Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 9. szám · / · Pierre Lou˙s: A nő és a báb

Pierre Lou˙s: A nő és a báb
Regény a spanyol életből
V.
Amely fejezetben ugyanaz a nő sokkal ismertebb tájképben jelenik meg.

A következő nyáron egyszerre csak találkoztam vele.

Már hosszabb idő telt el azóta, hogy visszajöttem Sevillába avégből, hogy egy régi viszonyomat megújítsam és egyszersmind szakítsak is vele.

Erről a dolgomról nem fogok semmit sem mondani. Hiszen ön nem azért van itt, hogy az emlékirataimat teljességükben végighallgassa és különben sincs nagy kedvem hozzá, hogy kiszolgáltassam bensőbb emlékeimet. Ha a véletlen nem hoz minket össze egy kis nő körül, egyáltalán nem is árultam volna el múltamnak ezt a töredékét sem. Bizalmas közlésem csak önnek szól és maradjon is köztünk.

*

Augusztus havában egyszerre csak magamra maradtam házamban, amelyet éveken át egy nő jelenléte töltött meg. Az asztalról hiányzott a második teríték, a szekrényekből a női ruhák, az ágy üres volt, a csend mély... Ha már valaha szerelmes volt, megérti, hogy ez borzalmas volt.

Hogy ettől a gyásznál rosszabb gyászos állapottól szabaduljak, reggeltől estig házon kívül voltam, mindegy volt, hogy hol és hogy, lóháton vagy gyalog jártam, puskával vagy pálcával vagy könyvvel. Még az is megesett, hogy szállodában háltam, csakhogy ne kelljen hazamennem. Egy délután csupa időtöltésből elmentem a “fabrica"-ba, a sevillai dohánygyárba.

Rekkenő nyári nap volt. A Paris-hotelben villásreggeliztem és míg a Las Sierpesből a San Fernando-utcába jutottam - “abban az órában, amikor az utcán nincs más, csak a kutyák és a franciák" - azt hittem, hogy elevenen megsülök.

Beléptem a gyárba, még pedig egyedül, ami különös kedvezést jelent, mert hiszen a rendes látogatókat egy felügyelőnő vezeti körül ebben a rengeteg háremben, amelyben négyezernyolcszáz kissé lenge öltözetű és szabadszájú nő van.

Ezen a forró nyári rekkenő napon korlátlanul éltek azzal a megtűrt jogukkal, hogy az elviselhetetlen gyári levegőben - amely júniustól szeptemberig nehezedik rájuk - kedvük szerint öltözködhetnek, vagyis levetkezhetnek. Ez a rendelkezés emberséges, mert a hosszú termekben szaharai hőség uralkodik és már jószívűségből is meg kell engedni ezeknek a leányoknak azt a jogot, amivel a gőzhajók fűtői is élhetnek. A rendelkezésnek az eredménye aztán nagyon érdekes.

A leginkább felöltözötteken legalább ing van (ezek a szigorú erkölcsűek). A legtöbben mezítelen felső testtel dolgoznak, egyszerű vászonszoknyájuk övben meg van lazítva és néha föl van hajtva jóval térden felül.

A látvány meglehetősen vegyes volt. Mindenféle korú nő volt, gyermek és öreg, fiatal vagy kevésbé fiatal, hájas, kövér, sovány vagy csontig lefogyott. Néhányan áldott állapotban voltak. Mások gyermekeiket szoptatták. Némelyek még nem érték el a pubertást. Mindenféle nő volt ebben a mezítelen tömegben, csak talán érintetlenek nem. Még csinosabb is akadt köztük.

*

Végigmentem tömött soraik közt, jobbra-balra tekintgettem, néhol alamizsnát kértek tőlem, másutt cinikus tréfákkal illettek. Mert férfi embernek a puszta megjelenése is nagy izgalmat kelt ebben a hallatlanul népes háremben. Elhiheti nekem, hogy nem rágják meg a szavakat, amikor szellősebbre vetik le az ingüket és a szavaikat megtoldják olyan mozdulatokkal, amiknek a szabadossága vagy keresetlensége meghökkenti az embert még az én koromban is. Ezek a nők olyan szemérmetlenek, mint a tisztességes nők.

*

Nem mindegyiknek adtam feleletet. Ki is kérkedhetne el azzal, hogy övé maradt az utolsó szó, ha visszavágott egy “cigarerrá"-nak! Én csak kíváncsian elnéztem őket és mivel a mezítelenségük nem nagyon illett a keserves munkájuk robotos hangulatához, úgy éreztem, mintha ez a sok dolgos női kéz sebbel-lobbal apró szeretőket gyúrna magának dohánylevélből. Egyébként az, amit csináltak, valahogyan alkalmas volt arra, hogy ezt az ötletet ébressze bennem.

*

Különös az ellentét a fehérneműjük szegénysége és a hajuk feltűnően gondos ápolása között. Sütővassal fodrosítják a hajukat, mintha bálba készülnének és rizsporozva vannak szinte a keblükig, még a szent médaillonjuk fölött is. Nincs köztük egy sem, akinek a hajában ne volna négy tű és piros virág. Nincs egy sem, aki zsebkendőjébe csavarva ne hordana kis kézitükröt és puderes pamacsot. Az ember azt hihetné róluk, hogy színésznők koldusruhában.

*

Elnéztem őket egyenként és úgy látszott előttem, hogy közülük még a leghidegebben is volt annyi hiúság, hogy tűrte, ha nézegetik. Láttam fiatalokat, akik kényelembe helyezkedtek mintegy véletlenségből, mikor feléjük közeledtem. Azoknak a nőknek, akiknek gyermekük volt, néhány perrát adtam, másoknak meg szekfűcsokrot, amikkel előzőleg megtömtem a zsebeimet és amiket a puszta keblükre tűztek ki a keresztjük láncára. Kétségtelen, hogy volt ebben az összevissza-nyájban nagyon szegényes csontváz-alkat is, de valamennyi érdekes volt és nem egyszer megállított egy-egy csodálatos szabású női test, amilyent csak Spanyolországban lehet találni: meleg, hajlékony derék, csupa hús és bársonyos mint a gyümölcs, és megfeszül rajta az egyenletesen mély színű bőr, amelytől élesen elüt a hóna aljának göndör asztrakánprémje, a kebelnek ez a fekete koronája.

Tizenöt szép nőt láttam köztük. Ez sok, ötezer nő közül.

*

Szinte kábultan és kissé fáradtan készültem elhagyni a harmadik termet, amikor lárma és szóváltás közül kicsendült mellettem egy vékony, finom hang, amely hozzám szólt:

- Cabellero, [*] ha ad nekem egy perra chicá-t, [*] akkor danolok magának.

*

A legnagyobb ámulattal ismertem rá Conchára. Hosszú, kissé viseltes ing volt rajta - még most is, mintha magam előtt látnám - és az ing befödte a vállát, csak alig volt mezítelen a keble. Rám nézett, miközben a fekete hajfonatának első gyűrűjébe húzott gránátalmavirágokat igazgatta a kezével.

*

- Hogy kerültél ide?

- Isten tudja. Nem emlékszem.

- Hát az avilai zárda?

- Ha a fiatal leányok a kapun át jutnak oda be, akkor az ablakon keresztül mennek ki belőle.

- Az ablakon át szöktél meg?

- Tisztességes nő vagyok, caballero, nem azért nem mentem vissza, mert féltem, hogy bűnt fogok elkövetni. Adjon hát nekem egy real-t [*] és eléneklek magának egy soledad-ot, [*] míg a felügyelőnő a terem másik végében van.

*

Elgondolhatja, hogyan néztek minket a szomszédok, mialatt beszélgettünk. Én kissé zavarban voltam, de Conchát nem hozta ki semmi a sodrából.

Tovább faggattam:

- Kivel vagy itt Sevillában?

- Az anyámmal.

Összerezzentem. Ha még kedvese van a leánynak, hagyján, de ha anyja van, micsoda örvény!

- Anyám és én el vagyunk foglalva. Ő a templomba jár, én meg ide. Ezt a köztünk lévő korkülönbség teszi.

- Mindennap itt vagy?

- Csaknem mindennap.

- Mikor nem?

- Ha nem esik az eső, vagy ha álmatlan vagyok, vagy ha nem akarok sétálni menni. Az ember akkor jön ide, amikor akar, kérdezze meg csak a szomszédaimtól. De itt kell lenni délben, különben nem fogadják föl az embert.

- Később nem lehet?

- Ne tréfáljon... Délben. Hát nem érti, Dios mio! [21] Ez is olyan, mintha reggel volna. Tudok nőket, akiknek négy nap közül kettőben nem sikerül elég korán felkelniük, hogy a kaput nyitva találják. És amit itt keres az ember, afelől akár otthon is maradhatna.

- Mi a fizetés?

- Hetvenöt fillér ezer szivarért vagy ezer csomag cigarettáért. Nekem, minthogy ügyesen dolgozom, egy peseta [*] jár. De ez még nem az Inkák kincse... Adjon egy pesetát, cabellero és eldalolok magának olyan seguedillát, [*] amit még nem ismer.

*

A ládájába bedobtam egy Napóleon-aranyat és ott hagytam, de előbb megráncigáltam a fülét.

*

Uram, a szerencsés emberek ifjúkorában van egy határozott perc, mikor a szerencséjük megfordul, amikor az út, amely addig fölfelé ment, lejtőre jut, mikor a sanyarú korszakuk elkezdődik. Az én lejtőm akkor következett be. Az arany, amit odadobtam annak a gyereknek, balszerencsém elvetett kockája volt. Ettől fogva számítom mai életemet, erkölcsi csődömet, balvégzetemet és mindent, a borút, amit a homlokomon lát. Mindezt majd látni fogja... A történet nagyon egyszerű, csakugyan szinte banális, kivéve egy pontot, de hiába, - engem megölt.

*

Kimentem az utcára és lassan mentem a napsütötte, árnyéktalan utcán, mikor apró, futó lépések zaját hallottam mögöttem. Megfordultam. Conchita utolért.

- Köszönöm, uram - mondta nekem.

Észrevettem, hogy a hangja megváltozott. Nem számoltam azzal, hogy milyen hatást tehet rá az én kis ajándékom, de most láttam, hogy ugyancsak hatott. Napóleon-arany annyi mint huszonnégy peseta: egy virágbokréta ára, de egy “cigarrera" szemében egy hónapi munkájának bére.

Azonfelül még arany is volt a pénz és az aranyat Spanyolországban alig lehet máshol látni, mint a váltóüzletek kirakataiban.

Akaratom ellenére a gazdagság varázsát keltettem föl benne.

Természetes, hogy sietett otthagyni a cigaretta-csomagjait, amiket reggel óta töltögetett. Magára kapta a szoknyáját, a harisnyáját, a sárga sálját, a legyezőjét és miután az arcát hamar berizsporozta, gyorsan a nyomomba sietett.

*

- Jöjjön velem - szólt - maga az én barátom. Kísérjen haza az édesanyámhoz, mert szabadnapom van, amit magának köszönhetek.

- Hol lakik az édesanyád?

- Itt a közelben, a Calle Manteros-on. Maga jó volt hozzám, de nem volt kíváncsi a dalomra, pedig ezt rosszul tette. Büntetésül most maga fog nekem valamit énekelni.

- Azt már nem!

- De! Majd a fülébe súgom.

A fülemhez hajolt:

- Mondja utánam ezt a nótát:

- ż Hay quien nos escuche? - No

- ż Quieres que te digra? - Di.

- ż Tienes otro amante? - No.

- ż Quieres que lo sea? - Si. [*]

*

- De vigyázzon, ez csak nóta, a feleleteket nem én mondom.

- Igazán?

- Igazán.

- És miért nem?

- Találja ki.

- Mert nem szeretsz.

- De maga tetszik nekem.

- Csakhogy neked barátod van!

- Nincs.

- Vallásos vagy?

- Vallásos vagyok, de nem tettem apácai fogadalmat, caballero.

- Hideg vagy?

- Nem én, uram.

- Tovább már nem faggathatlak, kicsikém. Mondd meg magad őszintén, hogy miért nincs neked kedvesed.

- Tudtam, hogy nem fogja kitalálni! Nem is jöhetett rá.

- Mondd meg már végre!

 

[*] Uram!

[*] Perra chica = kis garas.

[*] 1 real = 5 perra chica. A “perra chica" a mi értékünk szerint körülbelül 5-6 fillér.

[*] Soledad = spanyol táncdal, solo.

[21] 21 Dios mio = Istenem!

[*] 1 peseta = 100 centimos, körülbelül 1 korona az értéke.

[*] Seguedilla = spanyol táncdal.

[*] Van-e itt, ki les ránk? - Nincs.
Tegyek-e vallomást? - Tégy.
Van-e már szeretőd? - Nincs.
Legyek a kedvesed? - Légy.