Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 7. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Műcsarnok

Hogy miért volt ismét túlságosan engedékeny a kiállítás zsürije az amatőrökkel és piacra dolgozó festőiparosokkal és miért utasította vissza, több nagyon tehetséges fiatal művész munkáit, e fájdalmas kérdés feszegetését mellőzzük, csak annak a megállapítására szorítkozunk, hogy a kiállítás anyaga átlagban siralmasan silány. A magyar képzőművészet reprezentáns alakjai úgy látszik nem érzik szükségét annak, hogy a Műcsarnok kiállításain részt vegyenek. Hosszú listát lehetne összeállítani azoknak a művészeknek névsorából, kik e kiállításon nem szerepelnek, holott jelenlétük nagy mértékben emelné a nívót. Nagyobb teljesítményről, komoly akarás nyomairól nem számolhatunk be. Mint jellemző tünetet mindenesetre fel kell jegyeznünk, hogy egyetlenegy kiállításon sem halmozódott fel annyi csendélet mint a tavaszi tárlaton. Benczúr Gyula kemény merev Tisza arcképe sem nevezhető nagyszabású munkának. A drapéria megtévesztő hűsége, a Szent István rend gyémántjainak csillogása, az email tompa fénye még nem meríti ki a jó arckép karakterisztikumát. A fej áthatolhatatlan festékmassza, amely alatt nem érezzük a hús lágy szövetét, a csont szerkezetét. Pedig ez az arckép, a legkülönb a Balló, Stetka, Endrey és velük egyérzésű művészek portréi között.

Mindezeknél a hideg unott arcoknál közvetlenebb, őszintébb egy ismeretlen festőnő: Kóródy Ferentzy Márta képe (Öregasszony). Friss színek, tömör szerkezet, igazán jól megfestett vászon. Sambugnac Sándor krétarajza rendkívül finom grafikai alkotás. Meleg érzés, gyengédség virul a szétporló színek tüzében. Sambugnac szomszédságában Kron Jenő rézkarca, egy féloldalra forduló férfialak mozgását szerencsésen érzékeltető erőteljes akt látható. Schönberger Armand hármas arcképe, Kende Géza arcképe, Gulácsy Lajos, Bánk Ernő képei, Sassy Attila temperái, Basch Andor háborús vonatkozású tájképei emelkednek ki a fiatalabb festőművészek munkáiból. Az idősebb piktorok közül Kosztolányi Kann Gyula, Magyar Mannheimer Gusztáv, Szlányi Lajos egy-egy vászna menti meg, ami még megmenthető.

Medgyessy Ferenc kis lovasszobra monumentális érzéssel áthatott jelentős bronz, a kiállítás legerősebb plasztikai darabja. Kissé nyugtalan a klasszikus tanagrákra emlékeztető zömök ló és lovasa, de a formák markánsak, erőteljesek és az egybevonás, leegyszerűsítés kiváló módon sikerült. Mindenesetre komoly munka és e nagytehetségű művész fejlődési menetének jelentős állomása. Kara Mihály stilizált alvó nője ugyancsak kimagasló plasztikai alkotás. Csorba Géza portrészobra távolról sem elégíti ki azokat, kik figyelemmel kísérik e fiatal művész kibontakozását.