Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 2. szám
A csapszékben Joselle bort csurrantott
Hosszú nyakú üvegbe. Mint a vér,
Úgy rubinlott, s az ablakon keresztül
A nyers, hideg levegőégen át
A gleccserek messzi jege fehérlett.
Csönd volt. Egy tiroli vadász dülöngött csak s vidáman
Egy lompos farkú kutya csontot rágott,
S a söntésben két halk paraszt pipázott.
Hej, haj, ... a bor!... És messzi, a hegyek.
Hajnalban indulás, s a hajnal messze.
...Az unalom: elhízott asszony,
Fáradt, petyhüdt nő, szuszog és kezében
Két halvány tű pereg egy seszínű kötésen,
S feje tokáján bóbiskolva rezdül.
Az unalom... Pah... Ó... aó... ó... Furcsa,
A vállaimra ült az Éjszaka,
És szemeim égnek a sűrű füstben.
Künt ló dobog és megzörren a zabla.
Valami roppant, horpadt hasú üstben
Forr, forr a víz és sistergése hallszik:
A Csöndnek hangja ez. Már minden alszik:
A kicsi templom, a piros tetők,
A hegy tövén az út, hosszan kinyúlva
Az ablakon át éppen idelátszik:
Egy végtelen csík, meszesen fehér,
A völgyből indul, s a csúcsig elér,
Alvó testén a Hold sugara játszik,
Kis kékes pontokat dobál rá a fehérre.
(A sárga Holdnak halványkék a vére?)
Most finomak a fülkagylón a szervek,
Fölfigyelnek a legkisebb neszre:
Az istállóban tehenek pihennek
Hasra terülve, ködpárákba veszve,
Sárga foguk recsegve megnyikordul,
Rózsaszínű szájuk nedves homályán
Friss szénák illatos, víg leve csordul,
S rojtos farkuk suhogva csapkod szerte.
Ó... ó... aó... Hideg lesz majd a reggel,
A szalma harmatos lesz az ülésen...
...Itt benn meleg van, poshadó meleg.
Kint didereg a Hold az égen...