Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 6. szám · / · Figyelő

Rozványi Vilmos: Új költők

(Bartha Sándor: Vörös Zászló. - Kahána Mózes: Universum.)

A legifjabb művészgeneráció legnagyobb hibája, hogy elvi állásfoglaláskor mindig az értékkülönbség, és sohasem a szükségszerűség kérdését veti fel. Új költőink létjogosultságuk alapjául folyton-folyvást hangsúlyozzák különbségvoltukat - átértékelőnek, új értékek revelálóinak nevezik magukat, de alig emlegetik, hogy ok kirobbanásra érett új szociális szükségérzetek kifejezői. Csak aki frazeológiájuk helyett legbelső intuícióikat keresi ki, látja elkövetkezésük törvényszerűségét és létjogosultságuknak tulajdonképpeni alapját. Különbség-voltuknak túlfontolása sodorja őket még mindig s már-már dekadens analízisekbe ahelyett, hogy a fejlődés során szinte az ősösztönökig bontott és kielemzett általános emberi érzések új és tiszta szintéziseit keresnék új erkölcsi és principiális állásfoglalásul az életre. Művészetük differenciáltsága tehát sokszor már nem is a fejlődés számára való elkülönülés, hanem az analízis túlhajszoltsága, tehát sokszor már nem is a fejlődés számára való elkülönülés, hanem az analízis túlhajszolásában veszett különlegesség. Egyes produktumuk nem a szociális szükségérzeteknek egyéni erőfeszítésekbe koncentrált képe, hanem egészen jelentéktelen, szétomló köznapi élmények illogikus, olykor bizony hisztérikus szóáradatban való lovaglása. Anarchiájuk az egészséges emberi célokat szem elől tévesztve elvész az önmagáértvalóságban. De ismétlem, intuícióik mélyén, s némelykor öntudatos kilobbanásaikban ott rejlik valami erőteljes, férfias állásfoglalás akarata. Talán csak kifejezésbeli készségük szegényessége juttatja el néha őket oda, hogy majdnem bohózatba való képeket és szóvonzatokat halmozzanak. Ezzel szemben olykor meglepő erővel jelenik meg egy-egy gondolatuk, vagy víziójuk.

Barta Sándornak Primitív Szentháromság című versét tudnám erre legjobb például felhozni. Többi versében talán mélyebbek és nagyobbak az elszánásai, de munkasikere úgyszólván csak ennek az egyetlen versnek van az egész kötetben, mert írójának minden egyes érzését, minden egyes gondolatát képes átültetni az őszinte olvasóba. Többi verse csupa modorosság (György, Komjáthy, Kassák-utánzás), szándékolt groteszkség, tele elfogadhatatlan, mert sohasem inkarnálható, grammatikai erőszakosságokkal, melyek nem fejezik ki a mondanivalót. A Primitív Szentháromság azonban reménységet ébreszt, hogy fejlődése során kitisztulva s megerősödve még szép, és ugyanilyen erőteljesen megkomponált balladákat fog írni.

Kahána Mózes még teljesen önállótlan, a maga lábán megállni sehogyan sem tudó, még intuícióban is alig értékelhető. Alapjában véve nem tesz egyebet, minthogy Komját Aladárnak erős, férfias, de még magánál Komjátnál sem eléggé tisztult líráját váltja aprópénzre. Egész frazeoló