Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 8. szám · / · FIGYELŐ
Rideg vasárnap délelőtt. A mulatóhely kihűlt nézőterén sajátságos, gyér közönség. Zsidók, akik sötét utcák mélyéről vándoroltak ide, egész családok egy-egy kis asztal körül, apró gyerekekkel. Azután ünnepi öltözetű komoly férfiak és érdekes fiatalemberek, tele önérzettel és harciassággal, ami a legfrissebb generáció tulajdonsága és éles ellentétben áll az eddig megszokott típussal, a szerény, megalázkodó, gyáva és halk zsidófiúkkal, akik szinte a fal mellett somfordálva érvényesültek s mindig szégyellték egy kicsit magukat s ez a lelki egyensúlytalanság olykor túl hangos arroganciában ütött ki. Ez Jacques Lewis, a jargon színész közönsége. Vannak sokan még, mert a művész hírneves és rendkívül nagyrabecsült e társadalomban, de ma mégsem jöttek el - nagy bálvány omlott össze: a Pénz, s ez megrendítette e szenvedélyes kereskedőket s gyűjtőket s kábultságukból még sokáig nem fognak tudni magukhoz térni.
Azonban megkezdődik az előadás, a színész eredeti és jargonra fordított verseket szaval - héber költeményeket továbbá, csodálatos belső melodikával, szinte zeneileg közölve az ismeretlen szöveg tartalmát. Nagyon jól beszél s nagyon belölről - a ma mindig kissé megindult emberek közé tartozik, akiknek érzelmi gazdagsága oly nagy, hogy a szavak rögtön feloldódnak benne. Könnyen és szerencsésen viszi át hangulatait közönségére, a belső melegség ellenállhatatlan erejével. De ez még nem művészet.
Hogy színésznek milyen, azt két kis darabban mutatta meg - egy jargon vígjátékban, melyben csak beszélni és pointírozni kellett, ezt brilliánsan csinálta s egy drámai vázlatban, melyet évekkel ezelőtt írtam s melyben egy önmagával kétségbeesetten küzdő komédiás körvonalait igyekeztem fölrajzolni. Itt pontosan ellenőrizni tudtam az előadó minden hangját s a Jacques Lewis művészi képességeit s intenzivitását rendkívül nagyra kellett értékelnem.
Egészen az ő, mint fajának másik két nagy művésze, a francia De Max és a német Schildkraut. Erő, szenvedély, bizonyos fokú virtuozitás s tökéletes beleélés valami vad fajiság zamatjával igen színesekké és érdekesekké teszik ezeket a művészeket. Rajtuk keresztül lehet megérteni azt a külön, nagy virágzó jargon színészetet, mely New York-ban, Varsóban, Oroszországban nagy tömegek érdeklődésén és egy igen jelentős irodalmon épül. Lewis talán annyiban különbözik még az említett két nagy színésztől, hogy líraibb, lágyabb. Biztosan kitűnő Hamlet és egész rendkívüli Oswald a Kísértetekben. Ha majd megkezdődik a világ szellemi javainak zavartalan kicserélése és minden igazi művészetet egy mértékkel fognak mérni, Lewis az ő jargon társulatával ugyanolyan elismerést aratna, mint egy Novelli vagy Grasso. Most hónapok óta itt él Pesten, néha egy-egy ilyen matinén mutatkozik közönsége előtt, egyébként töprengve, gyámoltalanul s belső tüzében égve, a játék és színház után tikkadt ajkakkal vegetál s várja az idők kinyílását. Nem tudom mi köti Pesthez s honnan az a naiv erőfeszítése, hogy itt mutassa meg, mit tud. Még fognak hallani róla.