Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 16-17. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: NAPLÓMBÓL, - ONNAN
(Október...Október és még mindig itt. Ma hatezer évvel lapozok vissza és Babylonia költőihez menekülök. Oh ősöm, Szit-Napistim, babiloni Noé, aki bárkát ácsoltál s úgy vártad a vízözönt! "Sötét felhőzet vonult föl az ég boltozatán, Rammán dörgött benne, Nébó és Márduk mentek elől, mentek vezetőkként hegyen-völgyön át. Nergál előre rántotta a kormányt, tovalépett Ninib, zivatart hajtott utána. Az Annunáki fölemelték fáklyáikat és azok sugárzó fényével szikrába borították a földet. Adad bősz dühe az égig emelkedik és minden világosat sötétre változtat. Elárasztotta a földet, a vizek a hegyre emelkedtek. Még az istenek is féltek a habok árjától, elhúzódtak és fölmentek Ánu egébe. Az istenek lekuporodva ültek, mint egy kutya, az ég körfalán."..."Midőn elközelgett a hetedik nap, kibocsátottam egy galambot, és eleresztettem. A galamb ide s tova repült, de minthogy nem volt ülésre hely, visszatért. Kibocsátottam egy fecskét és eleresztettem. A fecske elröpült és ismét visszatért, minthogy nem volt ülésre hely, visszatért. Azután kibocsátottam egy hollót és eleresztettem. A holló röpült, látta a víz apadását, iszapban gázol, károg, de nem tér vissza. Ekkor mindent kibocsátottam, áldozatot és vezeklési ajándékot mutattam be a hegy csúcsán..."
Ez a vers is akkorról való:)
Sötét felhőzet vonul az égre fel.
Bezárva bárkám, hallom a mély morajt,
Már szórja tüzét a szekercéd,
Vad vihar a boldog eső ura, Rammán.
Előljársz Márduk, szív ismerője te,
Mellette Nébó, sorsok írója te,
Hogy új diadalra vigyétek
Éjre a Fényt, a Tudást s Jóságot.
De jaj, most még ő tartja kezében a
Kormányt - s utána hajt zivatart Ninib -
Pestis s pokol istene, Nergál,
S társa: baj, háború, vész hozója.
És Annunáki: angyali szellemek
Most még a földet fáklyavilágotok
Szikrába hiába borítja,
Míg Adad az, ki parancsol itt lenn,
S ki bősz dühével az égig acsarkodik
S minden világot sűrű vakéjre vált,
Vizek talaját fölemelve
Hegycsúcsok szűz magasát nyaldossa,
Hogy félnek tőle az istenek is talán
S el is húzódnak Ánu egébe fel
S ott körben a mennyfalon ülve,
Mint a kutyák kuporodva lelesnek...
Hegycsúcson bárkám, érzem a vérözönt.
Ma még csak hat nap, de holnap a hetedik.
S holnap kibocsátom az egyik
Gerlefiókomat hírhozóul.
S ha gerlém majd csak ide-oda repül
És nem lel ágat és újra csak visszatér,
Holnap kibocsátom utána
Fecskefiókom is hírhozóul.
S ha fecském is csak ide-oda repül
És nem lel ágat és újra csak visszatér,
Holnap kibocsátom a hollóm,
Lesve a hírt: jön-e vissza... S ha nem jön,
Ha künn marad, mert már iszapot talált,
- Óh áldott, áldott, új életadó iszap! -
A hegy tetején vezekelve
Térdre borulok előtted Rammán,
S óh Márduk, szívem bölcs ismerője te,
S mellette Nébó, sorsom írója te,
Szent áldozatul elibétek
Hadd szakítom ki szivembül a szárnyam!