Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 9-10. szám · / · BARTA LAJOS: A SÖTÉT HÁZ*
Vica (fiatal asszony, fél városi, fél falusi öltözetben. Fején fekete kendő. Arcán szomorúság és levertség, szeme tiszta és szenvedő. Hátán tarka barka abroszba kötött batyut hoz, két karja alatt két ágyoldalt cipel).
Vera (kis lánya. A jobb kezébe fogódzkodva jön, egy cserép nyíló virágot hoz testéhez szorítva).
Jutka (a másik kis lánya, a bal kezébe fogódzkodva jön, egy cserép nyíló virágot hoz).
Vica: Szerencsés jó napot !
Rudi (csak egy pillanatra nézi meg az asszonyt): Adjon Isten!
Vica: Ereszd el a kezemet, kedves! Te is kedves. (az ágyoldalt a falhoz támasztja. Verához): Tedd le a virágot, kedves. (Jutkához): Te is kedves. (Rudihoz): Szabad a virágot ide tenni?
Rudi (újra ránéz, asszony tiszta arca, csendes lelke megenyhíti): Hogyne szabadna! Legkivált virágot.
Vica (a virágot Rudi asztalára teszi).
Felügyelő (bejön): Maga az a Csuka Balázsné?
Vica: Én lennék az.
Felügyelő: Persze, megint kölykök! Persze, mindjárt kettő.
Vica: Mit kezdjen a szegény? Nem dobhatja a gyerekét a Dunába!
Rudi (nem tudja magát tovább türtőztetni): Megint kezdjük, felügyelő úr?
Felügyelő (ki akar törni, de elteszi a feleletet máskorra. Vicához): Ez lesz a maga helye. Ez a sarok itt.
Vera (megdöbbenve): Ez lesz a lakásom?
Felügyelő: Mi az? Talán nem tetszik nagysádnak?
Vera: Megbocsásson!... Szokatlan, kérem.
Felügyelő: Tessék az Eszterházy-palotába menni! Ott már várják nagysádot. Első emelet három... A nagy szálában. (kárörömmel nevet.)
Rudi (a felügyelő felé megy.)
Vica (elébe áll): Az én kedvemért!
Rudi: Köszönje magának!
Vica: Úgyis tartom számon.
Felügyelő (Vicához): Szóval magának nem kell a lakás. (noteszt vesz elő.) Tizenhatos barakk, hármas számú kvártély üres.
Vica (megijed): Hiszen én nem szóltam semmit.
Felügyelő (ordít): A barakkban rendnek muszáj lenni! A kölykök ne ordítsanak, mert kiteszem! Megértette? (hirtelen még magasabb hangon): Megértette?
Vica: Megértettem.
Felügyelő: Azért. (Rudihoz): Az ilyen anarchista pedig nagyon rövid úton el lesz intézve. (Kimegy.)
Rudi: Pedig azt hittem, hogy nem tudnék már megütni senkit amióta a háborúba annyi embert meg muszáj volt ölni. Mindig látom a kezemet, hogyan csurog a más vére róla... Megutáltam magamat egész életemre.
Vica: Maga szegény!
Rudi: De most már úgy be vagyok fűtve, hogy azt hiszem, fölrobbanok.