Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 23. szám · / · Figyelő

Szép Ernő: Öreg szalámitolvaj című könyv felől

Csak csend volna, csak ne süvöltözne már körül ország és világ mint őrült forgószél. A szememet égés kínozza, fülem halállal harsog, lelkem pokolban repked, valami fehér tépés. Itt elsimítottam ezt a papírost a jobbkezem élével azért, mert szeretnék írni egy könyvről, de nem illendő kritikát, nem, legfeljebb egy híradással legyek róla, hogy olvastam. Kedves jó pajtás, Nádas Sándor megérdemelnéd, hogy itt egy valaki nagyon kidicsérjen most azokért a príma jó dolgokért, azokért, amelyikeket Öreg szalámitolvaj feliratú saját könyvedben élvezhettem. Sejtem barátom, hogy itt jó mélyen emlékeznem kéne arról a pofonvágott Pestről, amely felett a te könyved elrepül, azokról a kerületbeli fátlan utcákról, azokról a kialvatlan kávéházakról, azokról a konflislovaknál gyengébb és kisebb fajta alakokról: a beszélőkről, taknyos öregekről, meg rózsátlan arcú, használt hangú fiatal fiúkról, aranyfogas őnagyságákról, meg nagy krumpli rendőrökről, meg kis nyavalya fehérszegélyes mellényű úriemberekről, meg azokról a tisztított metreszekről, meg rafana üzletesekről, meg nyávogós szegény asszonyokról, meg azokról a szegény, szegény, szegény lányokról, azokról, akik e világon a legmesszibb járkálnak a boldogságtól, azokról, akik reggel nyolckor mint az iskolások olyan szép rendesen mennek a sárga villamoson a vizitre a hatkerületbe, egész lila arccal, mert kipirosították magukat illendőséből és egész lila sawhlokkal és egész sárga spitzkendőkkel, mert olyan ízléssel rendelkeznek. Nagyon nagyon becsüllek azért, mert olyan figyelemmel fölvetted ezeknek is a bajukat, a beszélésüket, az életüket szegényeknek. Oly valami korrekt jó az, amit a lányokról hozol. Egy utcai leány halálára című darabodban, te, ez olyan meglepő s olyanolyan nemtudommitmondjak, mint a való élet. Remek. Meg az a hosszú tudósítás, az, amelyiket egyszer a Futárban csináltál a detektívekről, meg a betörőkről, az is olyan tökéletes volt, egyenlő érték a tényleges valósággal. Ez a darab nincs benne a könyvedben. Azt is kiadhatnád, hallod. Ez az öreg Schwarz, ez aki a csemegeüzletben a rúd szalámit eltette, te, hogy ilyenek élnek, itt vannak és beszélnek és néznek truccal abból a kitanult fejükből kifelé, s ilyen egy drága személyt utána lehet a papíron csinálni, hogy el ne vesszen ebben az ostoba világtörténelemben, hogy éljen mintha lélegzene, mindig: úgy-e jól esett ezt csinálni neked, ezt a dolgot. Azt hiszem így kell írni, így ahogy ez a darab írva van. Képzelem, elnevetted magad egypárszor a papíros felett amint dolgoztál, mert élveztél mellette, mert egészséged van és a kedély annyi sok benned, mint a barackban a lé. Érezni a szívedet is, mindig érezni, minden darabban a könyvedben. Olyannak gondolom a szívedet, olyan dühös duzzadtnak, mint egy paradicsomot, azután meg olyan nagy kövérnek, mint egy jó nagy meleg cipót, amelyik még gőzölög, olyan meleg. Kérlek még különösen tetszett a könyvedben az a dolog, amelyiknek a címe Két férj, két feleség és egy ügyvéd. Azután az a Délelőtt a törvényszéken, az is. Barátom, te itten egész regényeket hozol elő, saját alakokat, akik tényleg élnek itten, az ő kínos és felelőtlen vad sorsukkal Pesten. Szegények. Megsajnáltad ezeket nem igaz? mikor a tárgyalásokon nézted őket és hallgattad, ami kijön a szájukon. Látod, te is, ha többre tartanád az ambíciót, az ilyen dolgokat inkább eldugtad volna s otthon ülve sokat, ezekből mindből külön-külön regényt vagy színdarabot fabrikáltál volna Tudom barátom hogy mindent plajbásszal írsz, sebesen, tudom én. Arról a lóról, Kálmán nevű lóról, arról amit írtál, avval is nagy élvezetet szereztél nekem. Az embernek abban a piros színű szívében, lehet hogy abban minden életből egy csepp vér van, lehet nem is a mi privát szívünk az, az minden szegény nyavalyás emberé, minden púposé is, minden munkásé s minden munkátalan koldusé s betörőé s minden szüleit eltartó szivarosgyereké s minden részegesé, minden butáé s minden bohócé s mind a lányoké is, azoké a lányoké s mind a vaksi lovaké is, azoké kik a konflissal szaladnak, mert a lovak is élnek és az nagyon sokszor fájdalmasan érinti őket az hogy élnek.