Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 3. szám
Gróf Toggenburg osztrák belügyminiszter fedezte fel a nagy karakterrokonságot Czernin és Trockij közt, de Czernin udvariasan megvallotta: nem abiciója, hogy Trockij úrhoz hasonlítson. "Egy pontban azonban - fűzte hozzá - mindenesetre van közöttünk hasonlóság: mind a ketten (ez csodálatos időbeli találkozás volt) hazautaztunk, hogy az illetékes alkotmányos testületek hozzájárulását megszerezzük. Trockij úrnak nem sikerült, válaszul felállíttatta a géppuskákat és szétkergette az alkotmányozó gyűlést. Ha Önök ugyanazt teszik, én nem állíttatok ide tengerészkatonákat, hanem lemondok. Hogy melyik eljárás a szabadelvűbb és demokratább, az önök ítéletére bízom."
Nem volt rossz ötlet és ötletek dolgában Czernin - mint aki előző napi nagy beszédének hatását igyekszik alaposan kiélvezni és kiaknázni - csakúgy szikrázott. Mikor egy delegátus a figyelmébe ajánlotta, hogy az alkotmányozó gyűlés és a delegáció külügyi bizottsága közt mily nagy a különbség, mert hiszen az utóbbiban csak igen szűk társaság foglal helyet, Czernin szellemesen közbeszólt, hogy a népre tehát inkább szabad lövetni, mint egy szűk társaságra?! A cseheknek és délszlávoknak pedig, akik azon a véleményen voltak, hogy fölösleges magát olyan nagyon a delegáció bizalmi szavazata után törnie, mert éppenséggel nem valamely értékes fórum színe előtt áll: azt felelte, hogy a mostani alkotmányt nem ő csinálta, nem tehet róla, ha a delegációk intézménye egyiknek tetszik, másiknak nem, megvannak, alkotmányos intézmények, nem fordulhat más fórumhoz: nem rendezhet népszavazást.
*
Elemében volt, frissen vagdalkozott, fölényes, sokszor csak fölényeskedő modorban végzett kritikusaival... de talán mégsem ugyanaz az ok vezette Breszt-Litovszktól Bécsbe, mint Trockijt Pétervárra. Hiszen ha Trockij történetesen nem kéri, hogy függesszék fel a tárgyalásokat, mert halaszthatatlan dolga akadt odahaza, Czerninnek aligha jut eszébe, hogy szabadságot kérjen és hazarohanjon az osztrák delegáció bizalmi szavazatáért. Ellenben mondanivalói voltak, igen fontos mondanivalói, Bécs, Budapest és Berlin számára s legkivált Washington számára. Ebből a nagy beszédet követő napon nem is csinált titkot, mikor arra a tanácsra, hogy jó lenne, ha Wilsonhoz intézett felhívását semleges úton el is juttatná az elnökhöz, azzal felelt, hogy "ilyen fiatal", s felvilágosította a tanácsadót a diplomáciai tudomány ábécéjéről: hogy Wilson már ugyanabban az órában tudomással bírt beszédéről, mikor az osztrák urak előtt volt szerencséje előadását megtartani.
Az osztrák urak többsége végezetül bizalmat szavazott neki. Biztos lehetett a dolgában, különben nem hangoztatta volna annyiszor, hogy kész lemondani. S azt hisszük, hogy ha többszöri felhívásának - segítsenek neki vagy buktassák meg - meglepetésszerűen bizalmatlansági vótummal tettek volna eleget: a dualisztikus alkotmány csak elméletileg jut vala válságba.
*
És azért is kellett beszélnie, mert ugyanakkor Berlinben Hertling is felelt Wilsonnak és Kühlmann is beszámolt Breszt-Litovszkról. Másképp beszéltek-e, mint ő, mást mondtak-e? Kühlmann volt a legszerényebb és legszíntelenebb, talán egy kevéssé már rezignált is. Hiszen őt a kancellár utasítja! Előrebocsátotta, hogy, mint oly sokszor az állami életben, itt is túlbecsülték a személyes kezdeményezést, a végrehajtó államférfiú és a tárgyaló meghatalmazottak szabad elhatározását. Alaptalan vádaskodás, hogy Breszt-Litovszkba tájékozatlanul mentek volna s a pillanatnyi szükség szerint ott rögtönözték volna politikájukat. Aktái vannak még a múlt év tavaszáról, még Bethmann-Hollweg kancellárságának idejéből, amikor ezt a politikát abban a terjedelmében, ahogyan most képviselik, irányadó módon megállapították. De akkor miért kellett megbuknia Bethmannak? - villanhatott át a gondolat egy-egy német politikusban, akinek talán fáj, hogy a központi hatalmak triumvirátusában Czernin és Kühlmann mellett a kancellárt ma nem Bethmannak hívják.
*
Hertlingnek hívják és e sorok írója, aki a múlt év őszén magyar és osztrák újságíró kollégák társaságában vendége volt egy estén a kancellárnak s kevéssel utóbb a nagy főhadiszálláson Hindenburgnak, - most maga elé képzeli a hatalmas alakú vezértábornagyot, akinek hónaljáig sem ér fel a Bismarck-utód gnómszerű, incifinci alakja. És arra gondol: hogyne beszélne más-más tónusban a trió, mikor Czernin a maga politikájának bélyegét annyira rá tudja nyomni a katonai vezetőségre is, hogy delegációs beszéde előtt az osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnökétől olyan béke-nyilatkozatokat hall a világ, mint katonától a háború alatt még sehol és soha, és hogyne hadonászna a vezértábornagy marsallbotjával Hertling, mikor huszonnégy órával beszéde előtt Hindenburg és Ludendoff megint Berlinben jártak.
Kühlmann igen meggyőzően fejtegeti, hogy a legfőbb hadvezetőség meghatalmazottja, Hoffmann tábornok, mily végtelen fontos szolgálatokat tett, hogy nélküle nem is lehetne folytatni a tárgyalásokat s hogy a politikai vezetőség felelőssége teljesen fedezve van, mert a tábornok csak a politikai vezetőkkel egyetértően vehet részt a vitában. Czernin pedig ugyanekkor azt mondja, hogy miért tőle kérik számon, hogy Hoffmann tábornok beszédét nem akadályozta meg, nem lépett fel ellene? S közte és e "mint tábornok kétségkívül kiváló úr" közt körülbelül úgy precizirozza a viszonyt, hogy egyik sem írhatja elő a másiknak, mit beszéljen. Különben is: szívéből nevetett, mikor Breszt-Litovszkban arról az izgalomról hallott, amit Hoffmann beszéde keltett odahaza. A tábornok miatt Breszt-Litovszkban egyetlen ember sem izgult, nem bizony, még Trockij sem. Az egész Hoffmann-beszéd nem idézett elő egyebet, mint vihart egy pohár vízben.
Azonban tény, hogy a mi derék Csicsericsünk Breszt-Litovszkban még annyi vizet sem zavar, amennyi egy árva pohárban elfér.
*
A Norddeutsche Allgemeine Zeitung szerint teljesen hiábavaló fáradozás, ha ellentétet keresnek Czernin, Hertling és Kühlmann nyilatkozatai között. "Hogy nálunk - írja - és odaát más-más hangnemben beszélnek és a módszerek geometriailag nem fedik egymást teljesen, csak azt bizonyítja, hogy a diplomaták is emberek, - akik éreznek s akiknek szívük van - nem pedig gépek. A Lokalanzeiger viszont a tónus és a metódus különbözőségét egészen szándékosnak véli és alig tud szabadulni a benyomástól, hogy Czernin föladata lett annak a kijelentése, amit a német birodalom vezetői ezidőtt még nem akarnak kimondani. Vagyis tisztán csak szereposztással állunk szemben.
Így van-e?
Czernin eszmecserére hívja meg Wilsont. Kettejük gondolatkicseréléseivel talán át lehetne hidalni a szakadékokat, melyek Németország és az entente közt tátonganak. Természetes, hogy ezt a meghívót csak Hertling és Kühlmann tudtával és helyeslésével tétethette Wilson asztalára a monarchia külügyminisztere. Már egy ízben az Anglia és Németország közti közvetítés lehetősége iránt is puhatolódzott. S akkor sem Németország nélkül, sőt ellenére.
Hogy tehát Wilsonhoz Czernin intézett felhívást, valóban nem egyéb, mint az egységes béke-stratégia puszta taktikai kérdése. Módszer-kérdés. Ott kezdődnék a különbség, ahol Czernin és Hertling másképp felelnének Wilson tizennégy pontjára. Lássuk.
*
A négy első pontot s a tizennegyediket: a titkos diplomácia eltörlését, a tengerek szabadságát, a gazdasági háború kiküszöbölését, a fegyverkezések korlátozását és a népek szövetségét - egyaránt elfogadhatónak és diskutábilisnak mondja Hertling és Czernin. Az ötödiknél a kancellár kifejezi azt az aggályát, hogy a gyarmati kérdések Wilson-javasolta rendezése némi nehézségekbe fog ütközni elsősorban az Unió szövetségesénél, Angliánál, mert Anglia aligha menne bele "a világ gyarmatbirtokainak új rendezésébe", ami pedig Németország szerint is "feltétlenül szükséges". Czernin nem szól e kérdéshez, de a delegáció vitájában utóbb kijelenti, hogy Németországnak joga van visszakapnia gyarmatait, mert ezek is birtokállományához tartoznak s magától értetődik, hogy a kezében levő zálogokat nem adhatja ki, míg garanciát nem kap, hogy birtokállományát visszakapja. E ponton tehát Czernin is elismeri, hogy Németország Belgiumot jogosan használja fel kézizálogként s mivel elvállalt szövetségi kötelezettségünk egymás háború előtti birtokállományának megvédelmezése: végeredményben meg kell védenünk Németország számára a belga kézizálogot is, hogy gyarmatait visszakaphassa. Mindeddig tehát semmi ellentét Hertling és Czernin között.
*
A hatodik pont az orosz területek kiürítésére vonatkozik. Hertling ridegen elutasítja, hogy Oroszország szövetségesei ebbe a kérdésbe utólag beleártsák magukat, miután a megszabott határideig nem csatlakoztak a breszt-litovszki tárgyalásokhoz. Czernin csak annyit mond, hogy éppen most tettekkel is bizonyítjuk, mennyire rajta vagyunk, hogy a szomszédos orosz népekkel jó viszonyt teremtsünk. E ponton Czernin válasza kétségkívül kedvezőbb hatással lesz Wilsonra, mint Hertlingé.
Január 4-ikének esti 10 órája óta az entente-tal szemben nem vagyunk többé a Breszt-Litovszkban megállapított annexió- és hadisarcmentes békeelvekhez kötve - hangsúlyozza Hertling. Czernin viszont nem emlékeztet ily élesen a fenti dátumra. Mint alább ki fog tűnni, ez az óvatossága igen logikus, Hertling viszont belső ellentmondásba keveredik önmagával. És szimpatikusabb lehet a Czernin felelete Wilson előtt azért is, mert Czernin ki meri mondani, hogy egyetlen négyzetmétert és egyetlen krajcárt sem akar Oroszországtól s hogy a fennálló német-orosz ellentétek kiegyenlítéséhez is meg fogják, mert meg
*
A hetedik és nyolcadik pont a belga ügyet és a megszállott francia területek kiürítését illeti. Czernin nem beszél róluk s a kancellár nem hajlandó beleegyezni a belga kérdés kihasításába a béketárgyalási anyag komplexumából. De van egy "mindaddig" is. Nem hajlandó beleegyezni mindaddig, míg az entente fenntartás nélkül nem áll rá a béketárgyalások egyetlen lehetséges alapjára: a központi hatalmak és szövetségesei területi integritásának bázisára. Íme Hertling, aki egy ponttal előbb még kiélezte a január 4-i dátumot, mint olyat, mely a hódításnélküli békeelv alól visszaadta Németországnak a szabad kezet: most a hódításnélküli békeelv elfogadására sürgeti tovább is az entente-ot. Egyébként "Belgiumnak Németországhoz való csatolása soha a háború folyamán nem volt a német politika programpontja." Tehát Németország sem adta fel január 4-e óta az "annexiók nélküli" békeelvet, hacsak nem rejti magában a politikai, gazdasági vagy katonai függőség valamely közvetett formáját Hertlingnek az a kijelentése, hogy a belga ügy is ahhoz a kérdés-komplexumhoz tartozik, melynek részleteit a béketárgyalások útján kell rendezni. Milyen részletei lehetnek a belga ügynek? (Antwerpen nem, ezt a német félhivatalos kereken megcáfolja.) S éppoly homályos a francia területek kiürítése kapcsán tett ama kijelentése, hogy noha a hivatalos német politika francia területek bekebelezésére sem törekszik, e területek mégis értékes cserezálog német kézben és a kiürítés feltételei és módozatai felől, Németország vitális érdekeinek szemmel tartásával, Német- és Franciaországnak kell majd megegyeznie... De ha a központi hatalmak és szövetségesei háború előtti egész birtokállományával szemben áll Belgium, melyet a kérdés-komplexumból azonnal kész kihasítani Németország, mihelyt az entente fenntartás nélkül rááll a központi hatalmak és szövetségesei területi integritásának bázisára, akkor mivel szemben kell a francia cserezálog? És mik lesznek azok a vitális német érdekek, melyeket a kiürítés feltételeinek és módozatainak megállapításakor még meg kell védeni? S végül mért tartozik ez a kérdés egyedül Német- és Franciaországra? Talán arra jó zálog a megszállt francia terület, hogy francia gyarmatokkal lehessen majd becserélni, mikor "a világ gyarmatbirtokainak rendezésére" kerül a sor?!
*
Miután Hertling ismételten hangsúlyozza, hogy Elszász-Lotharingiáról, általán német birodalmi területről sohasem lehet szó, áttér Wilson pontjai közül a 9.-re, 10.-re, 11.-re és 12-ikre: az olasz határkiigazítást, a monarchia nemzetiségi viszonyait, a balkáni államokat és Törökországot érintő Wilson-javaslatokra s ha át is engedi e kérdésekre a feleletet Czerninnek és a török államférfiaknak, annyit a maga részéről is megállapít, hogy a dunai monarchiával való szoros kapcsolat a mai és jövendő német politika magva és egész Németország rajta lesz, hogy Ausztria-Magyarország olyan békét kapjon, mely számol jogos igényeivel. Épp így Törökország integritása, fővárosának a tengerszorosokkal együtt való biztosítása a német birodalomnak is fontos életérdeke.
Előrebocsátva, hogy a monarchia belső ügyeibe, nemzetiségi problémái megoldásába való minden külső beavatkozást, gyámkodást kereken visszautasít, az olasz és a balkáni pontoknál Czernin azt üzeni Wilsonnak, hogy nem tehet egyoldalú koncessziókat, nem biztosíthatja Olaszországnak, Szerbiának, Romániának és Montenegrónak, hogy minden kockázat nélkül végeláthatatlanul folytathassák a háborút. Az idő itt befolyásával lesz ajánlatainkra. Íme Olaszország: nagy területeket kaphatott volna puskalövés nélkül. S a hasznot örökre elvesztette.
Mikor Czerninnek a delegációs vita folyamán és az Arbeiter Zeitungban szemére vetették, hogy itt kuszált és homályos a fogalmazása, azt felelte, hogy nem bocsátkozik újra e témába. Aki meg akarta érteni, megérthette.
Vajon az értette-e meg, aki úgy olvasta, hogy Olaszország és a balkáni államok most már semmit sem kaphatnak tőlünk, vagy az, aki úgy értette, hogy csak egyoldalú koncessziókra nem köthetjük le magunkat, ellenben el tudjuk képzelni még ma is, hogy megfelelő ellenértékekért Olaszországnak mégis jusson Déltirolból és Szerbia mégis kijusson az Adriára?! Azt hisszük, Wilson is azok közé fog tartozni, akik az utóbbit értették ki Czernin fogalmazásából. Tény azonban, hogy olykor nemcsak Hertling homályos, hanem Czernin is. Ebben sem különböznek.
*
Végül a 13. pont: a lengyel probléma. Itt megint többet nyújt Czernin, mint Hertling. Hertling keményen kiköti: engedjék csak át e probléma megoldását Németországnak, Ausztria-Magyarországnak és Lengyelországnak. Czernin azt üzeni Wilsonnak, hogy hamarosan megegyezhetne vele egy független lengyel államról, melyhez a kétségtelenül lengyel-lakta területeknek csatlakozniuk kellene. (Galíciának is?) És mialatt Kühlmann jogbölcseleti fejtegetéseket tart a népszavazás és a légüres térben építendő államok problémáiról: Czernin azt mondja, hogy semmi különös súlyt nem vet a lengyel népszavazás formájára, annál kedvesebb számára, mennél biztosabb, hogy az általános népakaratot tükrözi vissza, mert csak önkéntes csatlakozását óhajtja Lengyelországnak, és a lengyel kérdésnek egyetlen nappal sem szabad hátráltatnia a békekötést.
Hertling és Czernin üzenetében lehet hogy nincsen különbség végesvégig, csak tónusbeli, de a lengyel kérdésben lényegbevágó nézeteltérések lappanganak és a lengyel kérdést Wilson akár archimedesi pontnak is nézheti. Bizonyos, hogy itt Czernin nemcsak Washingtonba üzent, hanem Berlinbe is: újra megsürgette a vajúdó lengyel kérdés "osztrák megoldását", ami kezd mind kevésbé tetszeni Németországnak.
*
Még egy-két vonást Czernin arcképéhez, de ezek már nem a diplomata, hanem a politikus Czerninéi, aki abban az egyben mégis csak hasonlít Trockijhoz, hogy ha hazamegy, nemcsak külpolitikát csinál.
Wilsonnak azt üzeni, hogy Ausztria az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog hazája s nincs a világnak demokratább parlamentje, mint az osztrák. (A nőkről megfeledkezik az udvarias külügyminiszter.) Ez a parlament dönt a többi alkotmányos faktorral Ausztria belső ügyeiről, melyekbe tehát kívülről senkinek sincs beleszólása. "Csak Ausztriáról beszélek - fűzi hozzá Czernin -, mert az osztrák delegációban nem beszélhetek a magyar állam belső ügyeiről, ezt nem tartanám alkotmányszerűnek."
A magyar alkotmány szerint Magyarország belső ügyeiről a magyar delegációban sem volna szabad beszélnie a külügyminiszternek. De abból, hogy mit mondott az osztrák delegációban, már sejthetjük, hogy miről hallgatna a magyarban, ha onnan kellene Wilsonnak üzennie. Wekerle azt mondja, Czernin ismeri illetékességi körét és a magyar hadsereg kérdésében nem nyilvánított elítélő véleményt. Ez lehet. A magyar parlamentről sem nyilvánított. Hiszen kizárólag az osztrákról beszélt! A delegációk intézményéről sem nyilvánított. Csak éppen szelíd gúnnyal azt mondta róla, hogy nem ő csinálta és nem kérhet referendumot.
*
És mikor Csehországról beszélt, akkor is előrebocsátotta, hogy ez a tárgy nem tartozik illetékessége körébe... de azért mégis beszélt róla s miután Stranskyt felvilágosította, hogy Trockij éppen nem vágyik arra, hogy Breszt-Litovszkban vele tárgyaljon - mert ha már Czerninék helyett másokat kérne, akkor szociáldemokratákat kérne és nem cseh burzsoákat -: megmagyarázta neki azt is, hogy mily képtelenség egy füst alatt a cseh királyság közjogáról és a népek önrendelkezési jogáról Trockij-féle értelmezésben beszélni. Mert a bolsevikiek nem akarják Csehországot kettéválasztani, hanem vegyes lakosságához képest az utolsó faluig feldarabolni. És - még egyszer megismételve, hogy nem akar osztrák kollégái illetékességébe avatkozni - emlékeztetett tíz év előtti cseh-német kiegyezési formulájára, melyet még mint az alkotmányhű nagybirtokosok pártjának tagja készített: védjék meg a német kisebbségeket a formális kettéosztás útján. Czernin tehát, a diplomata, még nem temette el magában a politikust, szívesen visszaemlékezik nemzetiségi reformterveire. Csakhogy ebbeli tervei Magyarország nemzetiségi problémáit is felölelték. Az osztrák delegációból szelíd célzások, halk és egyelőre még igen távoli üzenetek jöttek Budapestre is.