Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 5. szám · / · Pikler J. Gyula: Többtermelés, földbirtokpolitika és adórendszer
Magyarország új miniszterelnöke,
A többtermelés terén a kormányzatnak csak egyetlen feladata van megkeresni és amennyire lehet elhárítani az akadályokat a termelés útjából. Megtalálásukkal nem sok dolga van, az akadályok régen fel vannak ismerve. A termelésre és a fogyasztásra kivetett mindennemű adóink a termelést és fogyasztást üldözik és büntetik és a termelést és fogyasztást csak gátolhatják és csak gátolják, annyira, hogy egy bizonyos fokon túl emelve - éppen a termelés gátlása folytán - ezek az adók kevesebbet hoznak, mint azelőtt, mikor kevesebb téren és kisebb kulccsal voltak kivetve. Ezt maga Wekerle fejtette ki néhány hónappal ezelőtt a Neue Freie Presse-ben írt egy cikkében. Nem szabad tehát fiskális korlátoltsággal, kapzsisággal és dühvel a termelés és fogyasztás minden nemét felkutatni abból a célból, hogy adókkal megüldözzük és megbénítsuk. Ennek a termelésre nézve csak az lehet a végeredménye, hogy a termelésnek egy részét így kipusztítjuk a világból, míg a termelésnek az a nagyobb része, amely a fiskus ezen Heródesi munkája után állva maradt a lábán, az azelőttinél monopolisztikusabb helyzetet nyer, megszabadult az árleszorító konkurrenciától, ennélfogva emelheti az árakat és az így előálló magasabb árból fedezi az adóterhet, illetve fedezteti a fogyasztóval. A termelés kevesebb lett és a fogyasztás drágább. De bizonyos határon túl, mint éppen Wekerle is kifejtette, evvel sem lehet menni, mert bizonyos határon túl a fogyasztó nem bírja a dolgot. A kormányzatnak nem az a feladata, a termelést és fogyasztást megüldözni, mint valami gonosztettet és irtani, mint a dudvát, hanem ellenkezőleg, fejleszteni és emelni. Amely kormányzat tehát a termelést és fogyasztást nem akarja zavarni és fonnyasztani, az nem szaporítja és nem emeli a termelésre és a fogyasztóra kivetett adókat és amely kormányzat a többtermelést tűzte ki céljául, emelni és fejleszteni akarja a termelést és fogyasztást - pedig a háború után nincs fontosabb és nem lehet más feladata a kormányzatnak - az lehetőleg leszállítja az ilyen adókat, amelyek a termelést és a fogyasztást sújtják és gátolják, hogy a termelés és a fogyasztás lehető szabaddá váljék. A többtermelés egyik reális eszköze: a termelésre és fogyasztásra kivetett adókkal vissza és nem előre!
Hogy a termelésre és fogyasztásra kivetett zsaroló, büntető és gátló adóknak a termelést szabaddá tevő és előmozdító ezen csökkentése által előálló veszteségét a közpénztárnak miből kell pótolni és pedig úgy, hogy a "többtermelés" e pótlás által még tovább előmozdíttassék, azt sem kell újra feltalálni és felfedezni. Az is régen ki van találva és régen kipróbálva. Van egy olyan adótárgy, amely egyrészt a legpredesztináltabb és legcélszerűbb tárgya az adónak, de másrészt nem is csökkenhetik mennyiségben, amelyet tehát az adó, bármily súlyos mértékben vetjük ki rá, nem csökkenthet mennyiségben, amely az adóra nem csökkenő, hanem csak fokozott termeléssel reagálhat, amely az adótól ennélfogva nem drágább lesz, hanem olcsóbb és amely kivétel nélkül minden termelésnek, sőt kivétel nélkül a termelés minden eszközének az ősforrása. Ez az adótárgy: a föld és a mi nem egyes egyének munkájának, hanem a társadalom összmunkájának az eredménye: a természet kincseinek, a földnek a piaci értéke.
Az az adó, amelyet a föld, a mezőgazdasági föld, a városkörüli föld és a városi föld (telek) piaci értékére vetünk ki, tekintet nélkül tényleges kihasználásának módjára és mértékére, szabadon hagyva adótól magát a kihasználást és eredményét: a terméket, háromféle, a többtermelésre nézve áldásos eredménnyel jár. 1. A rendelkezésre álló helynek a piaci értékhez arányosabb kihasználására késztet, 2. azt, aki erre bármily okok folytán nem kész vagy nem képes, arra készteti, hogy átengedje a helyet más, a megfelelő termelésre kész és képes kezeknek - természetesen nem spekulatív áron, hanem olyan áron, amelyen a szolid, nem a jövő értékemelkedésre számító termelés a helyet használhatja és 3. lehetővé teszi a magára a termelésre és a termékre kivetett adók leszállítását vagy legalább emelésüknek elkerülését. Ez az adó tehát mindenképpen, mind a három hatásával a többtermelést, a termelést szolgálja.
És ez a rendszer, amelyet többek közt Németország kipróbált az előrelátható fényes eredménnyel úgy európai területén, mint Kiaoutschouban ("Steuer nach dem gemeinen Wert") ismét három irányban különbözik a mi jelenlegi "többtermelési" mozgalmainkban dívó szentimentális és irreális tartalomtól és eszközöktől.
1. Nem korlátozza naiv módon a "többtermelési" célzatot a termelés egyetlen ágára: a mezőgazdaságra. Ez szentimentális és gazdaságilag lehetetlen gondolat. A mezőgazdasági termékek evvel szaporodnának és olcsóbbakká válnának és a mezőgazdaság azért fektetett volna be izoláltan több tőkét, iparkodást, figyelmet, szakértelmet és munkát a termelésbe, hogy termékeit olcsóbbá tegye a többiek számára, míg ha egy általános, úgy a mezőgazdasági, mint a városkörüli és városi földet (telket) érő földértékadó által a városi lakás, bolt, műhely, iroda, raktár stb. és az ezekben termelt vagy forgalmazott cikkek előállítása is fokozódik és fellendül, egyszóval, ha "többtermelés" indul meg egyúttal ipari és kereskedelmi téren is, akkor a mezőgazdasági termelő olcsóbbá vált terméke ellenében olcsóbban kapja az ipari és kereskedelmi terméket és vica-versa, egyik sem károsul, hanem mindkettő emelkedik standardban. Egyoldalú többtermelés nem egyéb gazdasági nonsensnél, amely ellen joggal védi minden termelő a maga existenciáját. Mindenkinek a mások többtermelése áll érdekében és ennek kiegyenlítője a többtermelés egyenletes általánosítása. Ennek eszköze pedig a rendelkezésre álló és a termelésre nélkülözhetetlen föld mindenkori piaci értékének a megadóztatása, tekintet nélkül a föld természetére és tekintet nélkül tényleges kihasználásának egyéni esetlegességektől és hibáktól függő mértékére és módjára. A városi telek is föld pl. és az a körülmény, hogy területegységenként (négyzetölenként) százszor, ezerszer és tízezerszer drágább, csak azt mutatja, hogy a termelésre nézve százszor, ezerszer és tízezerszer fontosabb és szükségesebb a mezőgazdasági földnél. A kereseti és fogyasztási adónak az általános megállítása, sőt lehetőleg leszállítása és a városi ingatlanhozadéki adónak telekértékadóvá, valamint a kataszteri földadónak tényleges piaci értékadóvá való alakítása egyenletesen indítja meg és mozdítja elő - a fentemlített három hatás által - a többtermelést úgy mezőgazdasági, mint ipari és kereskedelmi téren és megnyitja a javaknak a természeti kincsek (vidéki és városi föld) és az emberi értelem és munkaerő által táplált bőségszaruját és elmozdít a termelés nélkülözhetetlen helyéről mindenkit, aki renyhe vagy spekulatív vagy impotens és elmozdítja abban a percben, amikor renyhévé vagy spekulatívvá vagy impotenssé válik. Egyéb reális eszköze a többtermelések, mint ez a rendszer és egyéb forrása a termékeknek, mint a természetadta lehetőség és a rájuk fordított becsületes emberi iparkodás és munka nincsen. Minden egyéb iparkodás lényegében szentimentális vagy naiv jelszavakon alapszik.
2. Ez a rendszer, mint láttuk, nem csak egyenletesen és harmonice váltja ki a többtermelést és teszi ezt hatályosan - arányban a föld értékével - hanem teszi reális és ellenállhatatlan eszköz igénybevételével, nem téve függővé a nemzet életére nézve fontos "többtermelést" a helyet véletlenül birtokló egyének belátásától, jóindulatától, hazafiasságától, műveltségétől és hozzáértésétől, hanem maga a rendszer belátó, jóindulatú, hazafias és hozzáértő. Kíméletlenül elsodorja az erkölcsileg, értelmileg vagy gazdaságilag impotenseket, az ostobákat és renyhéket a termékek és termelő eszközök egyedüli és kimeríthetetlen ősforrásától: a földtől (városi vagy vidéki földtől) és helyet csinál a belátóknak, hozzáértőknek és tettrekészeknek a nemzet érdekében. Nincs más választás. Vagy-vagy. Vagy a nemzettel szemben vagyunk kíméletlenek és kegyetlenek, vagy a renyhékkel és impotensekkel szemben. Az első kényelmesebb, a másodikhoz több erély és több bátorság kell.
A választás ennélfogva nem nehéz. A tradíciók is megszabják. Maradjunk a kényelmes és nemzetfojtogató régi slendriánnál. Nem vagyunk mi németek, hanem jó magyar Pató Pálok. És nálunk "mások a viszonyok", mint máshol, ahol ez a rendszer fényesen bevált. Nálunk nem az embernek a földre fordított munkájából él meg a nemzet, hanem hivatalvadászatból, szubvencióból, hazafiságból, szónoklásból és népbutításból. Mi nem reális eszközökkel követünk reális célokat, hanem a felhőket tologatjuk frázisokkal és szólamokkal. Mi a műveltségtől várjuk a többtermelést és nem a többtermeléstől a művelődést. Amaz sokkal szebb, ez józan és reális, amaz kedélyteli és barátságos, ez kíméletlen és száraz, amaz eredménytelen, emez eredményes, egyszóval amaz magyar dolog, emez angolszász és német, amaz a nemzet múltját őrzi, emez a nemzet jövőjét, amaz magyar sujtásos, emezt csak hazaáruló proponálhatja. Bízzuk a többtermelést a fokozódó műveltségre és belátásra és hagyjuk magát a földet tovább is bitangjára. Mi köze magának a földnek, mi köze reális gazdasági viszonylatoknak, mi köze az adózási rendszernek a többtermeléshez? azaz ahhoz, ami nálunk "többtermelési mozgalom" cégére alatt utazik? Mert ha annyian akarnának nálunk tényleg többtermelést, mint ahányan őszinte áhítattal többtermelésről beszélnek, akkor senki sem beszélne egyébről, mint a mi züllött hozadéki adórendszerünkről és a mi gyalázatos kataszteri földadónkról és semmi egyébről, mint a termelésre és fogyasztásra kivetett adók megállapításáról és a piaci ár szerinti kíméletlen földértékadóról.
3. Ez a rendszer nem csak az egyedül célszerű és az egyedül hatályos, hanem egyúttal az egyedül jogos is. A kereseti és fogyasztási adókkal - eltekintve vészes kártevéseiktől - azt dézsmáljuk meg a köz számára, amit az egyén termelt tőke- és munkabefektetésével, ami tehát joggal csak az egyéné. A föld piaci értékének megadóztatásával ellenben - eltekintve áldásos többtermelési hatásától - azt vesszük igénybe a köz számára, amit kizárólag a köz termelt jelenlétével, szaporodásával és kulturális haladásával: a föld piaci (különbözeti) értékét és annak növekedését, azt tehát, ami joggal csak a közé lehet. (És az adómorál e megváltoztatása azáltal, hogy kibővítjük a teherviselési
Többtermelést előidézve és meghagyva az egyénnek azt, ami az egyéné, ellenben visszaadva a köznek azt, ami joggal a közé, így szociális és demokratikus adópolitikát űznénk, nem jogokat szereznénk a népnek, hanem javakat, nem a jogoktól várnók a javak megszerzését, hanem a javak bőségétől a jogoknak mindinkább érdektelenebbekké és értéktelenebbekké válását és egyúttal az alaki jogoknak a javakkal együttes, magától értetődő és külön küzdelem nélküli legszélesebb kiterjedését.
Ezt az álláspontot fejezi ki helyesen a magyar radikális párt programjának az az úgy szociális, mint jogossági tekintetben fontos pontja, amely követeli a kereseti és fogyasztási adók lehető leszállítását és ehelyett úgy a vidéki, mint a városi földnek piaci érték szerinti megadóztatását tekintet nélkül a tényleges kihasználásra.
*
Mikor - egy régi legenda szerint - Muhamed Ali szultán megadóztatta az egyiptomi fellah-k datolyatermelését és kapzsi módon mind magasabbra emelte az adókulcsot, meglepetésére azt vette észre, amire Wekerle is utalt fentidézett cikkében, hogy t. i. az adó kevesebbet hozott a túlzottan felemelt kulcsnál, mint a mérsékeltebbnél. A fellah-k ugyanis kivágták a pálmáikat, mert ilyen adózsarolásnál nem volt többé érdemes termelni. Egyszerre nem volt sem datolya, sem adó. Muhamed Ali nem volt teoretikus ember, de neki is volt egy okos pénzügyminisztere, aki azt a furfangos tanácsot adta neki, hogy törölje el egészen a hozadéki adózást, ellenben adóztassa meg a földet piaci értéke szerint, tekintet nélkül a termelésre és ettől az adótól egyszerre elkezdtek a pálmák nőni a földből, egyszerre volt datolya is meg adó is. Mindig akadt ember, persze mindig a legjavából, akinek mindig érdemes volt a föld tényleges piaci értéke szerint adót fizetni és annak megfelelően termelni a maga hasznára, a közszükségletek ellátásának a hasznára és a közpénztárnak is a hasznára, elég volt téve a közpénztárnak, a közgazdasági célszerűségnek és a "többtermelés"-nek.
[*]