Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 24. szám · / · Figyelő · / · Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból

Földi Mihály: Külföldi folyóiratokból
(Európa szíve.)

Svend Borberg, neves dán író "Európa szívbaja" címen érdekes tanulmányt írt, melyet a "Weissen Blätter" idei első füzete közöl Weigert magántanár fordításában. Borberg abból a megfigyeléséből indul ki, hogy az európai népek mindig hajlamosak voltak a túlzó gondolkodásra és a mértéktelen felindulásra, ingerlő vörös posztót tudtak látni bármiben is. Ez a kolerikus vérmérséklet aztán mintegy félszázaddal ezelőtt oly háborús rögeszméket szívott magába, amelyek a legkísértetiesebb következményeket vonták maguk után. E rögeszmék közül legfélelmetesebb volt az a fogalom, melyet az európai népek a létről alkottak, Struggle for life, küzdelem a létért- ezzel a közismert jelszóval fejezték ki fogalmukat az élet eredetéről, a fejlődésről, az élet céljáról. Ez a természettudományos elmélet azonban, mely sikerrel használható néhány állattani jelenség megmagyarázására, világnézetnek nem egyéb, mint páni üldözési mánia. A létért való küzdelemnek ez a korszakalkotó elmélete, melyet senki sem tekintett az élet igenlésének, a végletekig kiélesítette a harcot és az elkeseredésig sarkantyúzta a tempót a majomketrecben - ha szabad ezt a kifejezést használnunk. Utódaink remélhetőleg oly messze lesznek már ezektől az elméletektől, hogy nevetni fognak rajtuk, mi egyelőre csak a könnyeinken át nevelhetünk... Az önfenntartási ösztön, bármily formában is jelentkezett, tiszteletre és jóváhagyásra késztetett mindenkit, a hatalom joggá lett, a magas céloknak meg kellett hajolniuk a kicsinyes eszközök, az eszméknek a célszerűség előtt. A régi én-kultusz valóságos énmániává fajult, az embereket szűkkeblű opportunizmus szállta meg. Így alakult ki a modern Nyugatnak új embertípusa: a cél nélküli törtető! Tolsztoj mondta ezekről az emberekről, hogy olyanok, mintha állandóan a vasútra rohannának, anélkül, hogy sejtenék is, hova megy a vonat.

Az utolsó félszázadban megváltozott az emberi társadalomról alkotott felfogás is. A társadalom eredetileg és elsősorban csoportosulás, egyesülés volt, abban a hitben vagy tudatban, hogy az emberek összetartoznak és egymást segíteni tudják. Az elmúlt évtizedekben egymást sakkban tartó ellenségek és egoisták gyűrűje volt az emberiség, emberszabású páviánok csordái voltak a népek, kik egyenes testtel jártak ugyan, de fenn tartották maguknak a jogot, hogy háborúban mind a négy lábukat használhassák, összetartotta őket a félelem a legerősebb és leggonoszabb emberkétől... Mindenki ismeri a szívbajos atlétát: hatalmas izmai, melyeket hosszú-hosszú tréning edzett meg, készek az ugrásra, a birkózásra, a küzdelemre, testét a víziló páncélos bőr fedi, oly erős bőr, mely a bokszoló ellenfél hatalmas ökölcsapásaira se hasad meg, de a szíve szegény, nyomorult, elkopott szív. Az orvosok a szív hypertrophiájának nevezik ezt az állapotot. Európa is ily állapotba került, szívbajos lett, görcsökben fetreng és véresre harapja szép ajkait. Bölcselők és gondolkodók már régóta figyelmeztetnek a veszélyre, mely Európát az egyoldalú intellektualizmusban fenyegeti, az úgynevezett vezető szellemek sokszor megkísérelték, hogy Európa gyakorlati tudását Kelet örök bölcsességével kiegészítsék. Nyilván későn fogtak ehhez a munkához, hisz a fejődést, illetve az elfajulást már nem tudták feltartani, a fejlődésben, a "küzdelemben a létért" már elkopott a szív és túltengtek az izmok - az izmok, melyek alatt a struggle for lif-nek e "fejlett" korában érteni kell minden pénzt, vasútat, repülőgépet, fegyvert, az embernek minden munkaeszközét, tehát: a technikát. Különös sajátossága a fehér fajnak és az új időknek, hogy örülni tud az eszközöknek, a technikának magának, nevelésünk elfeledtette velünk, hogy a technika szív nélkül kétélű fegyver, borzalmas kard, mely az országúton hever Valóban megtörténhetik, hogy arra megy egy királyfi s megöli vele a sárkányt, mely a királyleányt őrzi. Az ilyesmi azonban ritka véletlen. A királyfi többnyire álomlátó, ki nem néz az orra elé, sokkal valószínűbb, hogy egy gazember találja meg a kardot s megtámadja vele az arra haladókat, köztük a királyfit is. De vegyünk egy mindennapi példát: az automobil, valóban pompás egy szerszám, ám a rablógyilkos Callemin és az őt hajszoló rendőrfőnök épp oly pompásan tudja hasznát venni, mint teszem fel, a háborús ambulancia, mely a sebesülteket a kórházba szállítja. Emlékezzetek Flandriára! Ne feledjétek el Verdunt! Emlékezzetek a képre: elöl az automobilok végtelen sora a muníciószállítás szolgálatában s hátul, messze hátul, elveszve, kétségbeesve, néhány kis gépkocsi, fehér falán a csöpp vörös kereszttel. az automobil, valóban, csodálatraméltó eredménye a "tudósok" erőfeszítésének, azonban épp oly kevéssé adott kedvet vagy alkalmat vagy tehetséget az embereknek, hogy jobban vagy igazságosabban vagy pontosabban tudjanak gondolkodni, mint ahogy a tudomány - még ha "Allwissenschaft" is - nem tudott a léleknek új, eszmei célokat mutatni. Bizony, el lehet mondani: ha a szellemi gyorsaság, sőt pusztán az együttgondolkodás képessége, nem szólva az együttérzéséről, csak annyira fejlődött volna az utolsó félszázadban, mint a technikai gyorsaság - aligha lett volna valami ebből a háborúból, melyben az államok összetévesztették az egészséget az izmokkal s istenné emelték a technikát és a mindenáron való tettet. Ez a háború a népeknek rövidlátó és félreértett "létért való küzdelme" én-mánia - a nemzeteknek legmagasabb hatékonyságra feszült üldözési rögeszméje. A háború végső következése volt az általános európai fogalomzavarnak, "át kell gázolnom az embereken, hogy engem el ne gázoljanak" - ez volt az európai ember végső következtetése. Levonta ezt számos elferdített gondolatából, kiindulva a "létért való küzdelem" tételéből, mely szerint az egyik kultúrának le kell győznie a másikat, abban a tévhitben éltek Európában, hogy a népek "nagysága" területi birtokaiktól függ, hogy a szellemi munkák mellett revolverrel a kézben kell őrt állani s hogy a jog és jogtalanság fölött való ítélkezés néhány ügyes mechanikus dolga. lélekkel, szellemmel, a szívvel nem is dolgozott a háború, a főhadiszállás egy megnövekedett üzlet irodahelyisége volt. A megoldandó feladatok így hangzottak: ha két kilométer ennyibe és ennyibe kerül, mi az ára az útnak Berlinből Párizsig - vagy vissza? Kint a harctéren a bolond annyit ért, mint a bölcs, vagy még többet. A derék üzletemberek, a materializmus bálványimádói, istenük elé járultak és bemutatták 10-15 millió ifjú és érett férfi jól előkészített áldozatát: Saldora, istenünk, két milliárd kilogramm emberhús, legjobb minőség, elég lesz, Urunk?... S a technika cselekedete: a világháború megkezdődött. Szabályozta az organizáció, mely a technika világ-"rendje".

*