Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 3. szám
Társak, kik még világtok élitek,
Legyen mihozzánk szívetek szelíd,
Az Úr is majd enyhén ítéli meg,
Ki bús fejünkhöz szánva közelít.
Ím öt-hatával függünk körben itt
S már rothadó és tépett tetemeinket
Nem töltözi se dáridó, se ünnep,
Csak csont vagyunk már s por s hamu a végünk!
Gonosz teszen, ki ránk gúnnyal tekinget,
Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!
Oh testvérek, ne légyen senkinek
Csúfság e jaj, bár átkos végre vitt
A törvény! Oh de hisz mindenkinek
A bölcs virtus szívében úgyse nyit.
Kérjétek hát ti, kikben él a hit,
A Szűz fiát, ne nézze vétkeinket,
Örök kegyelme tán nekünk is inthet,
S megóv: ne kelljen a pokolban égnünk!
Meghaltunk már, ne bántsanak már minket
Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!
Reánk rohasztó bús eső pereg
S a hév nap szikkaszt és megfeketít,
Szemünk szedi holló- s varjúsereg
S szaggatja bajszunk s pillánk szőreit.
Nincs nyugovásunk percre sem! - repít
A változó szél s kedvére keringtet
S a sok csőrcsípés sebbel úgy behintett,
Hogy gyűszűlyuknál sűrűbb már a lékünk!
Utáljátok hát hirhedt tetteinket
S kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!
• Ajánlás