Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 2. szám · / · Boross László: Breszt-Litovszk
Mikor ezt a kérdést fontolóra vesszük, nem fogjuk firtatni azt is, hogy okos-e, igazságos-e az entente-államok békeprogramja. Ez nem ide tartozik, csak tudomásul vesszük, hogy milyen diszpozíciók vannak e békeprogramok mögött. Ez a lényeges.
Francia- és Olaszország, melyekre különbéke szempontjából gyakran számítanak, kötik magukat ez idő szerint oly békefeltételekhez, melyeknek alapján Breszt-Litovszkot el kell utasítaniuk. A lemondáshoz e békefeltételekről körülbelül a maximalizmus átalakító erejére volna szükség. Nem szükséges ugyan, hogy ezt az átalakító erőt éppen a maximalizmus adja. De mindenesetre se Caillaux, se Giolitti eszméi nem elegendőek. Caillaux kamarai megszólalása után különben se lehet kétséges, hogy túl kicsiny ember ő ahhoz, hogy tőle valami nagyot várni lehessen. Személyes ügyben mondott nem általános érdekű dolgokat. Leghatásosabb mondatai minden valamirevaló zsurnaliszta tolla hegyétől kitelnének. Clémenceau impozánsabb, mert egy veszett ügy tragikus hősének látszik. Nevezetes az, hogy veszett ügyének az eddigi francia politika látszik, melyet Clémenceaun kívül nem sok hirdetője vesz komolyan. Caillauxnak az az előnye, hogy erről az ügyről már régen lemondott. Ezért lehet is a személyére még szükség, - bár a francia politika új koncepciója csak a francia szocialista gondolatvilágból sarjadhat. Thomas szocialista, volt muníciós miniszter, a l'Information újévi számában a breszt-litovszki békealapot diskutábilisnak mondta. Olaszországban is úgy áll a helyzet, hogy Giolitti nem viheti előre az eseményeket, de alkalomadtán szükség lehet arra, hogy miniszterelnöknek beugorjon.
Mindazonáltal megteheti úgy Clémenceau, mint Orlando miniszterelnök, hogy a breszt-litovszki afférből nem von le végzetes következményeket - ha fumigálja Breszt-Litovszkot Anglia is. Ezt lehetségesnek tartja Pichon is, ki a háború alatt az első francia külügyminiszter, aki ért külpolitikához. Kerültek ugyan forgalomba hírek, melyek szerint Pichon húzódott ilyen tartalmú kijelentéstől. Várni szeretett volna, míg az angol kormány képviselőjével tárgyalt.
Lloyd George nyilatkozott január 7-én, tehát három nappal a határidő letelte után, melyet a breszt-litovszki konferencia a csatlakozásra adott. Ez a körülmény már rossz jelnek volna tekinthető, - de mérlegelni kell, hogy a központi szövetségesek bizonyára nem számítottak komolyan arra, hogy az angol kormány határidőn belül nyilatkozni fog. Ha mégis kitűztek határidőt és hihető az is, hogy az általános békére komolyan törekszenek - amit hinnünk is kell - akkor valószínű, hogy a breszt-litovszki békét izolálni akarják az
S ekkor tisztábban fogjuk látni január 9-i üzenetének a jelentőségét is.