Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 7. szám · / · Figyelő

Tóth Árpád: Zempléni Árpád: Vasfő és Ime

A modern költészet izgatott vonalú fejlődéséből csaknem teljesen kimaradt a verses eposz minden jelentkezésére. A magyar epika meghalt, még mielőtt utolsó nagy művelője, Arany János, megtért volna hős zengő elődei Keveházába. Az öregedő Arany örökre búcsút int hű Toldijának és Csabájának s byroni kesernyességű verses regényt kezd, felemás epikát, ahol a megénekelt hős már maga a költő. S "Bolond Istók"-ja remek stanziában itt-ott már a byronizmuson is túljutott Arany; fájdalmaktól megtépett sorain meglepődve és meghatva fedezzük fel a "dekadens" költészet első magyar jelentkezését.

Az Arany-epigonok közepes, selejtes műveket írtak. A verses regények, talán az egyetlen Arany László művet leszámítva, túlságosan könnyed, kevés tartalmú vershalmazok, agyoncukrozott, puffatag sztana-"soufflé"-k. Szerkezetnek, jellemző erőnek alig találjuk halvány nyomait, s maga a csengő-bongó külső forma, melyre ama évtizedek egyik-másik nevesebb költője annyira büszke volt, többnyire szintén igen felületes asszonánc-virtuózkodás. Ennek a kevés dicsű korszaknak a költői neveltje Zempléni Árpád is, akinek új "vogul regé"-je most jelent meg. A füzet azonban, noha magán hordja a jellemzett korszak némely bélyegét, meglepő bizonyságot tesz Zempléni Árpád oly költői jelességeiről, melyek régebbi műveiben nem nyilvánultak meg ily közvetlen és meggyőző erővel.

Igen érdekes, hogy Zempléni írói egyénisége azóta körvonalazható tisztábban, mióta különös vogul témáival bíbelődik. Régebbi "turán"-kodásai meglehetősen színtelenek voltak, naív sovinizmus, száraz régészkedés, pepecselő terjengősség unalmasította el őket. Vogul mondákból készült újabb elbeszélő versei ellenben rendkívül frissek, erőteljesek és plasztikusak. A mondák primitív, kerek és határozott konstrukciója rendbe szorítja az elcsapongó verselést, a vogul milieu pedig, noha a költőt nyilván itt is soviniszta indulata ragadta a nyelvtestvér-nép mondáihoz (akárcsak "turáni" korszakában a sankt-galleni eset megírásához), - a vogul milieu a maga nagyon is "halszagú" légkörével lehetetlenné tette a felesleges magyarkodást. E negatív, fék-szerű és kordában tartó hatás mellett kiváló pozitív értékeket is szabadított fel Zempléniből a vogul mondákkal való foglalkozás, melyeket addig nem igen mutatott fel költészete: hatalmas, nyers humort és meglepő bájú millieu-rajzoló ügyességet. Regéjének azok a részeik, ahol Vasfő herceg búslakodásában egész nap íjakat javítgat, vagy ahol a nagy-alvó Holló herceg felébresztését írja le, pozsgás egészségű, naív költészettel teljesek.

"Vasfő és Ime" mindenképpen jeles párja "A bosszú"-nak, Zempléni első vogul eposzának. Kár azonban, hogy az új regében a nyelvkezelés halványodott s visszaütött az Arany-epigonok korszakának olcsó csengésbongására. Mert kétségtelenül kedves és ügyes költői fogás ugyan az "izenet-vizemet", "sistereg-kisgyerek"-féle rímek játékos zenéjével helyettesíteni az ugor alliterációkat, s trochaikus lejtéssel gördülékennyé tenni az ősi nyolcas-sort, de nem ártott volna az sem, ha "A bosszú"-ban oly kitűnő módon alkalmazott ősi, primitív keménységű szóképzések az új regében is túlzengték volna tömör bikahangjukkal a verselés nagyon is olcsó modernségű csilingelését.