Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 1-2. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Kisváros
(Balázs Sándor novellás könyve.)

Balázs Sándor novelláiról, aki elolvas közülük néhányat, a következőket fogja megállapítani: ez az író nem tartozik a fölfedezők közé, formáiban és mondanivalójában egyaránt csupa olyat nyújt, amit már másoktól is kaptunk; nem tartozik az álmodók közé, akik új, meglepő és soha nem látott világlátású képeket vetítenek elénk és nem tartozik az elmélkedők közé sem, akik arra kényszerítenek, hogy velük együtt revidiáljuk a világról s a világ életéről alkotott fogalmainkat, és hogy új gondolatokat formáljunk magunknak olyan dolgokról, amelyeket az emberi elme még eddig nem világított be. Szóval ennek az írónak sem a gondolkodása, sem a fantáziája, sem az invenciója nem jelentékeny. És novellái mégis érdekelnek, élvezettel olvasom őket, az a meggyőződés alakul bennem róluk, hogy irodalmilag értékes munkák.

Ennek az írónak ugyanis van egy adománya, amely sokszor hiányzik nála tartalomra és súlyra különb íróknál is: jól, sőt sokszor nagyon jól tud elbeszélni. Ez pedig, az elbeszélni tudás adománya, az alfája az epikának, olyan ős-követelmény, amely nélkül a többi adomány mind hiányos és amely legalább részben pótolni tudja az egyéb kvalitások fogyatékát. Tessék elolvasni Balázs Sándor akármelyik novelláját, különösen a legjelentékenyebbet közülük, amely a kötet címét adta: a téma maga már erősen el van használva, jóformán irodalmi patronná vált s az író ne mond róla semmi olyat, ami mint témát felfrissítené és a novella mégis kitűnő, olyan verve van az előadásában, amely ellenállhatatlanul szuggerálja az olvasót. Az író a téma körül felgyülemlő tömérdek részlet közül ki tudta választani éppen azokat, amelyek jellemzők, világító hatásúak s a történetet és az alakokat színessé teszik. Köznapi emberek köznapi dolgai súlyt és érdekességet kapnak s az untig ismert dolgok újaknak tűnnek fel.

Balázs Sándor az élet köznapiságából dolgozik: motívumaiban nincs soha kivételesség, sem rendkívüliség: csupa olyan dolgokat történtet meg embereivel, amelyek mindenkivel megeshetnének, de ezt a köznapi életet igen jó, sokszor frappáns megfigyeléssel tudja feltárni. Különösen kettő iránt van élénk pszichológiai érzéke: azok iránt a változások iránt, amelyeket az ember magatartásában a körülmények változásai előidéznek és az érzéki vágy fejlődése iránt, amint az az első pillanatnyi megilletődéstől minden józan meggondolást vagy tudatos elszánást fölemésztő démoni hatalommá válik az emberben. Nagyon túl tudja rajzolni különösen a szerelmes nőket, amint a vágy hatása alatt egész lényük és a világhoz való egész viszonyuk elváltozik. Erotikája forró és őszinte, persze, nincsenek széles pszichológiai perspektívái s ezért néha közel éri azt a veszedelmet, hogy alantas rendűvé váljék; nem annyira a szenvedélyt fejezi ki, mint inkább a gerjedelmet, nem igen jut el odáig, amikor az erotika a testiségen túl is jut és lelkivé magasztosul.

Van azonban még egy írói tulajdonsága, amely talán nem is szoros értelemben vett irodalmi inkább erkölcsi erény. Nagyon becsületes író, nagyzolás, affektálás és túlzás nélkül azt adja, amije van, nem igyekszik többnek feltűnni, mint amennyi, szerény és mértéktartó s ezzel megszerzi magának a siker legfőbb kellékeinek egyikét: az olvasó bizalmát. Ma, a nagyhangú handabandázások és az őszinteség nélküli deklamálás levegőjében ez a tulajdonsága kétszeresen rokonszenves.