Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 4. szám

Gellért Oszkár: A politika mögül
Wilson üzenete és az ukrajnai béke

Január 24-én válaszolt Hertling és Czernin Wilson tizennégy békepontjára s szólította fel Czernin az elnököt eszmecserére, mely az általános béke kiinduló pontjává válhatnék. Február 2-án hozta az entente versaillesi haditanácsa azt a határozatot, mely valósággal új hadüzenetszámba ment a központi hatalmakkal szemben, miután “Hertling és Czernin legutóbbi nyilatkozataiban semmit sem talált, ami az entente-kormányok által megszabott mérsékelt feltételekhez közeledett volna". Február 9-én írtuk alá Breszt-Litovszkban a békét Ukrajnával. Február 10-én jelentette Trockij, hogy Oroszország a maga részéről a formális békeszerződést mellőzi ugyan, de a hadiállapotot befejezettnek tekinti és elrendeli hadserege teljes s rögtönös leszerelését. Február 12-én pedig Washingtonból új üzenet jött: Wilson beszédet intézett a kongresszushoz s ebben felelt Hertlingnek és Czerninnek. Nem úgy felelt, mint Anglia, Franciaország és Olaszország Versaillesből. (Igaz, hogy Versaillesban Amerikát nem is képviselték mások, mint katonák.) Végezetül ugyan ő is arról beszélt, hogy az új világrendért tovább folytatja a háborút, csapatait gyorsan fogja a frontra küldeni s siettetni fogja a szállítmányokat is, de kérte, hogy mindezt ne vegyék fenyegetésnek és (ellentétben Versailles-jal és Westminster-rel) Czernin beszédét dicséretekkel halmozta el. Helyreigazította, mintha Czernin beszéde már akkor előtte feküdt volna, mikor Bécsben elhangzott. De ez nem fontos. Teljesen meg van elégedve, ha az ő nyilvános hallgatósága közé tartozhatik s ha a nézetek kicserélése a világ fülehallatára mehet végbe.

Valószínű azonban, hogy az ukrajnai békekötés és az orosz leszerelés kinyilvánításáról szóló táviratok már előtte feküdtek, mikor kongresszusi beszédén az utolsó simításokat ejtette. Ha mégsem beszélt róluk, hallgatásával bizonyára csak azt akarta elhitetni, hogy Breszt-Litovszk eredményei nem befolyásolták mondanivalóiban.

*

Hertlinggel keményen végzett. Határozatlannak, kétértelműnek bélyegezte beszédét, egészen más hangúnak s nyilvánvalóan más célúnak is, mint Czerninét, aki világosan, minden homályosság nélkül beszélt. Lloyd George és Orlando csak tónusbeli különbséget lát Hertling és Czernin nyilatkozataiban, Wilson tartalmi különbséget is. S valóban: a kancellár és a külügyminiszter nyilatkozatai szinte tolakodóan kínálták az összehasonlítást. Wilsonnak könnyű volt a dolga. Figyelmes elemzéssel mindenki előre megjelölhette, a Nyugat múlt számában mi is előre megjelöltük a pontokat, ahol az elnöknek inkább lesz kedvére Czernin, mint Hertling. A kancellárnak a francia területek kiürítésére vonatkozó nyilatkozatát például azzal a megjegyzéssel kísértük, hogy: mik lesznek azok a vitális német érdekek, melyeket a kiürítés feltételeinek és módozatainak megállapításakor még meg kell védeni? s miért tartozik ez a kérdés egyedül Német- és Franciaországra? Wilson most szemére veti Hertlingnek, hogy senki mással, mint a francia kormánnyal akar tárgyalni ama “föltételekről", melyek mellett kiürítenék a francia területet. A lengyel kérdésről azt írtuk, hogy itt lényegbevágó nézeteltérések lappanganak, mikor egyrészt a kancellár kiköti: engedjék csak át e probléma megoldását Németországnak, Ausztria-Magyarországnak és Lengyelországnak s másrészt pedig Czernin azt üzeni Wilsonnak, hogy hamarosan megegyezhetne vele egy független lengyel államról, melyhez a kétségtelenül lengyel-lakta területeknek csatlakozniuk kellene. Wilson most azt mondja, hogy Hertling csak Ausztria-Magyarországgal akarja megbeszélni Lengyelország sorsát, ellentétben Czerninnel, aki úgy látja, hogy egy független Lengyelország, amelyet mindazokból a vitathatatlanul lengyel területekből alkotnának, melyek határosak egymással, európai megegyezés dolga.

Sőt, Wilson Czernin dicséretében már olyanokat is imputál neki, amikről a külügyminiszter nem is beszélt. Wilson állítása szerint Czernin azt vallja, hogy Belgiumot ki kell üríteni és helyre kell állítani, tekintet nélkül arra, hogy ez mennyi áldozatba és engedménybe kerülne. Holott január 24-i beszédében Belgiumról hallgatott Czernin, csak a másnapi delegációs vitában célzott rá, mikor a német gyarmatokról esett szó. Akkor azt mondta, hogy Németországnak joga van visszakapnia gyarmatait, mert ezek is háború előtti birtokállományához tartoznak s magától értetődik, hogy a kezében levő birtokokat nem adhatja ki addig, míg garanciát nem szerez, hogy birtokállományát - melynek megvédelmezése elvállalt szövetségi kötelezettségünk - visszakapja. E ponton tehát Czernin is elismerte, hogy Németország jogosan használja fel Belgiumot kézizálogként. Aztán azt akarja Czernin beszédéből kiolvasni Wilson, hogy a nemzeti törekvések kielégítése mellett száll síkra, “még saját birodalmában is." Holott Czernin udvariasan bár, de határozottan visszautasított minden beavatkozást s gyámkodást abba, hogyan intézzük belső ügyeinket. (Milyen beszédet tehettek, megkésve, Wilson asztalára?)

Nem elég. Wilson nemcsak olyat imputál Czerninnek, amit külügyminiszterünk nem mondott vagy aminek éppen az ellenkezőjét mondta, de föltételezi róla, hogy még tovább ment volna, ha nincs kényszerhelyzetben, ha nem kötik szövetségesei, ha nem függ Németországtól. Mert Czernin úgy érzi - ezt is tudja Wilson, - hogy Ausztria-Magyarország kevesebb nehézséggel mehet bele azokba a hadicélokba, amelyeket az Egyesült Államok állítottak föl, mint Németország.

Lehetséges-e tehát tovább haladni a nézetek kicserélésében? Igen. Wilson négy pontban jelöli meg az általános békéhez vezető eszmecsere alapelveit. Kiegyezéses tartós béke felé kell törekedni minden részletkérdés megoldásánál, a balance of power diszkreditált elvét el kell ejteni s még ennek örvén sem szabad népeket és tartományokat egyik állam szuverenitásából a másikéba áttolni, a felvetődött területi kérdéseket lakosságuk érdekében s nem a versengő felek kompromisszumával kell megoldani, minden világos nemzeti igényt pedig oly messzemenő módon kell kielégíteni, amint csak lehetséges s nem szabad a viszály új elemeit elhinteni vagy a régieket megörökíteni.

“Amint csak lehetséges." Ez határozottan tárgyalási alap, mert ebbe a formulába az önrendelkezési jog korrektivumai is beleférnek.

Cenzúra