Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 7. szám · / · Figyelő
Egyik legfőbb vonzóereje ennek a könyvnek a szerző és a sujet szerencsés összetalálkozása: Magyarországról hű és elfogulatlan történeti munkát angol olvasóközönség számára csak az tud írni, aki egyformán ismeri tárgyának részleteit és olvasóinak értékelésmódját, aki egyaránt magyar és angol, történész és lélekismerő. De az ily szerző feldolgozásában ez a sujet: a magyar nemzet története nem jelentkezhetik másként, mint a nyugatra néző magyarság története.
Elismerésre méltó módon sikerül szerzőnek az a számára épp oly természetesen kínálkozó, mint nehezen megvalósítható feladat, hogy a magyar eseményeket kapcsolatba hozza a nyugateurópai eseményekkel és összefüggéseik kimutatása által tartsa állandóan ébren az olvasó érdeklődését azok iránt. Különösen értékes ez a kísérlet annálfogva, hogy e kapcsolatok mellett is kellően kidomborodnak oly magyar specialitások, s oly részletek is, melyek a magyar származású történetírónak talán fel sem ötlenének, miáltal az idegen olvasóra gyakorolt varázsának nagy részét veszítené el az ily összefoglaló történeti mű.
De nemcsak az angol, s egyáltalán a nyugateurópai olvasó okulhat és tanulhat ebből a könyvből, hanem mi magyarok is pontosan értesülünk belőle azokról a vonatkozásokról, magyar-angol analógiákról, melyek konstruálásában egy időben kifogyhatatlan volt a magyar politikai és publicisztikai dilettantizmus. Az úri divat egy sajátságos játéka volt az, mely minden alkalommal felszólított bennünket, hogy “tekintsük Angliát". Ebből az okból is örömmel kell üdvözölnünk Yollandnek helyesen alkalmazott összehasonlító módszerét, amellyel a néhány igazán reális magyar-angol vonatkozásra rávilágít: a Magna Charta és az Arany Bulla ismeretes hasonlóságaira, III. Endre és I. Edward sok rokonságot feltüntető antifeudalisztikus politikájára, Róbert Károly és az angol souverainek felségjogainak hasonlóságaira és különbségeire, a legújabb időből pedig arra a hatásra, amelyet a magyar-horvát viszony az ír home-rule javaslat kialakulására gyakorolt.
Egy angol eredetű magyar ember figyelmezteti itt először a nacionalista magyar politikusokat, hogy Anglia adandó alkalommal épp oly szívesen tanul tőlünk, mint amily természetesnek tartja, hogy tanít minket a maga példáival.
Az általános nagy történeti perspektíván belül különös problémája szerzőnek az, hogy miben áll Magyarországnak, “mint a nyugat védőbástyájának" sokat idézett szerepe. Tulajdonképpen ez a probléma van mindenütt a centrumban, ez adja az események gerincét, ez tartja őket össze, ez által épülnek ki egyes tények egy nemzet történetévé. Már állami létünk kezdeteit is abban látja, hogy a magyarság a keleti hagyományoktól a nyugati kultúra felé terelődik, a túltengő militarizmustól békés nemzetközi vonatkozásokra tér át. Géza fejedelemnél azonban, - akivel ez az irányzat céltudatosan megindul, - az még túlnyomóan politikai szempontokat követ s ily célzatú volt a kereszténységet támogató akciója is. Szent Istvánnál ezzel szemben mindez egy nagyszabású nacionális és internacionális kultúrtörekvéssé szublimálódott, melyet az ő apostoli lelkesedése a vallásos fanatizmus erejével támogatott. Épp ezért lépett fel alatta erőteljesebben a renitens vajdák lázadásában az ősi keleti tradíciók elevenereje a nyugati áramlatokkal szemben.
Ez utóbbiak nemcsak ebben az inkább személyi vonatkozásban győzedelmeskednek, hanem intézményi tekintetben is. Mert ennek a kultúrpolitikának a győzelme magyarázza a kereszténnyé vált magyarságnak a római egyházhoz való csatlakozását a görög helyett és ugyanennek a diadalmas mozgalomnak egyik tünetét kell látnunk abban a tényben is, hogy magában, a konszolidálódott Magyarországban is a nyugathoz közelebb eső rész, a Dunántúl indul először nagyobb mérvű kulturális fejlődésnek: itt épülnek az első nagy egyházi épületek és itt van az első politikai központ is.
Pontosan kitűzött programja és következetesen keresztülvitt módszere kibékít azzal is, hogy a szó filozófiai értelmében vett egyéni történetfelfogást nélkülöznünk kell a könyvben. Ami e részben több-kevesebb határozottsággal helyenként jelentkezik, az lényegileg az anyagi tényezők és a szellemi kultúra nyilvánulásainak szerencsés és megnyugtató összekapcsolása.
De éppen az összefüggések ily szilárd konstrukciója által politikai intézményeink is megbízhatóbb keretbe illeszkednek, a történelmi folytonosságban mindenütt ott van a maga szuggesztív hatásaival a szükségszerűség, elkerülhetetlenség gondolata, mely felülemeli a tényeket azon a játékos és kicsinyes szemponton s kiemeli őket abból az elszigeteltségükből is, amelyben hazai történetírásunk oly sok terméke hagyja azokat.
Ez a következetes, tudományos nézőpont csak egy fejezetben hagyja cserben a szerzőt - itt is a dolog természeténél fogva. A modern Magyarországról szóló fejezet ez, amely éppen nem tekinthető történeti szempontok alatt és így helyenként oly megállapításokat tesz, melyek nem egy tekintetben kifogásolhatók.
Nagy szolgálatot tett szerző a magyar ügynek azzal is, hogy pontos felvilágosítást nyújt a külföldnek Ausztriához való történeti és aktuális viszonyunkról is. Különösen instruktív ebben az irányban a 67-es kiegyezésről szóló plasztikus fejezet. Nagyobb érdeklődésre számíthat itt az angol olvasó részéről az az eddig nem eléggé hangsúlyozott tény, hogy Ausztria voltaképpen a kiegyezés révén jutott alkotmányos, parlamentáris kormányzathoz, azáltal, hogy az többé nem Ausztria abszolút uralkodója és a magyar parlament, hanem két alkotmányos állam között kötött szerződés.
Ha apróbb szépséghibáktól nem ment is Yolland Arthur könyve, végső eredményeiben mégis figyelemreméltó és jelentős munkának kell tekintenünk nemcsak az idegen nyelven megjelent s Magyarország történetét tárgyaló művek sorában, hanem az ily tárgyú magyar nyelvű alkotások mellett is. Ami ezek nagy részétől előnyösen megkülönbözteti, az így formulázható: nacionalizmusában emelkedettebb, szociális követelményekkel nagyobb mértékben számot vető, liberalizmusában őszintébb és a politikaiak mellett a kultúrhistóriai eredményeket is jobban respektáló könyv, mint a nemzeti történelmünk egészével foglalkozó magyar munkák legtöbbje.