Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 11. szám · / ·
Ti betörők a törvény előtt,
Ti fegyencek börtöncellátokban, ti elítéltek, megláncolt, csuklóbilincsbe vert gyilkosok,
Hát ki vagyok én, mondjátok, hogy nem ülnek törvényt felettem, hogy nem vetettek börtönbe?
Engem, aki éppen olyan kegyetlen és pokoli gonosz vagyok, mint bárki is, és a bokámon még sem csörög lánc, csuklómon bilincs.
Ti utcai lányok, járdák cifrálkodói, ti szobáitokban meghúzódó fajtalankodók,
Hát ki vagyok én, hogy azt mondhassam, hogy ti fajtalanabbak vagytok nálam?
Óh, én bűnös!
Beismerem, - világgá kiáltom.
(Óh, csodálóim, ne dicsérjetek! ne bókoljatok! - kétségbe görnyedek,
Mert én látom, amit ti nem láttok, - én tudom, amit ti nem tudtok.)
E mellkason belül szennyesen és fulladtan fekszem,
Ez érzéketlennek látszó arc alatt a pokol sodra áramlik szüntelen.
Megértem a kéjelgést és a romlottságot,
A vádlottakkal szenvedélyes szeretettel járok,
Érzem, hogy közülük való vagyok, - magam is a fegyencek, az utcai
cédák közé tartozom,
Így hát nem tagadhatom meg őket, - mert hogy tagadhatnám meg
magamat?