Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 16-17. szám · / · FIGYELŐ
Nagyméltóságú Elnök úr!
Kegyeskedjék megengedni, hogy írásban átadjam azon nyilatkozataim rövid kivonatát, amelyeket az I. osztály igazoló-bizottsága előtt tettem. Az én fegyelmi hatóságom, az egyetem bölcsészeti kara, engem fényesen, majdnem egyhangú szavazatával igazolt, de az I. osztály bizottsága nem igazolt, tehát az Akadémia összes ülésének fog ellenem irányuló javaslatot tenni.
Én 1872 óta jobb keze voltam Szarvas Gábornak, 42 év óta tanítom a magyar nyelvet az egyetemen, 40 év óta vagyok tagja az Akadémiának, 27 évig voltam előadója a Nyelvtudományi Bizottságnak, 24 év óta szerkesztem a Magyar Nyelvőrt, a magyar nyelvtudománnyal foglalkozó számos munkám közül nyolcat koszorújával tüntetett ki az Akadémia: mondhatom tehát, a magyar nyelvművelésnek, a leghazafiasabb tudományágnak hosszú idő óta egyik leglelkesebb s legelismertebb munkása és intézője vagyok. Mindemellett s talán éppen ezért, évtizedek óta újra meg újra személyes hajszát indítottak ellenem.
Az I. osztály bizottsága előtt legelőbb is kijelentettem, hogy egész életem hazafias munkája után nemzeti érzés és nemzeti kötelességek dolgában semmiféle kioktatásra nincs szükségem. S itt meg kell jegyeznem, hogy hazánk válságos éveiben én éppúgy szenvedtem, mint bármelyik honfitársam: honfigond, a zaklatás és nélkülözés miatt testemben is ijesztően megfogyatkoztam, egyetlen fiam pedig a legelső harcvonalban küzdött s most négy év óta Szibéria hómezőin sínylődik.
Az egyes kérdőpontokra adott nyilatkozataimnak lényege a következő:
1. A nyelvészeti és irodalomtörténeti kutatóknak egy nagy csoportja, csupa elismert szakember, ideiglenes és alkalmi szövetséget alapított, első sorban azért, hogy megmentsük a tudományos folyóiratokat. A kommunista kormány megsemmisítéssel fenyegette a filológiai és történeti szakirodalmat, mint amely a régi társadalom "ideológiáját" ápolja. Mi azonban erélyesen megvédtük a mi szaktudományunkat, előbb ismételt izenetváltások útján, azután egy gondosan kidolgozott munkatervben, mely valósággal dacolt a népbiztossággal, mert kifogástalan nemzeti szellemben volt megszerkesztve, és - ami fontos - megvédelmezte a fölfüggesztett Akadémiának összes nyelvi és irodalmi vállalatait. (A kiadandó munkák jegyzékébe azokéit is fölvettük, akik most hazafiatlansággal vádolnak bennünket.)
2. A Magyar Nyelvőr júliusban mint "a népbiztosság kiadása" jelent meg. A diktatúra közbenjárásunkra megengedte öt filológiai folyóirat fönntartását, a Magyar Nyelvét, a Magyar Nyelvőrét stb. Elrendelte egy és ugyanabban a rendeletben, hogy biztosítja mind az öt folyóirat megjelenését. (A M. Nyelvtudományi Társulat elnöke is kifejezetten elfogadta, hogy folyóirata költségét a népbiztosság biztosítja.) Elrendelte azonban a népbiztosság egyúttal (amit mi nem kértünk) több folyóiratnak államosítását. a népbiztosság már megelőzőleg lefoglalta a Nyelvőrnek postai előfizetéseit és ennek fejében július végén kiutalt 3700 K. fehér pénzt szerkesztői és tiszteletdíjra, de az ez összeget messze meghaladó nyomd. költséget mindvégig nem utalta ki. A tényállásnak tehát rosszhiszemű elferdítése volna, ha ezek után azt állítanák, hogy én a M. Nyelvőrt "a népbiztosságnak rendelkezésére bocsátottam" volna, vagy hogy én a népbiztosságot "tekintélyemmel födöztem" volna. Énnekem, miután 48 év óta dolgoztam a Nyelvőrön, fönntartása, még áldozatok árán is, erkölcsi kötelességem volt. Eltökélt szándékom volt s ma is az, hogy Szarvas Gábor emlékét ne csak az ércszobor hirdesse, hanem - aere perennius - az ő Magyar Nyelvőrének is félszázadnyi kötete.
3. Hazaffy volt egyszer írva a M. Nyelvőrben a hazafi helyett. Csak rosszakarat mondhatja, hogy ez az igaz hazafiság kigúnyolása. Hazaffyak az álhazafiak, akik visszaélnek a haza szent nevével, akik a tudomány terén tudományos érveik gyöngeségét hazafiaskodással takargatják, ezekre illik Petőfi szava: Kinek a hon mindig ajkain van, nincsen annak, soha sincs szívében. A hazafiságnak ezt a fajtáját bélyegezte meg Szarvas Gábor utolsó hatalmas értekezésében: Hazafiaskodás a tudományban.
4. Az úri igeragozásról szóló cikkem 1918 decemberében jelent meg. Néhány demokrata szellemű szólás van benne, (Petőfiéhez képest nagyon szelíd), de csak a rosszakarat mondhatja, hogy az úri osztály ellen izgat. Nem az úri osztályt, hanem az iskolát hibáztatja, azért a furcsaságért, hogy más igeragozásra tanítja a művelteket, mint amellyel az egész magyar nép él.
Budapest, 1919. november 1.