Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 21-22. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Kádár Béla gyűjteményes kiállítása

Kádár Béla, a háború előtt feloszlott Művészház kiállításain jutott először szóhoz. Hosszú szünet után ez év tavaszán az Ernst Múzeum egyik csoportos kiállításán szerepelt néhány nem éppen szerencsésen összeválogatott munkájával. Ezúttal a Műterem vállalat termeiben rendezett nagyobb szabású kiállítást, ahol több mint száz képpel, egész falat betöltő rajz-sorozattal számol be munkásságáról, törekvéseinek sokféleségéről.

A művész fejlődését, leszámítva a kezdet kísérleteit, majdnem a maga teljességében elénk tárja e kiállítás anyaga. Kádár Béla a naturalizmusból indult ki, melyet momentumkiállítás felé hajló dekoratív tendenciák követtek, végül kompozíciós törekvések váltották fel e dekoratív irányt. E kompozíciók nagy része csak kialakulatlanul, a tervelgetés kezdetleges stádiumában jelenítik meg Kádár gondolatait, befejezett kész kompozíciót keveset találunk közöttük. Amekkora erő, ötletgazdagság, igazi piktori ösztön buzog a tervekben, annyira halványulnak, lankadnak e kvalitások a befejezett művekben. Néhol aztán irodalmi romanticizmus nyomja el a festői elemeket és Kádárt ilyenkor a múlt század ötvenes éveiben működő német festők elkésett követőjének kényszerülünk tekinteni, aki nem ismeri a festői forradalmak eredményeit és nem élte át annak tanulságait. Holott tudjuk, hogy nem így van. Gondolatainak gazdagsága, kifinomult dekoratív érzéke nagy feladatok megoldására predesztinálják őt. Sajnos, nem tudja elég tartalommal megtölteni a kompozíció szerkezetét, figurái túlságosan könnyűek, nem érezzük létük, jelenvalóságuk parancsoló szükségességét. Szilárdan és életteljesen mozognak, gomolyognak a vázlatokon. Mihelyst realizálódnak, játékosnak, mondvacsináltnak véljük az akciót, színpadinak az elhelyezkedésüket és a térrel való kapcsolatukat. Azonban még e hiányosságaik mellett is nagyon komolyak és a köznapi termésen magasan felette állók e munkák. A nagy koncepció ünnepiessége zeng ki a vásznakból, minden léhaságtól mentes, nem piacra dolgozó számító művész keze nyoma érzik minden ecsetvonásán. E művész ha szerencsésebb életkörülmények között, anyagi gondok súlyától felszabadulva a jelenségek mélyére szállhat, és nagy feladataival (mert kétségkívül nagyok) a jelentőségükhöz mérten birkózhatik meg, számottevő eredményeket ér el. Ez egészen bizonyos. Feleségének arcképe, hol jobban koncentrálhatta erőit és a téma intimitásánál fogva az elmélyülés lehetősége számára megadatott, biztató példát szolgáltat erre nézve.

Kádár Béla mindenesetre megérdemli, hogy figyelemmel kísérjük további fejlődését. Mert értékes művész.