Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 3. szám · / · Balázs Sándor: A BAKÓ LÁNYOK
Délig aludt és délután kábult fejjel kilovagolt. Messze, nem Répcelak felé ment, még mindig küszködve önmagával. Ha ő most visszamegy, az a lány még jobban felkap. Nem, nem. Hát Juli? Eh, az?... egész világért se!
Csak estefelé jött haza, agyonfárasztva magát és a lovát. Vacsora után azonban hirtelen fölkelt az asztaltól és ráparancsolt Jánosra:
- Vezesd elő a Gidrát!...
Eh mit, majd ha bolond lesz! Mit kínlódik ezért a fehérnépért? Ha egyszer szereti, hát szereti. Még ha gonosz is. Mindegy. Még ha utolsó is. Ott egye meg a fene. Ha nem tud meglenni nála nélkül.
Sebesen hajtotta Gidrát, aki a délutánni megfuttatástól még fáradt inait idegesen feszítette. Nem telt bele húsz perc, már az öreg Gereben háza elött voltak. A házbeliek már lefeküdtek, csak Naca nem volt a helyén. Péter bá' fölkelt és kiabálta az unokáját. Nagysokára jött elő durcásan, alsószoknyában, a haja tele szalmával. A gróf éktelen dühre gerjedt. Gyalázatos! Biztosan valami parasztlegénnyel ölelkezett.
Bementek a konyhába, ott aztán a gróf elővette Nacát. Mikor az hegyesen próbált neki visszafelelni, a gróf arcúlütötte. Aztán minden szóra egy ütés következett, a sarokban meglátta Péter bá' göcsörtös botját, azzal verte el kegyetlenül. Naca összegubbaszkodva, sírva menekült előle, de Gyuri gróf? mintha most nem lett volna sánta, utolérte és addig nem sajnálta meg, míg el nem nyúlt a konyha földjén. Akkor fölkapta, föltette az ágyra és csókolgatta. Félóra múlva már behangzott a belső szobába vidám nevetésük.
- Engem soha nem vert meg - gondolta Juli még mindig remegve. Naca sokkal több neki.
Hanem most már Gyuri grófot a féltékenység gyötörte. Lesett Naca után és másokkal is lesetett. Akkor jött, amikor nem várta a lány. Elment és nemsokára megint ott volt. Még a gazdasággal sem tudott gondolni, amit eddig mindig szeretkezése elé tett. És amellett tudta, hogy hiába minden, az a lány őt nem szereti, hiába gróf, a pénzét elveszi, az ölelését eltűri, de szeretni nem. Megveti, mert sánta, magába csúfolja és az utolsó hibátlan parasztlegényt is többre tartja nála. Ő meg... ő meg nem tud meglenni nélküle, az istennyila csapjon bele! Mit csináljon? Még legjobb volna bevinni a kastélyba, ott szem előtt volna, de azt nem lehet. Az anyja nem engedné. Pedig - csakugyan az volna a legjobb.
Két hétig nem szolt róla - hogy mondhassa ezt az anyjának, mikor úgyis tudja, hogy hiába - de végül mégis csak előállt a kívánságával. Az öreg kegyelmes asszony csak összecsapta a kezeit, melyek fehérek voltak, mint egy hulláé.
- A szeretődet? Egy parasztlányt? Énvelem egy födél alá?
- Nézze anyám...
- Nem nézek semmit - egyenesedett ki gőgösen és felülről nézett a fiára. Várj addig, míg engem koporsóba tesznek, akkor idehozhatod.
Gyuri gróf elsápadt és nem szólt többet. De néhány nap múlva újra elkezdte.
- Mit akar anyám? Hát az jobb lesz, azt jobb szeretné, igen?... az jobban tetszenék anyámnak, ha én ezt a lányt nem hozom ide a kastélyba, hanem feleségül veszem? Az jobb Lesz?
- Feleségül? Utazzál el, fiam: Még ma. Te beteg vagy.
- Persze hogy beteg vagyok! Mert nem tudok nélküle élni! Ha éppen tudni akarja anyám!
- Á, micsoda beszéd... egy parasztlány...
De Gyuri gróf szeme erre a szóra vizes lett és a kegyelmes asszony most megzavarodott. No de ilyet! Ilyen ostobaság! Ez a szegény gyerek miket nem fecseg össze. Eh, de nem, az nem lehet, hogy ide a házba... hát miért nem látogatja meg, ahányszor akarja, minden nap csak ide ne hozza.
- Menj el te hozzá - nem egyszerűbb az Gyuri? Láthatod, pénzelheted, mit bánom én...
- Nem elég anyám. Próbáltam. Nem elég. Itt kell annak lenni a kastélyban, mindig szem előtt.
A grófné megint erősen belenézett a fia szemébe és mindent megértett. Á, még ez is! Az a lány másra is néz és azért! És ez a szegény sánta gyerek nem tudja másképp távol tartani a vetélytársakat, mint ha idehozza, pfuj...
Egész éjszaka nem tudott aludni. A sötétben már rémeket látott, házasságot, parasztokat... Hiszen a kegyelmes asszony mindig annak örült titokban, hogy Gyuri grófnak eszébe sem jut nősülni és a birtok előbb-utóbb mindenestül rászáll Dénesre, - a szépre, az egyetlenre, a drágára! A grófné most érezte, nemcsak mint anya, hanem mint asszony is, hogy mennyivel jobban szereti a kisebbik fiát, a hibátlant, mint ezt a - szerencsétlent. Egy villanás alatt megértette, miért osztogatja kegyeit másfelé is a Gyuri parasztlánya... És persze, Gyuri féltékeny! Még képes csakugyan valami bolondot csinálni. Már előfordult az ilyesmi. Akkor inkább -
Reggel készen volt az elhatározás. Hát csak had jöjjön az a lány. Majd ő elveszi tőle a Gyuri kedvét. Annyi munkát ad neki, hogy belerútul. Rossz koszton fogja tartani. Lealacsonyítja. Tönkreteszi. Maga sem tudja, mit és hogyan, majd kitalál egyet-mást és az a lány nem köszöni meg. Hadd jöjjön hát. És Gyuri is minden nap látja, nem kívánkozik utána. Megunja. Csak jöjjön, jöjjön.
Délután Gyuri gróf ezzel állított be Nacához.
- Holnap reggel jössz velem a kastélyba!
Amit eddig egynek sem sikerült elérni, a kastély - titkos, lehetetlen vágya minden parasztlánynak, grófi szeretőnek, íme most Naca előtt megnyílik! A tornyos, lépcsős épület sok-sok szobályával, tömérdek kincsével. A kert csillogó páváival. A kegyelmes asszony fehér hajával.
Naca is kimondhatatlan boldog volt. Pakolt, szedte össze a holmiját, varrt, készülődött. Csak arra volt még ideje, hogy Julit bosszantsa, gyilkolja.
- Látod, te. Hiába árulkodtál. Azért mégis engem visz az úrfi a kastélyba, nem téged. Az én gyermekemnek ad a kegyelmes grófné szép patyolat vásznat, nem a tiednek. Bársonyban, aranyban járatom, a tied meg koszos parasztkölyök lesz, akit a többi kővel megdobál, mert nincs apja. Az enyimet nem merik bántani, mer az négylovas hintón megy az iskolába. Ha meglátják, minden ember messziről leveszi a kalapját. Azt mondják róla: a Gyuri gróf fia. A tiedről meg: annak a féleszű Julinak a fia.
Juli csak nyögött.
- Ne bánts. Mit vétettem én neked Naca, hogy így bánsz velem?
De a kisebbik nevette.
- Ó te mafla te! Ne búsulj azér! Minden vasárnap felgyühetsz hozzám kezet csókolni. A viseletes ruhát meg hazahozhatod a gyerekednek.
Este a gróf megint nagy mulatságot rendezett annak örömére, hogy asszonyt visz a házhoz. Tudta ezt már a faluban mindenki. Péter bá meg a felesége büszkén újságolták Naca szerencséjét.
A mulatságból éjfélután jött meg a gróf. Be volt csípve, amit onnan tudott Juli, hogy reszelős vastag hangján énekelt. Naca vékonyan kisérte, nem szégyellték ezek csöppet se magukat, holnap pedig mennek be a kastélyba.
Nagy csönd volt már, csak Juli nem aludt a házban. Istenem, istenem. Amúgy is gyönge esze ettől a kastélytól egészen megzavarodott. Mintha a fejébe ment volna sok apró tornyával, rézfedelével és összezúzott volna mindent. Naca... a gyerek... az övét kővel dobálják... vasárnapi kézcsók... Jobb lesz meghalni.
Kilépett az ágyból nyöszörögve - nehezére esett a járás - és indult az istálló felé, hogy ott a gerendára felkösse magát. Lassan csoszogva ment Juli, de akár hangosan is mehetett volna, azok mélyen aludtak, elnyomta őket a mámor, a fáradság, a holnapi öröm. Juli a vaksötétben kitapogatta a kemencét. Mire ideért, elfáradt. Leült a padkára és hallgatta a másik kettőnek az álmát. A hosszú, elnyújtott horkanás a grófé, a rövid izgatott lihegés Nacáé. Jaj, jaj. Holnap már nem hallja őket, a kastélyban alusznak és az öreg kegyelmes asszony patyolatvásznat, selymet, bársonyt, gyémántot készít a Naca gyerekének. Jaj, jaj.
Fölkelt és a konyha ajtó felé csoszogott. Előbb a gróf ruháit érte, itt az ajtón már rendes fogas volt a ruhái számára. Végigsimított rajtuk, aztán kiment. A fák mögött a holdnak egész keskeny kiflije fénylett. Juli fázósan ment az istálló felé. A hosszú, tágas istálló ajtaja csak be volt támasztva és Julinak a sötétséghez hozzászokott szeme nagy világos foltot vett észre a jobb sarokban. A Gidra! - ötlött hirtelen eszébe és arra ment. Kimondhatatlan gyöngédség szállta most meg a ló iránt, amely a méltóságos úrfié volt. Odament hozzá.
- Gidra... Gidra ne... Gidra te... szólítgatta kedvesen.
A ló oldalán feküdt és most ijedt horkanással felébredt. Nem állt fel, csak a fejét fordította feléje. Juli lapogatta az oldalát, becézte és egészen lehajolt hozzá. A testét jólesően átjárta a meleg, mely csak úgy párolgott az állatból.
- Gidra, édes lovacskám, kicsi lovacskám, látod, én vagyok, a Juli... Ösmersz-e engem Gidra... Azelött énhozzám hoztad a gazdádat, addig jó lovacska voltál, addig szerettelek, de most rossz lovacska vagy, nem szeretlek, miért tetted ezt velem, jaj Gidra... Látod, sírok is már, éhaj siratom a lányságom, siratom az elveszett boldogságom, jaj Gidra, nekem végem van, nekem meg köll halni Gidra, én ezt nem bírom ki, meghalok Gidra, mert a Nacát viszi a te gazdád a kastélyba, Gidra...ja-aj, jahaj...
Bőgni kezdett Juli, a nagy csendes éjszakát riasztó, fájdalmas, állati bőgéssel. Leesett térdre a ló mellé és a fejét az oldalára hajtotta. Aztán két kezével előre nyúlt, hogy megölelje az egyetlen élőlényt, akinek megpanaszkodhatik. Gidra már reszketett minden izmában a ráhulló könnyek és az ijesztő hang miatt, amellyel nevén szólították és mikor Juli egyik tétova kezével a nyakához ért, a másikkal pedig szemébe kapott Gidra rémülten horkantott, felugrott és fölemelt első lábának teljes erejével hasba rúgta Julit. Juli a nagy fájdalomtól sikoltani sem bírt. Vége volt. Reggel ott találták meg a Gidra mellett, mikor Gyuri gróf és Naca indultak a kastélyba.