Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 24. szám
Pszichológusnak is érdekes feladat volna foglalkozni a szereppel, melyet Andrássy Gyula gróf 1910 óta, amikor is a koalíció bukásával az aktív kormányzattól leszorult, külügyi politikánkban játszott. A balkán háború eseményeiben mint a mikrokozmoszban az egész nagy világ, már benne volt a mai világháború: ami ott történt, amit ott oldottak vagy kötöttek, az már a jövendőt determinálta, mintegy akkor lendült neki az a centrifugális erő, mely egymáshoz hajította, ami ma egyűvé tartozik és szembe állította véres küzdelemre az egész világot. Akkoriban tanúja voltam Andrássy Gyula gróf delegációs szereplésének, figyelemmel kísértem publicisztikai működését és sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mit érezhet magában, így passzivitásra kárhoztatva, távol a cselekvés, a beleavatkozás lehetőségétől, olyan időben, mikor nemzetek sorsa kovácsolódik, közöttük az ő nemzetéé, tízmilliónyi magyarságé; véletlenek, idegen akaratok, kontár cselekedetek játékaként.
A világháború kitörése még élesebben világított rá erre a csaknem tragikus konfliktusra, mely kétségtelenül felidéződött Andrássy Gyulában, aki - lelki diszpozíciójánál, tudásánál, gondolkozásánál fogva cselekvő ember - a világháború egész folyamán kontemplációra volt kárhoztatva. Ahogy a rokonszenves, de koncepció nélkül való Berchtold vergődését, ahogy Buriánnak tehetségtelen fiskális-felfogásait végigszenvedte - nem a passionatus diplomata mindent jobban tudó fölényességével és artifex-megvetésével, hanem annak az embernek csüggedést, elernyedést lebíró energiájával, akiben valami olyanféle fanatizmus él, hogy még így kívül állva is a kormányzat lehetőségének híján, el kell mondania - és szuggerálnia véleményét a szószékről, vagy a publicisztika, az írás eszközeivel - azokról a problémákról, melyeknek megoldása mélyebb, maradandóbb szerepet fog játszani a magyarság jövőjében, mint történetünk reprezentatív évszámai: 1241, 1526, 1699, 1848 és 1867. A világháború folyamán nem merülhetett fel egyetlen olyan mozzanat sem, melynek Andrássy Gyula nem nézett volna mélyére, melyre analizáló tehetségével kongeniális alkotó elméje nem épített volna - mindig a magyarság és a monarchia szempontjából - komoly és megvalósítható koncepciót.
(«Megvalósítható») itt kezdődik persze a dolog tragikuma: megvalósítható Andrássy, de nem Burián, sőt tán nem is Czernin által) Gondoljunk csak - s ezt főleg azoknak ajánljuk figyelmébe, kik Andrássyt háborús uszítónak tették meg - arra az álláspontra, melyet annak idején Olaszországgal szemben elfoglalt. Andrássy amellett volt - parlamenti szerepléséből ez ma már kétségtelenül megállapítható -, hogy Olaszország területi igényei bizonyos mértékig elégíttessenek ki, hogy ily módon Olaszország fegyveres beavatkozása elkerültessék. (Hogy ennek a lehetősége megvolt, azt a Nyugat akkori számaiban megjelent cikkemben igyekeztem - gondolom: sikerrel - bebizonyítani.) Bizonyos, nem azért tette ezt, mintha az olasz követelések jogosságáról meg lett volna győződve, nem is mint elvbeli pacifista, hanem mert attól félt - s a következmények beigazolták, hogy joggal -, hogy ellenségeink ereje gyarapodni, vérveszteségünk pedig a háború kitolódásával súlyosbodni fog. Ugyanaz az Andrássy, akit most gyerekes módon azzal vádolnak meg, hogy magyar vér árán osztrák területek megmentésére törekszik, akkor, mikor egy nagy gondolat úgy kívánta, a monarchia területéből is feláldozott volna, csak hogy a vérontást elkerülje s a monarchia határainak megvédését biztosítsa. A központi hatalmak fegyverei győzedelmeskedtek az orosz hadseregen, Lengyelország egész területe hatalmunkba került: s megint Andrássy Gyula, akinek koncepciója volt Lengyelország jövőjét illetőleg. És ez a koncepció megint azon a gondolaton épült fel: elkerülni, hogy az új alakulat jövő konfliktusok előidézőjévé válhasson, lehetővé tenni, hogy a lengyel nemzet szabadon fejthesse ki kulturális és gazdasági erőit, úgy tenni lehetővé, hogy ez a monarchia számára is a kulturális és gazdasági erők gyarapodását jelentse. Több mint másfél esztendeje kísérleteznek a lengyel kérdéssel, s újból és újból kénytelenek Andrássy gondolatához visszatérni, amelyet persze sokfajta rövidlátással - azáltal, hogy későn, csonkán, felemásul csinálják meg - végképp denaturálnak.
S így sikkadnak el, vesztik formájukat, belevesznek a közönybe, az értetlenségbe gondolatok, tervek, próféciák s az agy, mely őket kigondolta, dolgozik fáradhatatlanul tovább, valami l'art pour l'art-os fanatizmussal, melyet Andrássy Gyulának páratlanul álló (legalábbis államférfiaknál ritka) jóízlése hűsít, valami emberfölötti kitartással, melyet csak elhivatottságában való hite tud nekünk, a passzivitásban szépen pihenőknek megmagyarázni.
S aki így - a világháború negyedik esztendejéről - visszatekintve nézi Andrássy Gyula működését - oeuvre a szó legnemesebb értelmében -, annak - energiáján, éleslátásán kívül és gondolatainak... az «envergure» szónak magyar egyértékesét keresem - lehetetlen észre nem vennie, hogy itt csupa főgondolat van, mellékgondolatok nélkül, hátsó ajtók, kibúvók nélkül, hogy ez a mű sohasem állt egy politikai párt szolgálatában (Andrássy számára a háború kitörése óta pártja nem is létezik), sohasem kacérkodott jelszavakkal, sohasem igazodott tömeghangulatokhoz, hanem mindezeken túl és felül valami egész szokatlan őszinteséggel - mely stílusában még egy hasonlatot, egy metaforát sem tűr meg - szolgálja a gondolatot, melyet Andrássy a monarchia és mindenek fölött a magyarság érdekében, mely e monarchiában elhelyezkedett, helyesnek ismer föl.
Ilyen lelki diszpozíció mellett, úgy túlnézvén az emberek apró játékain, politikájukon (soha kevésbé «politikus» államférfit nem láttam, mint Andrássy Gyula), retorikájukon, ámításukon és önámításukon, képzelem, mennyire meg lehetett lepve, mikor egyszerre csak azt olvasta a lapokban, hogy «annexionista» és «háborús uszító», aki a magyar katonák hekatombáival akarja elzárni a franciák útját a Rajna felé. Valóban ő volna az a napkeleti bölcs, aki az új revanche-eszme jászolához vinné hódolón ajándékait, valóban azok a törekvések, melyeket ő képvisel, akadályoznák meg Lloyde Georgeot, meg Sonninot, meg Clémenceaut abban, hogy békülékenyen felénk nyújtsák kezüket?! Miben is áll Andrássy annexiója?
Kétségtelen, hogy Andrássy Gyula gróf azt a meggyőződést vallja, hogy a háború előtti status quo ante helyreállítása nem biztosítja a jövő békéjét, tehát sem nekünk, sem Európának nem áll érdekünkben. Európa térképe szükségszerűen meg fog változni: Lengyelország helyreállítása már nem is vitatott kérdése az európai politikának, Macedóniának Bulgáriához való csatolása, Románia által a balkán-háborúban Bulgáriától elvett területek visszaadása kétségtelenül az entente-körökben sem fog komoly ellenzésre találni. Vajon annexiónak, háborús uszításnak mondható ez, mely ellen a béke minden hívének minden eszközzel küzdenie kell?
S - vajon a monarchiának, jelesül pedig Magyarországnak nincsenek olyan problémái, nyugtalanító, álmot elűző problémák, melyeken legalább elgondolkozni illik s amelyek nem áldozhatók fel jelszavakért még ha ezek jóhiszeműségét nem is vonhatjuk kétségbe? A szerb probléma, mely ha nem is oka, de ürügye volt a háború kitörésének, valóban megszűnt ránk nézve és Európára nézve létezni azzal, hogy lekötjük magunkat valami hibrid pacifista jelszó mellett, ahelyett, hogy reálisan úgy fognók és úgy csinálnók meg a dolgokat, hogy azok soha konfliktust ne idézzenek fel? Ha Briey vidékének vagy a belga tengerpartnak Németországhoz való csatolásáról volna szó, ez ellen minden lelkiismeretes embernek egész energiával kellene fellázadnia: ez annexió, mely új militarizmust és új háborút teremt. De mikor Andrássy azt mondja: egyesítsük Szerbiát Montenegróval, ilymód kárpótoljuk azokért a területi veszteségekért, melyeket Macedónia elvesztésével elszenvedni kénytelen, adjuk meg neki a gazdasági fejlődés azon lehetőségét, melyet a tengeri út biztosít, s ez új alakulatot hozzuk szorosabb gazdasági viszonyba a monarchiával: ez, ha változtatás is Európa térképén, mégsem annexió, melytől babonás félelemmel kell elfordulnunk. Ugyanazok a lapok, melyek Andrássyt e gondolatáért megtámadták, százszor írták le hasábjaikon azt a vádat, hogy a háborút a magyar agrárok csinálták, mert nem engedték be a szerb marhát Magyarországba. Nos hát, a szorosabb gazdasági kapcsolat biztosítaná Szerbiának marhaexportját Magyarországba és Magyarországon át, megszüntetné ránézve azt a valóban elviselhetetlen terhet, hogy exportállatait előbb több száz kilométeres tengeri úton, azután többnapos hajóúton kénytelen utaztatni. A szorosabb gazdasági kapcsolat megteremtése: a legbiztosabban ható pacifista elv. Soha Szerbiával olyan baráti viszonyban nem állottunk, mint mikor régebb években a határvám kedvezménye állott fenn közöttünk, mely valójában a két ország kölcsönös forgalmában a preferenciális elbánás kedvezményét biztosította. S vajon annexiónak, véreink feláldozásának minősíthető-e az, ha egy szorosabb gazdasági kapcsolat révén Románia csatlakoznék a monarchiához s tenné ezáltal igazán értékessé azt a preferenciális szerződést, melyet a monarchia Németországgal kötni készül? Minden jel arra mutat, hogy Romániában alakulóban van és mindinkább megerősödik egy áramlat, mely barátsággal viseltetik a gazdasági közeledés eszméje iránt és ennek megvalósításától várja Románia regenerációját: vajon ha ezt az áramlatot a mi vitorlánkba fogjuk, ha e törekvéseknek a magunk törekvéseivel elébe megyünk, háborúra uszító annexionisták vagyunk, csak azért mert a pacifizmus kistükrében még az 1914. évi Hohenzoller-nes Románia van elkönyvelve?
Az annexió-mentes béke barátainak már csak azért is örömmel kell fogadniok Andrássy tervét, mert hiszen tudunk egy másik tervről is, melyet igen komoly helyen tárgyaltak - sőt tapogatózásképpen lapokban is közreadtak -, hogy a monarchia stratégiai szempontból biztosítsa magának a dunai utat, foglaljon egy keskeny vagy kevésbé keskeny sávot a Duna túlsó partján és ami még megmarad Szerbiából azt hagyja sorsára - újabb kiinduló pontjául a monarchia elleni összeesküvéseknek. Ez a gondolat, Szerbia területének ez a megcsonkítása, egy milliónyi szerbnek elszakítása a hazai földtől, testvéreitől és bekebelezése a monarchiába, ez igenis annexió, mely ellen minden erővel tiltakozni kell. Andrássy gondolata a békét, a békés fejlődést, nemzetek együttmunkálkodását szolgálja.
Egyetlen pontja nincs Andrássy Gyula gróf programjának, melynek megvalósítása veszélyeket idézhet fel a jövőre, vagy - mert hisz a támadók nyilván erre is gondoltak - alkalmas arra, hogy ellenségeinket a háború folytatására bírja. Hát elképzelhető az, lehet-e arról komolyan vitatkozni, hogy Lloyd George hajlíthatatlanságát enyhítse, ha mi a Lovcsenről lemondunk, engesztelhetetlenségét fokozza, ha ezt a helyet stratégiai szempontból megszállni akarjuk?! Andrássy Gyula gróf ez év szeptember 23-án azt írta: «Angliában a legellenségesebb a hangulat ma is. Churchill angol miniszter nemrég mondotta, hogy mielőtt tárgyalásokba foghatnának, Németországot le kell győzni!» Azóta a központi hatalmak seregei döntő győzelmet arattak Olaszországon, azóta komoly tárgyalások indultak meg Oroszországgal s mégis, nincs öt napja, hogy Churchill beszédet mondott Angliában s azt fejtegette, hogy addig nincsen béke, míg Németországot le nem győzik. Franciaországról nem is szólok: ott a sajtó a «békeuszítókat» támadja, még nagyobb vehemenciával, mint nálunk az «annexionistákat» s Caillaux, úgy látszik, komoly bajba kerül békekísérletezéséért. Ezzel az animussal szemben arra hivatkozni, hogy a Lovcsen követelése, vagy Andrássy Gyulának bármely követelése akadályozza a béketárgyalások megkezdését és a béke megkötését, valóban gyerekes dolog. Ha a Lovcsen a kattarói öböl védelme szempontjából stratégiai szükségesség, akkor az olyan, magától értetődő követelése a monarchiának, melyre a béketárgyalásoknál nem sok szót fognak vesztegetni. Andrássy Gyula gróf esetében legfeljebb csak azt lehet sajnálni, hogy ezt az egészen magától értetődő követelményt egyáltalán megemlítette, amit csak azzal tudok magyarázni, hogy Andrássy Gyula komolyan vette a «titkos diplomácia» megszüntetésére irányuló akciót, komolyan vette a parlament elhivatottságát a béketárgyalásokban való részvételre.
Valonát illető követeléséről, e követelésnek intenciójáról, hatásáról sem mondhatunk egyebet. Valonáért a balkáni háború idején készek lettünk volna háborút viselni, az Olaszországgal 1915-ben folytatott tárgyalásoknál viszont a legkönnyebb szívvel Valonát ajánlottuk fel s ma - Andrássy Gyula - Valonát ismét a monarchia követelési listájába iktatja. Én - őszintén szólva - nem gondolom, hogy a kattarói pompás kikötő mellett Valonának valami különös stratégiai jelentősége volna, de ha könnyűszerrel távol tarthatjuk onnan az olaszokat - s a Piave melletti frontunk erre feljogosít bennünket -, akkor tartsuk őket távol, már csak azért is, mert Olaszország elhelyezkedése Valonában csak intenziválná a délszláv-olasz ellentéteket, melyeket elkerülni a monarchiának is fontos érdeke.
«Különben is azok, kik dogmaként vallják az annexiómentes békét, igen veszélyes talajra kerülhetnek; folytatni lesznek kénytelenek a háborút a rutének érdekében, akik nem kívánnak Lengyelországhoz csatoltatni, folytatni lesznek kénytelenek a háborút, mert Anglia a Kis-Ázsiában és Palesztinában meghódított területekről nehezen fog lemondani, mert Bulgária sohasem fog beletörődni abba, hogy Macedónia Szerbiának visszaadassék. Ötven pufferállamra volna szükség, ha az effajta kérdéseket úgy akarnók megoldani, mint ahogy némelyek Elzász-Lotharingia ügyét rendezni akarnák s végül is odafejlődnének a dolgok, hogy Európa kénytelen volna a «puffer» elnevezés minden konzekvenciáját levonni.
Ismétlem: nincs egyetlen pontja Andrássy tervének (közbevetőleg jegyzem meg, hogy a Romániát illető terv nincs benn Andrássy koncepciójában), mely komoly ellentmondást válthatna ki ellenségeinknél, kik bennünket legyőzni nem tudtak. Egy csepp magyar vérnek sem szabad folynia e tervek megvalósításáért; de ha meg tudjuk csinálni áldozat nélkül, ha meg tudjuk csinálni, mert az erő, melyet a hazai föld védelmében kifejtettünk, erre képessé tesz bennünket, akkor gyerekes ideológiák mögé bújva, elejteni e terveket: álmos élhetetlenség volna. Minden részlet, melyet Andrássy Gyula békecéljaiból megismerhetünk, szervesen és csaknem szükségszerűen illeszkedik bele abba a koncepcióba, melyet Andrássy Gyula a háború utáni monarchiáról - egy békés, a különböző nemzetek és nemzetiségek harmonikus együttműködését egybefogó birodalomról - alkotott s amelyet, hogy érvényesülni engedjen: Európa békéjének és kultúrájának is kiváló érdeke.