Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 1-2. szám · / · Figyelő
A magyarság szétszóródásának szomorú előjeleként fellendült nyelvtanulást akarja előmozdítani Király György és Trócsányi Zoltán vállalata, a Kétnyelvű klasszikus könyvtár. Az eszme nem rossz: az eredetivel a páratlan lapokon szemközt futó magyar fordítás van hivatva a szótár s a nyelvtan használatát feleslegessé tenni. Én ugyan azt tartom, hogy szótár nélkül lehetetlen idegen nyelvet jól megtanulni, de lehet, hogy a könyvtár szerkesztőinek van igazuk. Mindazonáltal van egy kérdés, amellyel, úgy látom, a szerkesztők nincsenek egészen tisztában, vagy legalább is, a gyakorlati megvalósítás, mint annyiszor másutt, itt is erőszakot követett el az eszmén.
Két nyelvben, mondjuk a magyarban s a franciában, nem a szavak felelnek meg egymásnak, hanem a gondolat-elemekből összerakódó mondatok. Kifejezést kell kifejezéssel fordítanom s a két kifejezés nagyon sokszor egészen más szavakból áll a magyarban, mint a franciában. Ha már most a francia kifejezést tudatos birtokommá akarom tenni, tudnom kell, milyen szó-elemekből áll, s csak aztán, hogy ezek az elemek miként állnak össze kifejezéssé. Például: "Que veux-tu que je fasse de cela?" magyarul azt jelenti: "Mi az ördögöt csináljak ezzel?", viszont franciában, elemeire bontva, így konstruálódik meg a kifejezés: "Mit akarsz, hogy csináljak ezzel?" - A nyelvet tanulónak akár az első fordítást, akár a másodikat adom egyedül, kissé tanácstalanul áll vele szemben. Hogy a francia kifejezés valóban tulajdonává váljék, mind a két magyar fordítást közölnöm kell vele, különben vagy nem tudja a francia gondolat pontos magyar megfelelőjét, vagy csak ezt tudva, mégis kénytelen szótárhoz folyamodni s kikeresni a "veux-tu" értelmét.
Eredendő hibája az egész vállalatnak, hogy nem egyeztek meg szerkesztők és fordítók, hogy végig vagy nyers szó-fordítást, vagy szabad gondolat-fordítást adnak. Van füzet, amely szó fordításokat döcögtet; van más, amely finom gondolat-átültetést hoz: van olyan is - a legtöbb! - amely a két szempontot a legteljesebb szempontatlansággal tetszése szerint keveri össze. Ezen segíteni kell s akkor valóban hasznavehető segítői lesznek e füzetek az idegen nyelveket tanulóknak.
Súlyosabb kifogásaim - az első hat füzet áttekintése után - csak a Boccaccio-novella s a két francia elbeszélés ellen vannak. Boccaccio nyelve, akármilyen klasszikus, sem haladó, sem kezdő tanulónak nem való, mert nem az olasz nyelvet, hanem Boccaccio nyelvét tanulja belőle s ma a Boccaccio stílusában beszélőt éppúgy kinevetnék Flórencben, mint a Pázmány nyelvét törő franciát Nagyszombatban. Boccaccio óta nemcsak mondatszerkezetben, de hangzásban is változott az olasz nyelv. - A két francia elbeszélés magyar fordításában pedig hemzseg a hanyagság s a félreértés okozta hiba és elnézés: ils s'ébattaient - nem: mulatoztak, hanem: hancúroztak; les boeufs au labour - nem: dolgozó ökrök, hanem: ökrök a szántáson = a szántó ökrök; tu allais réaliser ton plus cher voeu - nem: elindultál megvalósítani... hanem: azon a ponton voltál, hogy leghőbb vágyadat megvalósítsd; séduisante et recherchée - nem: hódító és keresett, hanem: hódító és közkedvelt; voyons, Mathilde! - nem lássuk csak, Matild, hanem: ugyan, ugyan Matild!; a fruiter - nem: gyümölcskereskedő, hanem: zöldségárus; mettre au net - nem: rendbe hozni, hanem: letisztázni; le taux de l'usure - nem: az uzsorások nyeresége, hanem: uzsorakamat; bourgeoise - nem: egyszerű nő, hanem: polgárasszony... S van még egy jó csomó mind a két füzetben. "A szirén" fordítója általában folyton összezavarja a szó szerinti s a szabad fordítás elvét s ahol egyiket sem alkalmazza, ott bántóan pongyola. "Az ékszer" fordítója koronként egészen szolgai, másutt eltér a szó szerint való értelmezéstől, de a gondolat pontos kifejezésének szintjén mégis alul marad; francia tudása nemcsak hogy nem hatol árnyalatokba, de elég felületes is; ha nyelvtani nehézségekbe ütközik, nyomban szó szerint fordít, egyébként a szabad és szolgai fordítást teljes szeszélyességgel váltogatja; az igeidők s a mondatszerkezetek különösebbjei, úgy látszik, mély ellenszenvet támasztanak benne, mert a legcsekélyebb figyelemre sem méltatja természetüket, árnyaló képességüket.
Mindez azt jelenti, hogy szerkesztők és munkatársak nem egyeztek meg a főelvekben, kissé sietve vetették piacra - a konjunktúra piacára - vállalkozásukat, amelynek füzetei, ha a kezdet hibáiból kivetkőznek, igen jó szolgálatokat fognak tehetni, ha nem is magának az idegen nyelvet tanulónak, de a tanítónak minden esetre.