Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 18. szám · / · Barta Lajos: A zöld ember

Barta Lajos: A zöld ember
VIII.

Azon a napon eső esett, szutykos, síkos, ragadós volt a hó, az utca megint tele volt esti gőzzel. A ház kapuja mellett jobbra, égett a gázlámpa és feldobta a falra erőlködő fényét. A ronda hócsatakban leányok sétáltak föl-alá. Ott laknak a lányok a szomszéd házban és a világ-rendben. Selyemruhájukat fölemelik, hogy ne legyen mocskos. Mind idejön ehhez a kapuhoz, a lámpafényt keresi, hogy aki férfi arra jár, meglássa az arcuk. Hisznek az arcukban, melyet elszabott a természet, felmart a festék, kivetkőztetett a lelki és testi felbomlás. De a hó-moslékban nem járt senki. A lányok adósok fognak szobájuk mai bérével maradni. A harisnyakereskedő, a csipke- és szalag-kereskedőnek, a fodrásznak, a drogistának, a gyógyszerésznek, az ékszerésznek, a bankoknak, melyek kezébe összefut minden, mennyi vesztesége lett ebből a rossz időből! És milyen csapás ez magára az államra is, melynek jövedelme annál nagyobb, minél nagyobb a kereskedelmi fogyasztás!

- Jöjjön be szép ember!

- Jöjjön be aranyos!

- Doktor úr jöjjön be!

- Szép barna ember! Nagy élvezetben lesz része!

- Nem jön be? Megbánja!...

- Holnapután utaznia kell ám! - mondta a szibériai feleségének Bózsa.

- Igen? No hála isten!

Az asszonyt elborította az izgalom, mint mindig, ha arra gondolt, hogy a hadi árvaházban felügyelőnő lesz.

- No lássuk, mit csinált meg a föladott dolgokból?

Az asszony nagyon szorgalmas volt, mindent elvégzett. Megírta a levelet és az már nem volt egyetlen, elejétől a végégi nyúló mondat. Pontok és vesszők szaggatták meg a levelet. És itt-ott nagy betűk is fordultak elő, egészen jó helyen írva. Elvégezte a számadásokat és leírta két feladott újság-hírnek is a tartalmát.

Most odahaza volt a fréz-ruhás lány is! Abban az előkelő öltözékben - valószínűleg az egyetlen komoly ruhája volt - feküdt a kanapén, arccal a falnak. Egy pléddel félig-meddig be volt takarva, nem mozdult, megdermedtnek látszott. De aztán megfordult és a lámpa megvilágította arcát, melynek őrületes volt a kifejezése. Szeméből a gyötrelem nedvességet sajtolt és ez a nedvesség mint olvadt üveg úszott a szemén, mint valami műszaki lencse, mely az alája helyezett tárgyakat kivetkőzteti megszokott formájukból és valami egészen idegen létet mutat meg azokban. Így mutatta ez az olvadt üvegszerű víz ennek a lánynak a szemét is egészen másnak.

Szeme a fizikai szenvedés magasra gyötört feszültségében izzott és ebben benne volt egy elvetélt élet földíszített nyomora. Mindannak, ami vele történt, a világhoz, a mindenséghez való viszonyának olyan kivonata olvadt meg ebben a vízben, hogy egész végzete benne tükröződött abban.

- Jaj de fáj a fejem! - sikoltott a lány és öklével a levegőbe csapott - Már két hónapja így fáj a fejem.

- És az orvos, kisasszony?

- Már nem is tudok járni. Már tegnapelőtt este elért a fejgörcs. Beküldtem tegnap reggel a pénztárba ezt az asszonykát. De hiába várok, nem jönnek.

Egyike volt azoknak a nőknek, akik komoly alap nélkül, alkalomról-alkalomra ugorva, élnek a világban. Szerelmi lényüket viszik folyton a játékba. Az az érzésük, hogy örökké élnek és elromolhatatlanok. De aztán beléjük csap valami váratlan romlás és iszonyúan eszmélnek arra, hogy testükben egyéb részek is vannak, mint csak azok, melyek sikert és dicsőséget szereznek nekik. Az örömök, a csillogás, a gőg és a büszkeség közül egyszer csak feltör és jelentkezik a fizikum valamely könyörtelen tünete. És akik addig azokat a nőket utánozták, akiknek gazdag barátaik, jó összeköttetéseik és hasznos érdekeltségeik vannak, egyszerre csak ki vannak vetve az emberi irgalmatlanságnak és érezniük kell, hogy milyen nyomorultak.

- Először is Grusz doktor kezelt, de mielőtt még tisztába jött volna velem, átadott egy másik osztálynak, a Heltai doktornőnek. Az semmit se kérdezett tőlem, három hétig csak folyton újította a porokat. Mondtam neki: - Kérem, éppen olyan rosszul érzem magam! Nem hallgatott rám, csak adta a porokat. Tíz nap múlva azt mondja: - Átteszem magát a hidegvízhez. Az egész csak annyi, hogy most az első emelet helyett a földszintre járok. Ott se kérdez senki, csak bevisznek a hideg vízre. Jaj nekem, megőrülök.

Szeméből kidőlt a víz és szétfolyt az arcán, de helyébe azonnal más víz gyűlt a szemébe Elhallgatott, a fájdalom delíriuma összemarkolta minden idegét és csodálatos szédületbe dicsőítette át az arcát, melynek földszínén, hogy mi játszik, nem lehet biztosan tudni: - mosoly, kéj, vagy halálvonaglás...

Bózsa a szerkesztőségben keserű levelet írt az osztályorvosnak, hogy milyen dolgok történnek és kijelentette, hogyha evvel a lánnyal nem fognak komolyabban törődni, további lépéseket fog tenni!

- Nagyságos úr! - mondja, mikor másnap este feljön bécsi kabátjában és fekete selyem kendőjében, nagy parasztbabásan - hát én most elmegyek!

Elfogódott és meg van rendülve.

- Igen, hát utazzék szerencsésen!

Még áll és nem mozdul, mert szeretne valamit nagyon nagyot mondani.

- Nagyságos úr nem is tudja talán, hogy a szívességével hogyan boldogított engem.

Ennél nagyobbat mondani nem tud. - De hirtelen lehajolt, elkapta és megcsókolta a kezét. Bózsa megcsókolta az asszony arcát.

Az asszony belepirult, megzavarodott, fölnézett Bózsára, hirtelen lesütötte szemét, és várt.

- Utazzék szerencsésen!

- Köszönöm.

Elment anélkül, hogy föl mert volna nézni.

Bózsának azután cikket kellett írnia Konstantin király politikájáról, mellyel Görögország semlegességéért küzdött, az entente minden erőszakossága, fenyegetése, Venizelosz forradalma dacára.

Mikor a cikket befejezte, hallatlan fáradtságot érzett. Hamar tisztába jött avval, hogy ez nem a munkától van. De most érzi azt a hatalmas kimerültséget, melyet a szibériai okozott neki... Valahol a mongol világ szélein, a zöld alak emberfeletti erővel szellemi kapcsolatokat keres az ő idegeihez:

- Haza! Haza! - ordítja a zöld ember életének összege. - Ellátni a gyereket, az asszonyt!

Foghatatlan erő tör ki és hullámzik el belőle. De az emanációnak vége van. Az asszony el van látva. A zöld ember ereje elbocsátotta Bózsát és az fáradtan csuklott össze. Ez a nagy fáradtság pár nap múlva elmúlt. És most - hosszú idő után - ismét tudott mosolyogni és a derűre való kedve, egy keserű filozófia ízével keverten, ellenállhatatlanul tört föl benne.