Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 8. szám
Hogy látod szebbnek holdas házfalak
Sejtelmes árnyék-függönyét?
Mikor még tétovák a vonalak,
S az ágas-bogas csipkeszövedék
Meg-meginbolygatva s újrakezdve még
Úgy ing-leng, mint a lomb-csótár a fán,
S a hol dús, hol gyér bojt és rojt alatt
Fölcsillan még a kőfal-osztován
A fürgén pergő holdsugár-vetélő?
Mondd, akkor szebb, mikor még minden élő
Ez örök fényből, árnyból szőtt csodán?
Mikor még készül, vágyik és keres?
Vagy szebb, mikor a szövőszék megáll?
Pihen az árnyék, pihen a sugár,
Mert kész a csipke, kész, tökéletes,
S oly mozdulatlan rajta minden ág,
Mint az üvegre dermedt jégvirág?