Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 1-2. szám · / · Szini Gyula: A kifeszített íj
A "Nereide" próbautat tett Velencébe. Este indultunk. A habok mintha megolajozták volna őket, nem gördítettek semmi akadályt a yacht elé. A hold tündöklőn ragyogott és elhomályosította a csillagokat.
Viola kényelmes nyugvószékben dűlt hátra, ábrándosan nézett a csillagokba és finom bokájának lázító vonalait mutatta. Tőle jobbra én ültem kis összehajtható széken, balra pedig Kalsics, a volt vőlegény: Vendramin, a férj a hajó korlátjához támaszkodott, a habokat nézte és fél szemmel a feleségét kémlelte.
Valahol a hajó orrán matrózok mandolint pengettek és olasz dalokat zümmögtek vagy pedig az angol steward a skót "bagpipe"-jén dudált.
És az Adria szíve megnyílt, illatos vallomások szivárogtak föl a mélyéből: azok az illatok lengtek körülöttünk, amik a virágokénál is különösebbek, mert félig növényi, félig állati lényekből párolognak. A holdsugárnak ilyenkor szinte bakszaga van és a páraköd úgy illatozik, mint a virágok nőies méhe. Isteni és földi mámorok játszottak velünk.
Az az erős érzékiség, amely bennünk halkan, fojtottan tombolt, olyan vitákban keresett szabadulást, amiknek főtárgya a nő és a szerelem volt. Merész szavak hangzottak el, amikben néha több erotika feszült, mint a nép kézzelfogható enyelgéseiben. Az egyik vendég azt vitatta hogy a tisztességes nők kacérsága és a kokottok hideg ravaszsága közt semmiféle lényeges különbség nincs. Kalsics keserűen hozzátette:
- De igenis van különbség. A kokott csak többé-kevésbé drága árucikk, pénz kérdése, de a tisztességes asszonynál az ember sokkal többet kockáztat: életét, mindenét.
Viola visszavágott:
- Elfelejti, hogy mi is mindent kockára teszünk, legelsősorban az életünket...
És Vendramin felé esett magyarázó pillantása.
Nem tudom, a tenger rejtelmes villogása okozta-e, de egy pillanatra úgy éreztem, hogy a Viola lelkének... talán minden nő lelkének a mélyére pillantok. És megállapítottam: - Viola nem szereti Kalsicsot, nem szeret engem, Viola csak Vendramint szereti... a Vendramin ideges, fiatalosan izmos, gyilkos kezét...
...De akkor mit keresünk mi itt a födélzeten? Kalsics meg én? Tudom már. Csak addig leszünk érdekesek Viola szemében, míg velünk ingerelheti Vendraminban az ölés szunnyadó ösztönét. Olyan ez, mintha kifeszített nyíl volna irányozva a Viola szívének... és az asszony velünk feszítteti az ívet. Ez a halálos játék a szerelemmel: most a nyílt tengeren, a veszedelmesen alázatos és alattomos hullámok hátán különös mélynek tűnt föl előttem.