Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 6. szám
Leány:
Mind gonosz a pásztor: pásztor csalogatta Helénát!
Pásztor:
Ment a pásztor után az okos Heléna magátul.
Leány:
Mit dicsekedsz, te gonosz?... Mondják, hogy a csók csupa semmi.
Pásztor:
Mennyi drága gyönyör fér ebbe a semmibe mégis!
Leány:
Megmosom a számat, kiköpöm belőle a csókod!
Pásztor:
Megmosod a szácskád? Ideadd, hadd csókolom újra!
Leány:
Szép dolog, ily fiatal leányra kivetni a hálót.
Pásztor:
Mit dicsekedsz? Mint álom múlik el a fiatalság.
Leány:
Még nem ért meg a fürt, nem nyílt ki egészen a rózsa!
Pásztor:
Jöjj az olajfa alá, súgok egy szót drága füledbe!
Leány:
Nem megyek én, ismerlek, a múltkor is így csalogattál!
Pásztor:
Jöjj no, a szilfa közé, hallgasd meg kis furulyámat!
Leány:
Gyűlölöm a furulyát, csak menj, furulyázz te magadban!
Pásztor:
Nem félsz, büszke, hogy Aphroditének bosszúja megver?
Leány:
Bánom is Aphroditét, csak Artemis áldjon, elég az!
Pásztor:
Ó ne mondj ilyeket, mert szörnyen rádveti hurkát.
Leány:
Vesse csak: akkor is Artemis engem védeni fog majd.
Pásztor:
Nem kerülöd ki Eróst, egy leány se kerülte ki még őt!
Leány:
Elkerülöm bizony én, csak vidd te magadban igáját!
Pásztor:
Félek, hogy nem is én, de silányabb lesz szeretőd majd.
Leány:
Ejhaj, mennyi legény szeretett már, egy se bűvölt el!
Pásztor:
Annyi után magam egy, jöttem könyörögni szerelmed!
Leány:
Mit tegyek édesem? A szerelem csupa bú s keserűség.
Pásztor:
Nem bús, nem keserű, a mienk csupa táncos öröm lesz.
Leány:
Azt mondják, retteg párjától mindenik asszony.
Pásztor:
Azt inkább, hogy : "nincs amitől rettegne az asszony".
Leány:
Rettegek én a gyerektől s kínjától a szülésnek.
Pásztor:
Artemis istennőd majd megkönnyíti szülésed.
Leány:
Rettegek attól, hogy szépségemet el ne veszítsem.
Pásztor:
Gyermekeidben a szépséged szebb napra derül még.
Leány:
És ha tied leszek, illendőn te milyen hozományt adsz?
Pásztor:
Mind az egész csordám, s erdőimet és legelőmet.
Leány:
Esküdj meg, hogy nem hagysz el, ha betöltöm a vágyad!
Pásztor:
Nem, soha, bárha magad kergetnél messze magadtól.
Leány:
Készítesz nyoszolyát, építesz szép kicsi házat.
Pásztor:
Készítek nyoszolyát, pásztorkunyhómban uralkodsz.
Leány:
Mit mond majd az apám, mit mondok majd az apámnak?
Pásztor:
Megdicsér az apád, ha nevem meghallja s örül majd.
Leány:
Mondd meg hát a neved! (Milyen édes néha a név is!)
Pásztor:
Daphnis enyém, Lykidas az apám, felesége Nomaié.
Leány:
Jónevű régi család, de bizony magamé se silányabb.
Pásztor:
Jól tudom azt? hisz apád maga a jómódú Menalkas.
Leány:
Merre van az erdőd, nosza mondjad, melyik a földed,
Pásztor:
Nézd ahol ott az a pár gyönyörű cédrusfa virágzik.
Leány:
Rágd a füvet, kecském! megnézem azt a kis erdőt.
Pásztor:
Csöndbe lehelj, tehenem! míg megmutatom kicsiny erdőm.
Leány:
Mit művelsz, te gonosz? Mért nyúlsz mellemre kezeddel?
Pásztor:
Gömbölyödik már két kerek almád: hadd tapogassam!
Leány:
Zsibbadás vesz erőt rajtam: viszed el kezed onnan?!
Pásztor:
Mit félsz drága leány? Amit én akarok, nem olyan rossz.
Leány:
Nézd, árokba tepersz, szép tiszta ruhám csupa sár lesz.
Pásztor:
Nem lesz sár, aranyom: terítek alá puha gyapjút.
Leány:
Jaj, mit akarsz? Övemet jaj, mért oldod le csípőmről?
Pásztor:
Ezt vetem első áldozatul ma Aphroditének.
Leány:
Várj, nyomorult! Meglep valaki! Nem hallod-e? Szólnak!
Pásztor:
Egymás közt suttognak a ciprusok ágai rólunk.
Leány:
Meztelenül maradok: lásd, ronggyá tépted a szoknyám!
Pásztor:
Új szoknyát, drágábbat adok majd érte cserébe.
Leány:
Lám, fűt-fát megígérsz, ki tudja, mit adsz meg a végén?
Pásztor:
Bár a lelkemet, életemet tudnám odaadni!
Leány:
Artemis könyörülj, hogy nem maradok csapatodban!
Pásztor:
Aphroditénak üszőt viszek, egy kis borjút Erósnak.
Leány:
Szűzlány jött ide, jaj, már nem szűzlány megy el innen!
Pásztor:
Nem szűzlány, hanem asszony: az én kis arany feleségem.
Így a titkos nász megesett. És két szeretők ott
egymásnak nótás szavakat vigadozva feleltek.
S így aztán a leány juhait ment őrzeni, földre
sütve szemét, szégyenlősen, de örülve szívében,
s ment a legény csordája után, betelve a násszal.