Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 24. szám · / ·
Kedves Móni Öcsém!
Már engedj meg, hogy ismét felkereslek, mert egy idő óta annyira ellenem fordult minden, hogy tőled aki annyiszor segítettél a legnagyobb bajaimban, a puszta gondolat is, hogy hozzád fordulok megnyugtat.
Pista a múlt hó és még május 29-én sürgönyözött, hogy fog nekem pénzt küldeni, mai napig az ígéretnél egyéb ez nem maradt.
Még a múlt hónap 10-e körül sürgettem és ő azt írta: küldjek le neki egy váltót, amit ő majd háromszáz forintig értékesíteni fog, ennek már 35 napja, és még semmi hír. Téged kértelek meg, hogy légy szíves és állj jót a váltón, te tudod legjobban, hogy mint üzletember meddig mehetsz ilyen váltó dologban és én sajnálom, hogy ez alkalommal kellemetlenül érintett kérdésem.
írta Pista a napokban, hogy ő csaknem beteg lett a gond miatt, hogy nekem az ígért pénzt nem bírta előteremteni.
Írja továbbá, hogy az egyedüli öröme a munka, és tevékenység: egyszóval őszinte hangon és nagyon szépen ír, megküldte a Józsiö [*] könyvét is, amit én mondhatatlan örömmel olvastam át szinte magam előtt látom azt az embert, aki a szerencsétlenség, a sors nyomása alól egy tehetséges festőből a nyugodtság és a magába szállás apostolává fejlődött, megelégszik a földi boldogság olyan kis részével, amit ő teremt meg maga magából legegyszerűbb szükségletei fedezéséül.
Nem közönséges ember ez, és attól amitől féltem, a teljes tétlenségtől -
Ellenkezőleg: elszomorított az a tudat, amivel Őreá gondoltam, míg ezt a könyvét el nem olvastam: mert Ő az én szememben Zolák, Tolsztojok és a világ legnagyobb filozófusai-bölcsészei felé kerekedett evvel a kis művével annyiból, amennyiben csak e tárgy felől foglalkoznak, az alantasabb régiókban ők ennek az eszméknek a szolgái nagy zsenialitással: a Józsi munkája ezeket nem szellemi képességükben múlja felül, az álláspontjában
Ez az én meggyőződésem, és mondom nem vártam volna onnét Máramaros megyéből annyi világosságot, akkor mikor az öcsémnek szegénynek sajgó szívvel vettem tudomásul szerencsétlen boldogtalanságáról hozzám érkezett hírét, most mikor én magam új megpróbáltatások sorozatán kel hogy keresztül menjek, ebből a könyvből merítem azt is, ami ott nincs megírva, hogy az Isten különös kegyelme irányult felém, hogy nagy kérdéseket gördített utamba, ami után a "megváltás" fog talán ha az ideje elérkezik bekövetkezni.
Vagy pedig annyi bűnöm volt, hogy még hosszú sorozata a keserűségnek fogja azt "kiegyenlíteni".
Én a nekem forduló sorsot viselni fogom!
Engedj meg, hogy a múltkor hozzám küldött ívet aláíratlanul küldtem vissza - engedj meg azért is, hogy azt most megemlítem.
A többi kollégáim 10-20 ezer forintos megrendeléseket kaptak az államtól a millenniumra. Én nekem egy 1200 frtos is alig van meg!
A pénz nem sok, amit alá kellett volna írnom, de akkor őszintén mondva csak nevettem, mikor beküldtem neked az ívet.
Te jó szívvel, büszkén szeretted volna az én nevemet a te íveden látni. Hidd el, nem volt nem nélkülözhető, de egyáltalán semmi pénzem - nem bírtam a legszükségesebbeket fizetni, meg kellett vonni magamtól sokat, azt is, hogy neked evvel örömet szerezhessek, aláíratlanul küldtem be, nevettem, mert arra gondoltam: a többi 10-20 ezer forintos megrendelést kap, nekem pedig a millenniumi megrendelésekből csak az jut eddig osztályrészül, hogy az aláírási ív alá 5 frtot írhassak, ezt is a tiszta vonzalom szeretet küldi nekem.
Ha rá gondolok arra, hogy garas nélkül a zsebembe kellett beragasztanom a hozzád küldött levelet: ugyan megtudod-e határozni, hogy mi indított nevetésre?
Én magam sem tudom ezt, bizonyosan sok minden mozdult meg akkor bennem.
Azóta még Bukovinából is kaptam levelet. Isten segíts községből, evvel a megszólítással:
Mélyen tisztelt Művész Úr!
Kedves Gyermekkori Barátom!
Gyönyörűen szólít fel egy kép megfestésére. A levélhez egy kép, oltárkép volt csatolva - megadva számokban a magasság, szélesség. Hála Istennek! Egy megrendelés!
A vége a levélnek ez: az itt élő magyarság hála imája leszen jutalmad fáradozásaidért.
Az ottani plébános László István is esedezik az ügy támogatásáért.
Éppen most küldöm el a levelet, amelyben írom, hogy fogjanak meg akár egy
Kiugratják az emberből a titkot, hogy szegény, nyomorult és terjesztik a hírt!
Szamosújvárról is írok. Egy Papp Gábor nevű örmény fiú tanítványom volt a nyáron. Ez a rendkívüli tehetséges fiú a legerősebb típusa a keleti fajnak, akár csak Józsi.
- - -
Bizonyítványt adtam neki, az akadémia pecsétjével ellátva, olyat, amilyent még művész növendék nem kapott.
A fiú már azóta írt Kolozsvárról, hogy ott boldogtalan, szülei szemére vetik, hogy élhetetlen. Kér, írjak neki
- - -
Mindnyájatokat csókol
szerető bátyád
Simi.
[*]