Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 16-17. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: NAPLÓMBÓL, - ONNAN
(Szeptemberi vasárnap...Ma Eötvös Lórándból olvasok. S fiúról apára, apáról fiúra száll gondolatom. Bölcs apa! ki Heidelbergbe buzdító leveleit sorra írja fiának: csak választott szakjában haladjon bátran előre, mert a tudomány körében a legnagyobb erőfeszítés mindig eléri jutalmát, magában a tudományban találja azt meg s nem kell, mint a politikusnak az emberektől várnia. S még halálos ágyán is arra inti, hogy boldog lehet, ha tudós marad, csak politikába ne avatkozzék. S a megfogadott apai jó tanács: "Igazán diadalünnep akkor lesz, amikor a magyar tudomány haladását meg fogja látni és gazdagodásnak fogja tekinteni az egész világ" - írja a fiú s az új Magyarországnak melyik fia tett inkább hozzá, hogy ez így legyen? Elgondolkozom új törvényén: hogy a Föld felületén mozgó testek nehézsége nem állandó, a nyugatra mozgóké nagyobbodik, a keletre mozgóké kisebbedik, mert a Föld maga nyugatról keletre forog...Elgondolkozom egyéb hatalmas felfedezésein. Aztán filozófiáján. "A titkok honában többre megy a költő, mint a természettudós...a természettudósnak erőt inkább a gondolkodásnak az a józan szabadsága ád, mely nem akadályozhatja a haladását, még ugrásait, repüléseit sem, de amely maga kérlelhetetlen elfogulatlansággal hívja fel az ítélet szigorát arra, hogy eredményeinek értékét megállapítsa. A fellegekben jár néha úgy, mint a költő, de megtudja mondani mindig, milyen magasra emelkedett"...És végül ezeken a gyönyörű sorokon: "A középkor előítéleteinek és csodaszereinek lomtárából előkerestem a varázsvesszőt s azt nem imádsággal, nem is őrdöngőséggel, hanem a vesszőhöz, melyről a varázs az idők folyamán amúgy is lekopott, jobban illő mechanikai érvelésekkel arra bírtam, hogy feleletet adjon. Az igaz, hogy nem arra kértem, hogy rejtett kincseket mutasson, arra sem, hogy ellenségeimet, ha vannak, megjelölje, csak azt kívántam tőle: engedjen bepillantani annak az erőnek rejtélyeibe, amely e földön mindent mozgat, mindennek kijelöli a helyét...Itt lábaink alatt terjed el, hegyek koszorújával övezve az Alföld rónasága. A nehézség azt lesimítván, kedve szerint formálta felületét. Vajon milyen alakot adott neki? Micsoda hegyeket temetett el és mélységeket töltött ki lazább anyaggal, amíg létrejött ez az aranykalászokat termő, magyar nemzetet éltető róna? Amíg rajta járok, amíg kenyerét eszem, erre szeretnék még megfelelni."
Akkor íródott ez a pár rímes sor:)
Mester! a középkor
Csodatárából a varázsvesszőt
Kikerested, Mester,
S azt mondtad, nem azért, hogy
Tán rejtett kincseket kutasson,
Vagy ellenségeidre mutasson.
Csak, hogy segítsen megismerned őt,
A titkos erőt,
A titkos erőt, mely itt a földön
Vonz s mozgat mindeneket,
Mely micsoda hegyeket temethetett el
És micsoda mélyeket tölthetett ki hegyekkel,
Míg Alföld lett az Alföld...
Óh, ha erre tudnál még választ kapni,
Míg bírod eszed!...
Míg rajta jársz s a kenyerét eszed.
Lásd, én se kérem, hogy nekem kincseket keressen,
Sem azt, hogy ellenségeimre rávezessen,
Sem azt, hogy feleljen arra, vajon
Mily büszke bérceket roskasztott össze,
Mily vad szakadékokat hantolt el örökre
Bennem a háború s forradalom.
Sem azt, hogy mutassa, hol, merre hazám.
Mert rajta járok s kenyerét eszem
Én is. Holtig.
Holtig, ha tán
Másutt oly puha lenne, mint amilyen sós volt itt.
De arra gondolok: ha keletről jő a fény
S ha a Föld nyugatról keletre forog
És ettől rajta minden nehezebb lesz
Ha nyugatra lendül:
Varázsvesszőm, ha válaszolni tudnál:
Ezért van-e, hogy az Eszme is, ha keletrül
mozdúl nyugatnak, ott megnehezül?
S azért van-e, hogy évmilljók alatt
A szív mellünkben nyugatabbra billent?
S ha kettészelik is: balfelől belőle
Valamivel mindig -
Valamivel mindig több marad?