Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 10. szám · / · Figyelő
Szomory Dezső novelláinak egy-egy mondatát nyomatta Szigethy István könyve íralapja, a mondattal szemben a vele korrespondáló rajz foglal helyet. Szigethy megrészegült Szomory szavinak, túlfűtött mondatainak tikkasztó zenéjétől: fantáziáját felkorbácsolta e novellák viharzó erotikája. A grafika talajába ültette át a kiszakított mondatokat, hogy ott újra éledve gyökeret verjenek, lombot hajtsanak. Így alig lehet a rajzokat a novelláktól elvonatkoztatva elkülönült mivoltunkban értékelni, megítélésüknél az irodalom közelsége gyakran zavart, bizonytalanságot kelt.
Mintha két grafikus viaskodna e könyvben egymással. Sajnos nincs adatunk arra, hogy megállapíthassuk, vajon a felszínesen odavetett rajzokban nyilatkozik-e meg Szigethy személyisége pregnánsabban vagy pedig a kissé Ropsra emlékeztető, de egyébként súlyos és a végzet sötét kárpitját fellebbentő, az emberi nyomorúságot, vak ösztönt kivetítő mélyenszántó rajzokban. Remélem, nem az előbbiek mutatják az igazi arculatát. Ezért kár volt az utóbbiak közé beilleszteni e frivol semmiségeket. Nélkülük sokkal harmonikusabb lett volna a kötet. Péter és Dorottya című novella illusztrációja (ágyba süppedt halódó öreg asszony) az Isteni kert (egy fekvő és egy álló férfi alak), Evelyn (öltözködő vézna leány), az Élet diadala (állványon hentergő meztelen hullák), a Touloni katona (szalonban unatkozó emberek) a kötet legkiemelkedőbb rajzai. Képzőművészeti jelentőségükön felül is értékes izgató darabok. Szomory fantasztikus kusza világa szinte kísérteties közelséggel realizálódik e rajzokban. Előttünk állnak a novellák figurái, orrunkat megcsapja korhadt, szétbomló életépületük átható fanyar illata, elborulunk jövetelük, létük, múlásuk kaotikus áramlásán.
Tehetségtelen művésznek nem sikerült volna így talpra állítani, élettel átitatni ezeket az embereket.