Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 16. szám
A hullámos ezüst vizen
mint gyűrűben csodás smaragd
égett a sziget zöldje lenn
s mi ketten a vén hegyen
vártuk: szavunkból csók legyen.
A város tőlünk messze volt,
az életünk ott lenn maradt,
vágyunk egymás felé hajolt
szívünkben könnyű zene szólt,
szállt, szállt a nap és jött a hold
mint fák közt lengő lampion
és fénye mind arcodra szállt,
úgy pihentél karjaimon
és nevettél csókjaimon,
nevettél. a csókjaimon.
És amint jöttünk lefelé
a szavunk mind halkabbra vált:
szivem már nem volt szivedé,
kezem kezed elengedé...
így értünk házatok elé.