Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 16-17. szám · / · LACZKÓ GÉZA: Là-BAS!
Igazi francia mű. Társalgási regény és katolikus regény, mert az igazán gondolatot közlő szárnyas szó, Athén lehanyatlása óta csak a franciáknál van otthon s mert a francia az egyetlen igazán katolikus nép ma a földön. Amellett Huysmans legsajátosabb műve, hogy mondatokká fordul lelkéből az értékes anyag. A fordító tehát hármas nehéz feladat előtt áll. A könnyen folyó francia társalgást szép magyar beszéddé kell fordítania, lelkünkké lelkezni a regény katolikus hangulatát s megtalálni nyelvünkben Huysamans láva-stílusának pontos megfelelőjét.
A fordító egyik feladatot sem oldotta meg. A legszebb bő-zengésű francia mondatok pongyolára fordulnak magyarba téve, a regény katolicizmusának hímpora letörlődik a szavakról sietős kezében s az erősen egyéni Huysmans helyett egy akárki úr szintelen és gondozatlan szavai szólnak felénk a durva papír elmázolódó betűiből, szörnyű sajtó-és íráshibái közül. Nem a fordítót okolom, hanem azt, aki ilyen remeket valószínűleg garasért gyorsan-gyorsan fordítatt le, hogy legyen mit kettős áldozatként dobni az érzékingerlő olvasmányt habzsoló Közönség-Moloch és saját aranyozott Mammon-oltára elé. De azért a fordító fejéről sem háríthatom el a lelkiismeretlenség és a lelki jóravaló restség vádjait.
Itt van mindjárt a cím Là-bas! Szó szerint: Oda lent! Aranyra emlékezőn: Amott! Szabadon: Az ördögösök, Sátánimádók, vagy újra a szótárhoz hajló szabadsággal: Poklokon! lehetett volna, de semmi esetre sem a színtelen, némileg helytelen és rosszul hangzó: Ott lenn. A regény tartalmából kiviláglik miért. - A fordítónak, ha csakugyan az eredetiből dolgozott és nem valami német átültetésből, amúgy is kétes a francia átdolgozása. A le grand ouevre-t (a szó ebben az értelemben hímnemű) ami a bölcsek kövét jelenti, keresetelen egyszerűséggel a nagy-műnek fordítja, a lascience des Simples-t, a gyógyfüvekről szóló tudományt az Egyszerű Dolgok tudományává értelmetleníti, aztán, kérem, a cabinet detoilette magyarul nem toalett-szoba, hanem fürdőszoba, az ouf! fölkiáltás magyarul nem uf!, hanem pfü!, az ordinaire, mint főnév, nem ordarius, hanem egyszerűen megyés püspök. A fiskus-ról (fisch - állampénztár, kincstár) úgy beszél, mintha személy lenne és állítja, hogy az adott esetben Guillaume Chaperion volt a neve. Adans Huit jours nem azt jelenti: nyolc napon belül, hanem: egy hét múlva. A kapus-fülkét (loge) kapus-páholy-nak nevezik. Ez a francia nem tudás, amelynek említett kiáltó példáira, csak így a magyar szöveg olvasása közben bukkanttam, szörnyű dolgokat írat a fordítóval, így: Szent Pálnak a tehessáliaiakhoz írt levele, ahelyett, hogy a thesszalonikabeliekhez, mert más Thesszália, Észak-Görögország keleti tartománya s más Thesszalonika, amely város, a mai Szaloniki, nem is Thesszáliában, hanem a régi Makedóniában van, hja, de a franciáknak thesszáliai az: Thessalien s a thesszalonikabeli az: thessalonicien, s az bizonyos, hogy Pál a jó Szalonikiakhoz intézte a szóban forgó levelet. Nem ismerem a fordító személyét s ezért nem merem megkockáztatni azt a megjegyzést, hogy ezt egy keresztény embernek tudnia illenék, mint ahogy én is tudom. S nehogy az a gyanu férjen hozzám, hogy itt rossz vicceket csinálok, szabad legyen kijelentenem, hogy az Új Nemzedék megállapítása ellenére is, mind apai, mind anyai ágon, ha úgy tetszik, a XVI. századba felvezethetően kezdettől fogva, tartósan és állandóan egész keresztény vagyok s nem fél-zsidó, apám református, anyám katolikus. Erre csak azért hivatkozom, hogy e regényhez minden oldalról hozzá szólnom meg van a több nemzedék, ha nem is az Új Nemzedék adta jogom.
Úgy látszik, hogy ez a francia nem tudás okozza aztán, hogy több helyen nem is fordít. A divinatoire-t egy soha nem volt latin szóval: divinatorius ülteti át magyarba. S egyre-másra ilyenekre bukkanunk: az ostyákat consecrálta, a test, mint valami lián (- liane, tehát vagy liána, vagy iszalag), Jean Malestroit ekkor pátensbe infámiával vádolja meg: Gillest, sénéchal megmarad sénéchal-nak megmarad szenesal-nak, ami nyílván főbírót vagy ispánt jelent, a püspöki juriszdikció mellett megalakították a rendkívüli inkvizitorius törvényszéket is, új monumentumok (középületek) tömege, horoscopot állít, deprekációs könyörgés stb. Igen sajátságosokat tapasztal az ember a francia szavak írása, elválasztása, magyar ragokkal való ellátása dolgában is: Thaine (Taine), Gilles-sel, Gilles-szel, (Gilles-lel), Guevingey-jel (Guevingey-vel), Docreval (Docre-ral), Gyacinthe-tal, Hyacinthe-nak, Hyacinthot (Hyacinthe-tel, -nek -et) - Saint-Victort így választja el: Hugues de Sa-int-Victor, Quimper szenesalja (vagy sénéchal-ja) meg így szakad el: Quimper szenesalja.
Ezzel szemben azonban nem mondhatnám, hogy magyar tudása kifogástalan. Használ ugyan egypár tájszót: vörnyeges (vörnyegös, mondják Somogyban), tapisgál, ünyölődik stb. Az más kérdés, hogy kirikítanak ezek a szavak Huysmans-nak még magyarrá átzökkentett szövegéből is, különösen a fordításnak e klasszikus helye: "Egy vénasszony felugrott, elkezdett sörögni, hajlongott, már csak a fél lábán csimmedt, azután egy fiatal leánynál topott le, aki a fal mellett görcsösen csikorgatta a fogát." Jézust álandóan Jézsus-nak írja. Igazán csak az hiányzik, hogy - miként Baksay elmagyarparasztosította Homérosz hőseit - ilyen stílusban magyarítsa át a fordító Huysmanst: "Ég a nap melegtől Gilles de Rais-nek tartja, Tikkadt sátán-nyájak legelésznek rajta. - Merthogy milyen messze van Huysmans a népiestől, ettől a francia irodalomban különben sem olyan közkeletű irodalmi megnyilatkozási formától, azt mindenki tudja, aki az eredetit forgatta.
Rossz magyarság és idegenség kéz a kézben láncolódnak át az egész könyvön: "Nézze, nem jó volna...? (nem volna jó!) - A szent alakja eltünt a festmény bement árnyában (?) - s annyit legkevesebb tudott (s legalább annyit tudott...) - lassan lecsúszott a Durtal ajkára és mohón itta fel annak gyötrődő szomját (németes!) - a ruha jól kiadta az alakját. - Nagyon kérem rá, hagyjuk ezt! - a nők, akikre az ember mégsem egészen közömbös (akikre nézve, vagy: akik iránt) - anélkül, hogy egyik a másikára számolna. - Ha így fölizgatod magad, az semmiképp nem lesz a javadra - ami különben levon neki egy keveset a szememben - maga túl sokat dolgozik - ennek a végét kell vetnem! - képes volna neked ajtót mutatni (németes!) - nem gondoskodtam ennivalóról, miután azt te vállaltad magadra - Miből él? Hát asztrológia tudománya biztosít keresetforrásokat a megélhetéséhez - és olyan nekem, mintha kátrány és sós tengeri fű párázata terjengne". Nekem meg úgy tűnik (mondaná hasonló ékes magyarsággal Szomory), mintha németből dolgozott volna a fordító.
De ez még nem minden. Van itt pongyolaság, nyersesség, hamis finomság, értelmetlenség, zagyvaság, helyesírási és sajtóhiba annyi és annyiféle, hogy az ember nem tudja végül, melyik szárad a fordító, melyik a szedő lelkén, de abban biztos, hogy a felelősség főképp azt terheli, aki a könyvet második kiadásában is ilyen fésületlenül dobta a részben türelmes, részben éhes magyar piacra. Mutatóul íme! Az hagyján, hogy nem tudom, kik voltak VII. Károly déli pandúr-jai s mi az a bóksorsjegy mellett szereplő lelki varans, de ilyesmiken csetlik-botlik az olvasó: "fotöj, döjf, ne mond! (számtalanszor!), folytott hang, szenyvíz, cik, meghazutóltad, megkellett volna szabadítanod, kalinpált, kirakot, álkapocs, letagathatatlan, stb." Mondattá nőve: "ez a kiváló művészettel pírított húsleves stb. - ma este csipdelt leves lesz - szája a mell felé libegett - neki vágott egy lépcsőnek, miközben Des Hermiest és Durtalt maga előtt tolva bezárta a menetet - fejjel lefelé tartva consecrálta az ostyákat - arról a folyton érződő fahéjillatról beszélt, mely itt hanvadt ki lassan tőle távol a többi különböző határozatlanabb illattal, melyek a kesztyűjéből áradtak ki - télen, nyáron egyaránt hűvös a húsom (mondja magáról Chentellouvené) "szeme váltakozva egyszerre temetői borzongásokat és ünnepi békét sugárzott az emberre - az asszony rendkívül izgatott és sápadt volt s egy szót sem rebegett - A bíboros két fővikárius segédletével állva hallgatta - Íme a kugluf! Kostolják csak, megadtam neki mindent, amit csak kell, azt hiszem jó lesz."
Amit a szerző nem mondhatna el fordításáról.