Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 11. szám
Ibsen Peer Gyntje a norvég irodalom legharcosabb napjaiban született. A pán-norvégek háborút üzentek régi költőik nyelvének, a művelt dán testvér-nyelvnek s hazafias lelkesedésükben - ó örök analógiák! - a népdal “keresetlenül egyszerű hangjait" horgászván ki ürügyül, az idegeneknek bélyegzett fiatalokra rontottak. Ibsen, a paraszti vaskalaposság száműzöttje, Peer Gyntjében a Dovre-manó és Huhu szavain keresztül tiltakozott Aasmund Vinje-ék barbarizmusa ellen. A magyar irodalmi küzdelmek kitörésekor egy jó Peer Gynt-fordítás e szomorú aktualitás révén bizonyára nálunk is erősen hatott volna, most, hogy a mi harcaink véget értek, Ibsent meg már-már a hivatalos nagyságok közé skatulyázták, Patthy késői fordítása minden külső vonatkozástól menten kultúránk egy nagy adósságának lerovása lett. (Igaz, hogy Peer Gynt már tizenöt éve megjelent magyarul, de ez a vaskos félreértésekkel tele munka még Ibsen-paródiának is gyönge volt.)
Patthy a megértő szeretetével fordította Ibsen verseit, azzal a tudatos szerénységgel, amely sohasem engedte, hogy a költő és az olvasó közé álljon. Nemcsak filológiai hűségre törekedett, legmagasabb célja az volt, hogy az eredeti gondolatait a maguk különös fényében lássuk, ami Ibsennél világos, nála is világos, ami rejtelmes, nála is az. S ha az olvasó az Ibsen-magyarázók csábító tintaáradatára gondol, e kemény következetességen magát a fordítást is megmérheti. Valóban: Patthy minden erényének és minden hibájának az a meggyőződés a kulcsa, mely a műfordítás legfőbb értékét az eredetihez való hűségben kereste.
*
Abban a friss és erős levegőben, melyben újabb irodalmunk annyi nagy szépsége sarjadt ki, a fordítás művészete is megifjodott. E művészet fölszabadítása néhány fiatal költőnk érdeme, akik a fordítói munka kisebbségével nem törődve, idegen literatúrák idegen lelkével próbálták a magyar verset megtermékenyíteni. A nyelvi különbségeket, melyeket az eredeti
Természetes, Patthy stílusában, mely már a remekbe készült Echegaray-fordításokban teljesen egységesen forrt ki, e törekvéseknek nincs nyoma. Ennek egyik oka az, hogy Patthy legutolsó munkája, a most megjelent Ibsen-fordítás is megelőzte az új fordítói célok kialakulását, (a magyar Peer Gynt első jelenetei még a kilencszázas évek elején készültek), a másik s bizonyára nem kevésbé fontos okot abban a nemes impasszibilitásban kell keresnünk, melynek a
Igaz: Patthy rímeiből csak elvétve csattan ki az egymásra találás boldog mámora, mely az eredeti szavait már értelmük fellángolása előtt belezengi az olvasó agyába... S csodálatosnak látszik, hogy Ibsennek ez a nagyszerű tolmácsa nem érezte, hogy a technika játékos mesterkéltsége itt nem külsőség, hanem a költemény egyik organikus része s hogy hangsúlyozását éppen a magasabb hűség követeli. (Megjegyzem, a rímek csengését figyelve gyakran megkapott az a furcsa gondolat, hogy a megfelelő sorok csak véletlenül, az azonos ritmusok hullámcsapásaiban sodródtak össze). Ibsen, mint egy korábbi kritikámban említettem, nem ismeri az asszonáncot. Mindig tiszta rímekkel dolgozik s a magyar fordítót, kinek fülébe úgyis folyton nyelvünk rímszegénységét károgják, éppen ennek a teljesítménynek kellett volna sarkantyúznia. Patthyt azonban nem ejtette meg a rímek varázsa, sőt: különös sajátságként kell megemlítenem, hogy fordításában gyakran olyan asszonáncok felelgetnek egymásnak, mint aztán - gazdát, menekülve - hidegülnek stb.
De mivel kárpótol Patthy e fogyatékosságáért!
*
Próbáljuk csak hangosan olvasni a verseket. - Íme, alighogy az első sorok felhangzanak, az egyszerű szavakból valami különös fény, egy nagy egyéniség sugárzó üdesége árad felénk. Megszólal a ritmus csöngettyűje s egyszerre benne vagyunk a skandináv mesevilágban. Előttünk áll Peer Gynt, az álomcsászár és anyja, a tragikus sorsú Aase [*] s szívünkbe csillog Solvejg könnyes mosolya. S jön, sorba, az egész rettentő kíséret, a Dovre-manó, a nagy Görbe, Begriffenfeldt és a bolondjai, az idegen utas és a Gomböntő, valamennyien. S egyszerre belelátunk a fordító műhelytitkaiba. Patthy
*
Még csak egy jellemző kuriózumra akarom figyelmeztetni az olvasót. Ezt a sort:
Han baer' hende, mor, som en baer' en gris!
Ibsen legkitűnőbb német fordítói is félreértették. Mint látjuk, az eredetiben kétszer fordul elő ez a szó: baer' mely jelent medvét is és azt is jelenti, hogy: viszi. A németek egyszerűen megbíztak Ibsen auktoritásában s elhitték, hogy az ő medvéje az a különös medve, mely disznólopásból él, ha figyelmesebben megnézik a szöveget, a két hiányjelből is megérthették volna, hogy itt medvéről szó sincs!
Morgenstern így fordítja ezt a helyet:
Er trägt sie, Mutter, wie ein Bär ein Schwein!
Fuldánál ezt olvassuk:
Er trägt sie, Mutter, wie ein Schwein der Bär!
Nos, Patthy fordításában ez a sor így hangzik:
Mint egy süldőt, viszi lóbázva!
*
Mivel búcsúzzam a magyar Peer Gynttől? Hol lelek méltó szavakat, melyek kifejezhetik a fordítás olvasásakor érzett új meg új örömömet? S hol lelek szavakat, melyek fölérnek Patthy másfél évtizedes munkájának érdemével? Mivel dicsérjem őt, aki ily teljes ragyogásban adta át nekünk Ibsen remekét?
[*]
[*]