe szorításáról panaszkodni, de nyomatékosan kívánjuk hangsúlyozni, hogy a tudományban a többségi elv sohasem lehet irányadó, amint hogy tudományos kérdésekben nem lehetnek döntőek a Hangya Szövetkezet vezetőségének üzleti elvei sem.
Igaza van Heller Farkas műegyetemi tanárnak, aki az új fakultás fölállítása alkalmából aggódva kérdi, hogyan fogunk ezzel az új intézménnyel megterhelten a Nyugat népeivel szembenézni, amikor azt akarjuk bizonyítani, hogy kulturális intézmények és tudományos termelés tekintetében mennyivel magasabban állunk a bennünket körülvevő Balkán-országoknál.
Az új fakultás ügyét alapos revízió alá kell venni. Tantervére, berendezéseire nézve a tudomány emberein kívül meg kell hallgatni a gyakorlati élet képviselőit is, mert a közgazdasági fakultás nemcsak tudósokat, hanem gyakorlati közgazdákat, gazdaságpolitikusokat, tisztviselőket és szociálpolitikusokat is kíván nevelni, de nemcsak a nagybirtokosok képviselőit és a szövetkezeti igazgatókat, hanem az ipar, kereskedelem, bankvilág és munkásság képviselőit is. De a közgazdasági fakultás csak is a tudomány, a pure et simple tudomány szolgálatába álljon, a rajta való kutatás és tanítás szempontjai egyedül a tudomány szempontjai legyenek és a fakultás ne szolgálja se a plutokrácia, se a nagybirtok, se a kisgazdák, se a munkások külön érdekeit.