Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · BARTA LAJOS: A SÖTÉT HÁZ*
Vera (beszalad): Két nagysága jön, édes.
Jutka (Vera után szaladva jön)
Első asszony: Nem kell beereszteni!
Második asszony: Nem eresztünk senkit be.
Harmadik asszony: Nem eresztünk senkit be.
Asszonyok (az ajtó felé sietnek)
Merkné (szív nélküli, ostoba, gyermekvédelmi nő, aki papagájszerűen darálja el az üres frázisokat és a gyilkosan embertelen mondatokat. Ezt a szót "társadalom", mindig pátosszal mondja ki): Az lesz az!
Hadayné (öreg, nagyfrizurájú, kiszáradt, púderos, tyúkeszű, arisztokrata múltú nő. Lorgonnal megnézi): Bizonyosan.
Merkné: Már van is egy katonája!
Hadayné: Mint a nyulak!
Merkné: Azért születnek egyre-másra a nyúlfiak. Persze a konszolidált és tisztességes polgári társadalom nyakára. (Nagy lendülettel előre rúgtat szónokias hangon) No asszony, maga a Csuka Balázs özvegye?
Vica: Én vagyok az.
Merkné: Tudomására adom, hogy mi az Általános Gyermekszerető Társaság megbízásából vagyunk itt. (Nyomtatványokat vesz elő, cvikkert vesz föl és még nagyképűbb lesz) Ehhez alkalmazkodjék, jó asszony!... Az ügyosztály már tegnap megkapta az átiratot az általános embergondozó egyesülettől, mely szerint maga jó asszony, név szerint özvegy Csuka Balázsné, elvesztette lakását. A Gyermekszerető Társaság a társadalom nemes intencióihoz képest, tehát a legsürgősebben kiküldött bennünket, hogy mentsük meg a társadalomnak a gyermekeit.
Vica (magához kapja a gyerekeket)
Merkné: Mert tudnia kell jó asszony, hogy a társadalom minden körülmények közt óvja és védi a gyermeket.
Hadayné: Úgy van Csukáné! A gyermek mindenekelőtt! A gyermek az egy klenódium, a nemzet és a haza fundamentuma és a társadalmat a tiszta humanizmus szelleme lengi át és át.
Merkné (tovább mondja a leckét): A társadalom minden körülmények közt meg akarja menteni a gyermeket...
Vica (sötéten néz rájuk, iszonyú sejtelem kezd megerősödni benne)
Merkné: Mert a társadalom körültekintő bölcsessége folyton a következő nemzedékre van irányítva.
Hadayné: Mert a társadalom nemcsak a jelenre gondol, hanem a jövőre is!...
Merkné:...Mert a társadalom tudja mivel tartozik az emberiségnek és a hazának!...
Hadayné: Az emberiség és a haza mindenekelőtt!
Merkné:...Tehát a társadalom nem hagyja, hogy amikor az anya szegény, vagy tehetetlen, az anyával együtt pusztuljon a gyermek is. A gyermeket mindig megmenti a társadalom. Így van ez jó asszony.
Hadayné: A társadalmat magasztos gondolatok irányítják...
Rudi (kitör eddigi komorságából): Most el akarják venni a gyerekeit tőle?
Hadayné: Menjünk kérem! Jöjjön! Jöjjön kolléga!
Merkné (Vicához): Ne hagyja magát befolyásolni Csukáné. Vagy nem világos-e a maga helyzete? Maga szegény asszony, sohasem lehet itthon, mert magának szegény asszony, mindig és mindig dolgozni kell. Magának édesem ezt muszáj! Mert maga lelkem egy becsületes nő. Hát mondja, ügyelhet maga arra, hogy a gyermek egyénisége a helyes irányba fejlődjék? Ügyelhet maga Csukáné a gyermekei helyes szellemi kibontakozására? Mi? Hát ügyelhet arra? Maga édesem reggeltől-estig strapálja magát! Magának ezt édesem muszáj, mert maga egy becsületes nő! Hát törődhetik maga a gyermekei egészségével? Mi? Hát foglalkozhatik maga higiéniával? Hát mondja: egyáltalán foglalkozhatik maga a gyerekével? Élvezheti maga a gyerekét? Foglalkozhatik maga ilyesmivel? Maga édesem azért van itt, hogy dolgozzék!
Mert maga egy becsületes nő!
Maga édesem egy szegény özvegy!
Maga egy földhöz ragadt egzisztencia. Maga egy tehetetlen, elhagyatott özvegy.
Vica: Az vagyok, én az! Amit most mondott!
Hadayn: No lássa Csukáné! Maga egy okos nő.
Merkné: A maga gyermekei el fognak korcsosulni. A maga gyermekeit minden bacilus meg fogja támadni. A sarlach, a kanyaró, a difteritisz, a krupp, a tífusz, már mind készen vannak a maga gyermekei számára. A maga gyermekei el fognak pusztulni... De a társadalom nagylelkűen hajlandó a maga gyermekeit megmenteni... A társadalom kinyújtja mentő kezét a maga gyermekei felé. A társadalom nem kérdezi, hogy maga kicsoda-micsoda? A társadalom nem bánja, hogy maga hol lakik, hogyan lakik? Nem kérdezi, hogy maga mibe jár, hogy maga mit eszik, mit iszik? Hogy maga mit keres, hogy magának mije van? A társadalom mindettől eltekintve, kész a maga gyermekeiért áldozatot hozni! Ez egy magasztos dolog! Értse meg, jó lélek!
Hadayné: Remélem, ez csak érthető! Nemde Csukáné?
Vica: Elveszik a gyerekeket tőlem?
Merkné: A társadalom fel fogja nevelni őket.
Hadayné: Jó honleányokká neveli őket.
Vica: Jaj nekem! (Elhúzódik a díványhoz, a gyerekeket szorosan magához fogja.)
Rudi (kitör): Abból pedig nem lesz semmi!
Vica: Nem adom! Nem adom!
Hadayné (megrémült): Hagyjuk kolléga, majd...
Merkné: Figyelmeztetem, a társadalom és a hatóság...
Rudi (egész közel megy hozzá): Hol van az apjuk? Hová tették az apjukat?
Vica: Az igaz! Hol van az apjuk?
Hadayné: Kérem, kolléga! Talán mint hadi eset a százhuszonhatodik paragrafus 4. alszakasz, b) kikezdés második alpont szerint kezelhető:
Merkné: A társadalomnak joga van...
Rudi (fölemeli a széket): Egy szót és leváglak!
Hadayné (sikolt): Rendőr! Rendőr!
Czikáné (jön be és mániákusan az útjukba áll): Hol van a Margitkám? Adjátok vissza a Margitkámat!
Első asszony: Hol van a Margitka?
Második asszony: Hol van a Margitka?
Harmadik asszony: Mi lett a Margitkával?
Egy asszony: Adjátok neki vissza a lányát!
Egy új asszony: Adják neki vissza!
Matuláné (bejön és kiáltoz): Én egész nap mosok, pedig minden le van bennem szakadva!
Asszonyok (dühödt izgalomban körülzárják a nőket): Hol van a Margitka? Adjátok neki vissza! A Margitka! Mi lett a Margitkával? Milyen szép gyerek volt! Adják neki vissza! Adjátok a Margitkáját vissza! Adják neki vissza!
Rudi (felugrik a padra, mindent túlharsog): Tíz millió ember meghalt a frontokon!... Tíz millió embert megöltek!
Vica: Ezeknek az apját is megölték!
Hadayné: Segítsék!
Merkné: Segítsék!
Rudi ( a hangja zúg): Miért halt meg akkor tíz millió ember! Tíz millió ember nem hal meg hiába!
Irma (mint a vészmadár szalad be): Asszonyok! Jön a rendőr futva! (végigrohan a helyiségen és újra vissza): Jön a rendőr futva!
Első asszony : Minden ajtót bezárni!
Második asszony: Bezárni az ajtókat!
Asszonyok: Bezárni! Bezárni az ajtókat!
Vica (a gyerekekhez): Ne féljetek, csibéim!
Rendőr (futva jön, beleront a tömegbe)
Felügyelő (futva jön, beleront a tömegbe)
Asszonyok (gyűrűbe fogják őket): Vágjátok le a rendőrt! A felügyelőt is! Vágjátok le! Vágjátok le a rendőrt! Vágjátok le! A felügyelőt! Vágjátok le! A rendőrt is! Megállj kutya! Most végzünk a hóhérral!
Tagányi (beszalad, fölugrik egy asztalra): Adjatok nekem egy pontot! Itt van ez a pont! Kivetem sarkaiból ezt a társadalmat!
Asszonyok (ütik a rendőrt, a felügyelőt és a gyermekszeretőket)
Irma (magából kikelve): Ez a szép nap, tanár úr!
Tagányi: Leány, az idők tetőpontra jutottak!
Rendőr (a levegőbe süti revolverét, a asszonyok sikonganak, a rendőr, a felügyelő, Hadayné, Merkné elmenekülnek)
Felügyelő (menekülve): Őrjáratot, biztos úr!
Asszonyok (botokat, dorongokat, seprőket ragadnak föl, egészen megvadulnak)
Rudi : Tudjátok-e, mi van a temető kapujára írva: Föltámadás!
Tömeg (rohanva, dobogva, husángokkal, vasbotokkal, fejszékkel és csákányokkal jön, künn ablakokat zúznak be, recseg és ropog minden)
Tagányi (karjait a magasba lendíti): A római birodalom összedőlt és össze fog dőlni ez a világrend is!
Százados (őrjárattal futva jön, harsányan ordít): Utat, mert lövetek!
Őrjárat (szétszórja a tömeget)
Százados: Fogjátok meg ezt az embert!
Rudi (kirántja a bajonettjét): Élve meg nem kaptok!
Vica (elkapja a kezét): Azt nem szabad. (kis szünet) Pedig én magával együtt akartam innen elindulni...
Rudi (eldobja a bajonettot, a katonák közé megy, az őrjárat elindul vele): Engem talán elojtanak, aranyos... (viszik.) De maguk már tudják azt a szót, ami a temető kapujára van írva: Föltámadás!
Vica (az asztalra bukik, hangosan felzokog)
Tagányi: Döntsék össze ezt a börtönt.
Tömeg (feldönti, összetöri a bútorokat, bezúzza az ablakokat)
Tagányi: A börtönöket mind össze kell dönteni!
Irma (székre ugrik, dalolni kezd):
Nem lesz a tőke úr mirajtunk!...
Elvész, aki a múltnak él.
(A barakk kigyullad, pirosság borítja el a tetőt, sikonganak, sípolnak, tapsolnak, kacagnak.)
Tagányi: Égnek a börtönök! Az emberiség börtöneit mind föl kell gyújtani!
Irma (dalol, dala kiszárnyal a förgetegből):
Ha elnyomónk nyakára lép,
Szabad lesz majd a nép!...
(A függöny lemegy).