Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 10. szám · / · Figyelő
(Regény. - A Táltos kiadása.)
Kárpáti Aurél kis regénye egy gyermekkor pár esztendejének a története. Az, ami a kis Stokker Miklós szívében lezajlik három tovasuhanó év alatt, közös emlékünk valamennyiünknek, akik magunkba vonultan éltük gyermekkorunkat. Az ébredő értelem kipattanása, a környező dolgok szünetlen komoly megfigyelése, a szívet szorongató ismeretlen bánatok elérkezése, a felnőttek állandó szemmel kísérése, ezek azok a dolgok, amelyekkel ebben a regényben találkozunk, ezek azok, amelyek révén egy egészen új kis embert ismerünk fel rendszerint húsz-harminc év előtti önmagunkban. Közvetlenül és hűségesen rajzolja Kárpáti Aurél a kisfiú természetrajzát és éppen ez a közvetlenség az, amely arra enged következtetni, hogy a maga örökre feledhetetlen emlékeit öntötte regényfejezetekbe. Habár egy pillanatig sem zökken ki abból, hogy a gyermek szívén és szemein érezzen és lásson, a környeztet, a kisfiú körül élő alföldi magyar várost, a felnőttek figuráinak egész sorát is szerencsésen eleveníti meg. Tisztán látjuk az L alakú magános sárga házat, a hatalmas gőzmalmot, az egész síkvidék eseménytelen laposságát, előttünk áll a Némethonból idecsöppent apa, amint Bachot muzsikál kedvenc kvartettjével, a vénkisasszony nagynéni, a titkon haldokló szépasszony: a kis hős első öntudatlan szerelme, a kisváros sok ismerős lakója, általában mindenki, aki Stokker Miklós körül mozog. Szelíd, különösebb változatok nélküli csevegésként folynak egymásután a fejezetek, a könnyes mosolyra fakasztó gyermekhumor is tompítva csillan meg itt-ott. Csak egyszer szorul össze a Miklós torka, mikor a szépasszonyt meghalni és temetni látja. Érezzük, hogy ezután már nem a régi buta kisfiú, megkapta az első oltást az élet fájdalmai ellen és szinte természetesnek találja, csupán belső szorongással nézi végig a malom katasztrófáját, atyja tönkrejutását. A regény azzal végződik, hogy az apa fiával együtt elköltözik a városból, a vonat elindul velük az idegenbe... Ha nem tudnánk biztosan, hogy a Három régi esztendő egy nagyobb munka első része, akkor is sejthetnénk, mert a regény az épületek alapozó munkájához, vagy valamely támasztó pillérhez hasonlítható gravitációjánál fogva. Erre azonban csak mellékesen térhetünk ki, a kis könyvet befejezettnek, egésznek kell tekinteni mostani formájában. És ebből a szempontból végeredményben a következőket állapíthatjuk meg: Kárpáti nem vállalkozott problémadöntögető feladatra, de feladatát a nemes szép csipkeverést finoman oldotta meg. Egészében kedves csipkemunkákra emlékeztet a regény, hangja pedig tiszta muzsika, könnyed, üde, szelíden bánatos, az öregebb Stokker kvartettje is így szólhatott a régi őszi estén. Sokan szeretjük ezt a muzsikát.