Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 22. szám
Ödön és Szilvia a kapu alatt beszélgettek. Szilvia már harmadszor nyújtott kezet, de Ödönnek ma sziporkázó kedve volt: mindig tudott még valamit mondani, amire Szilvia táncolt a kacagástól. A fejét hátravetette, a hatalmas szalagcsokor, mely a csitri kontyára volt kötve, meglibbent, a lábával hátrafelé rúgott, mint a kis csikó, néha még az alsószoknya fehér csipkéje is kivillant a kurta szoknya alól. És a száját kinyitotta nagyra - pedig kicsi vörös-rózsabimbó volt a szája -, kilátszott az egész sor fehér egérfoga, kacagott és beszélt egyszerre, a szavát nem lehetett érteni, mintha kásával lett volna tele a szája. Ödön nem nevetett, komolyan nézett, akkorára meresztette a szemeit, mint a dió. Nagy, okos, mindentudó szemei voltak, olyan színűek, mint az olajos friss dió, amiről most roppantották le a zöld héját.
Szilvia egyszerre elkomolyodott.
- Jaj Istenem, hány óra?
- Fél kilenc.
Szilvia elrémült.
- Szent Isten, hiszen a koncert kilenckor kezdődik. Hát eljön?
- Amint ígértem. Tíz órakor. Ha tánc is lesz, ott maradok. Szilvia rohant fel a lépcsőn. Rohanás közben kigombolta a kabátját.
kivette a kottát, ami ott simult meg a kabát és a ruhaderék között, s a szoknya zsebéből kihúzta az összegyömöszölt viaszkos vásznat és belecsapta a kottát. A konyha felé került, ott kopogott az ablakon elfulladt lélegzettel.
Anya és Szilvia nénje, Elvira, útrakészen, felöltözve dühöngtek Szilvia késésén. Anyán a testhezálló lilaselyem blúz volt és emiatt túlzottan befűzte magát. Minden erőt megfeszített, hogy a fűzőhöz méltó lelki nyugalmát megőrizze. Elvira idegességében mégegyszer a tükör elé lépett, újra elővette a púderes dobozt és a homlokán javított valamit a pamaccsal.
- Jókor jössz, kisasszony! - mondta a húgának, aki óvatosan nyitott be a konyha felől.
Anya csak a fejével bólogatott, halkan és kissé kifulladva mondta:
- Szerencséd, hogy nem akarom felizgatni magam. Hol voltál?
- Zongoraleckén.
- Hattól kilencig!
- Még csak fél kilenc van. És hét órakor jött a tanárnő.
- Ne hazudj! A korzón csavarogtál megint.
- Hát igen, a korzón.
- Avval a csirkefogóval!
Szilvia összerezzent, mint akit eltaláltak.
Ez az elnevezés Ödönt illette. Ödön csak húsz esztendős volt, első éves joghallgató és egész eddigi életében nem művelt komoly dolgot. Az iskoláin nagyobb baj nélkül gázolt keresztül, pedig semmit sem tanult és olyan dolgokat művelt, hogy közönséges emberfia egyetlen esetért is consilium abeundi-t kapott volna.
Senki sem tudta megmagyarázni, hogy az ő «eseteinél» miért derül mosolyba a komor tanári felháborodás és a fiatalabb tanárok miért rágták hetekig jóízűn, mint a finom csemegét, a Téry Ödönről szóló történeteket.
- Invenció, stílus és meggyőződés van a stiklijeiben - mondta a magyar tanár, aki tárcákat írt a helyi lapba.
Egyszer negyedikben kiállt a gimnázium kapujába és pipára gyújtott. Történetesen arra jött az igazgató és Ödön olyan őszinte tisztelettudással köszönt neki, hogy az igazgató meglepetésében lekapta a kalapját és hangosan mondta: «Alászolgája.» Egyszer meg elkésett az első óráról. Hogy ne zavarja a tanítást, bement a tanári szobába: cigarettára gyújtott, a belső zsebéből kihúzta a Fidibuszt és olvasni kezdett. A kis guruló földrajztanár, mikor kilenc óra felé belépett, összecsapta a két kezét és egész csengetésig folyton kacagott. Kérte, hogy maradjon úgy, míg a többi tanárurak jönnek. Ödön azonban sértődötten távozott.
Egyszerűen, gondolkozás nélkül csinálta ezeket a dolgokat, mint ahogy más az Ovidius életrajzát magolta.
- Téry Ödön - mondták a tanárok az évzáró konferencián és mosolyogtak.
- Téry Ödön - mondta az igazgató és legyintett a kezével...
- A csirkefogó, zúgott Szilvia fülében. Szeretett volna szembefordulni az anyjával, fölvetni a fejét és mindent, ami ott forrt a torkán, maga sem tudta világosan, hogy mit - de kimondani. Azonban csak hevesen vállat vont, bement a szobájába és bevágta maga után az ajtót.
Anya piros arccal ment utána.
- Még merészkedel?... Te!... Itthon maradsz! Értetted! Itthon maradsz!
Szilvia a combjára csapta a két tenyerét.
- Hát itthon maradok.
Hevesen hátat fordított és az ablakhoz ment.
- Te! - mondta az anyja és fölemelte a mutatóujját. De nem szólt többet, mert eszébe jutott a fűző és óvakodott minden viszontagságtól. Kiment a szobából.
Szilvia egy pillanatig egy helyben állva nézett utána, majd gyors tempóban járkálni kezdett a szobában. Egy nótát dúdolt: a hangja mély és reszkető volt az izgatottságtól. Megállt a tükör előtt: menten abbahagyta a nótát, annyira meglepődött a saját arcának szigorú kifejezésétől. A szája ideges rángásokat végzett. Szemközt nézett magával a tükörben, elbiggyesztette az ajkát, de a szeme nézése szigorú maradt.
Hirtelen fölvillant a tekintete. Eszébe jutott valami. A rubinköves gyűrűt lehúzta az ujjáról és a zsebébe rejtette. Kirohant az ebédlőbe.
- Jesszusom, a gyűrűmet ott hagytam a zenedében a zongorán.
És mielőtt szólhattak volna hozzá, kapta a kabátját és a kalapját és elrohant. A kávéház felé sietett, amelyikben Ödön szokott ilyen időtájban üldögélni a tükörablak mellett, Szilvia megkocogtatta a gyűrűvel az ablakot, Ödön kijött. Szilvia sebesen, élénk gesztusokkal mondta el a történteket.
- Egy félóra múlva, ha csak az én szobámban lát világosságot, jöjjön fel. A cseléd elkísérte őket - mondta a végén.
...Fél óra múlva Ödön és Szilvia egymás mellett ültek a díványon. Szilviának már jó kedve volt és groteszk mozdulatokkal utánozta Elvirát. Mutatta, hogy hogyan púderezte magát a tükör előtt.
- Azt hiszi, hogy úgy jobban tetszik annak a buta Groff Palinak. Groff Pál postakezelő-gyakornok Elvira vőlegénye volt négy esztendő óta.
Ödön vidoran nézett maga elé, angol tánczenét fütyörészett és a tenyerével ütötte hozzá a taktust a térdén.
- Nem tudom, mit akarnak tőlem - panaszkodott Szilvia. - Anya mindenért kiabál velem, csak Elvirát szereti, mert az itthon ül álmosan egész nap és kézimunkázik. És Elvira úgy beszél hozzám, mintha a cselédje volnék és anya mindig az ő pártján van. Mikor a Groff Pali jön, akkor meg egyszerre nagyon finom lesz, így nyújtja csókra a kezét, így ni. Undorító. És aztán mindig az ablakhoz ülnek és Elvira affektál, hunyorgat a szemével és borzasztó finom mosoly ül az arcán. Csak már elmennének hazulról. De mikor lesz az. Palit tán még öt év múlva sem nevezik ki.
Ödön vidáman fütyörészett e beszéd közben és most már lábával is halkan szteppelt a nóta ütemére. Majd körüljártatta a szemét a szobában és ránézett a lányra. Sokáig nézte különös nézéssel. Szilvia lesütötte a szemét. Elhallgattak mind a ketten. Most vették csak észre, hogy egyedül vannak.
Hallották, hogy nyílik az előszobaajtó: a cseléd jött haza. Szótlanul, mozdulatlanul ültek mind a ketten, előrehajolva, tágra nyitott szemmel. Ödön megfogta Szilvia kezét. Szilvia fölemelte az ujját és csendre intette Ödönt. Ödön megcsókolta Szilvia száját. Többször egymásután. Remegő szájjal, hideglelősen, gyámoltalanul csókolt, ahogy húsz esztendős fiúk szoktak.
- Nem, nem - ennyi volt Szilvia ellenállása. És a karjai akarat nélkül és erőteljesen fonódtak a fiú nyaka köré.
Hallották, amint a cseléd kiment a konyhába és betette maga után az ajtót...
-
Két hónap múlva minden kitudódott. Rájöttek, hogy Szilvia kabinjában egész éjszakákon át ég a lámpa és reggelenkint csupa víz a párnája a rásírt könnyektől.
- Nem jót jelent ez, nagysága - mondta Naca, a cseléd, ki somogy-megyei volt és mindenhez értett. - Én sírtam csak ennyit, mikor a számtartó fiával vótam bajban. Szerencséje az árva kis magzatnak, hogy meghóva gyütt a világra.
- Ugyan, Naca! Hogy szabad ilyet mondani. - A hangja nyugodt volt anyának, de le kellett ülnie, mert a lábai megremegtek.
Este bezárkózott Szilviával a kis szobába. Szilvia az első kérdésre sírva fakadt. Mindent kivallott.
Anyának hideg borzalom ült a szívén, de visszatartotta magát, hogy mindennek a végére járhasson.
- És az a csirkefogó?
- Nem tud róla - felelt Szilvia zokogva.
Anya komoran és hallgatagon járt egész nap a lakásban. Mint aki rájött, hogy mérget tettek az italába, de elrejti a poharat és nem szól senkinek. A cselédnek szigorúan adta a parancsokat. Elvirával sem állt szóba.
- Eredj! - mondta neki, mikor a szokott dörgölődző modorában kíváncsiskodni kezdett. Mikor másnap délután Groff Pali jött, sétálni küldte őket. Szilviát a szobájába parancsolta, ő maga pedig várta a «csirkefogót», akit estére rendelt ide. Járkált az ebédlőben, köhintett, rendezte magában a mondanivalókat és kereste a hangot a felháborodás és a szívreható kétségbeesés között.
Ödön nem mutatott nagy meglepetést, mikor anya könnyeket rejtegető méltósággal fogadta. Méltatlankodott.
- Hát mit akarnak? Hisz én feleségül akarom venni Szilviát. Nem szép tőle, hogy nem nekem szólt először.
Anya megkönnyítve lélegzett. Egyszerre talajt érzett maga alatt, biztos talajt. Elérkezett a pillanat, elővenni az elrejtett méregpoharat.
- Úgy, persze! Feleségül veszi. Talán még azt se! Elcsábítja a lányt, aljas módon! De miből fogja eltartani? Miből? Mi?
Ödön vállat vont. Ez már nem az ő szakmája volt, e felett gondolkozni.
-
Ödönt az esküvő után hivatalba dugták. Anyának másodágon való unokafivére igazgató volt a Keleti Bankban, az tette őt be díjnoknak a váltóosztályba.
Ödön az első nap meredten bámulta a blankettákat. Második napon a körmeit bámulta, a harmadik napon pedig megtisztogatta a körmeit.
Az első hónap végén fizetést kapott a bankban. Ezen az estén sétálni vitte a feleségét.
- Ma este sem vacsorázunk odahaza, mondta Szilviának.
- Sőt, tette hozzá későbben - ma este orfeumba megyünk. Elővett két kékszínű jegyet és megmutatta. Erkélypáholy jobb.
Szilvia szerelmesen karolt belé a férje karjába.
Az Andrássy-úton sétáltak, nézdelődtek a vidám tülekedésben, Ödön fütyürészett, Szilvia dúdolva segített neki.
Az orfeumban nagyszerűen mulattak. Kitűnő vacsorát ettek, egy üveg francia pezsgőt ittak hozzá. Szilvia először volt orfeumban, először ivott pezsgőt és boldogan jártatta a szemét a különös, sima, puha dolgokon: a süppedő szőnyegeken, a sima kényelmes bőrfotöjökön és a kerek masszív mahagóni asztalokon, melyeknek üvegteteje alatt furcsaszínű bécsi hímzések pompáztak. Csodálkozva nézegette a büfélányokat, a tornyos frizurájukat; a kivágott selyem toalettjüket műértően becsülgette. Furcsállta a rózsaszínűre púderezett arcukat és a hófehérre púderezett vállukat és irigykedve nézte, ahogy folytonosan cigarettáznak és érdeklődve hallgatta, ahogy érzelmesen együtt énekelnek a zenekarral. Megbámulta a tetőzet színes üvegei mögött opálosan foszforeszkáló fényt. És szítta a sejtelmes félhomály kábító párás illatát, melyben parfüm, púder, szivar és pezsgő szaga vegyült fölfelé a könnyű izzadtságszaggal...
Szép este volt - különösen Szilvia számára.
Másnap Ödön kelletlenül észlelte, hogy a fizetéséből nem maradt, csak tíz koronája. Egész délelőtt kényelmetlen szorongás szorongatta, de délben már érezte, hogy mit kell cselekednie. Délután nem ment hivatalba, hanem a Cleopatra kávéház kártyaszobájába ment, ahol a régi jogásztársai szoktak kártyázni. Ödön azelőtt ritkán játszott, untatta a játék, de most kénytelen volt vele. Ramslit játszottak négy koronás alapon. Ödön egy óra alatt kétszáz koronát nyert.
- Ti fizettétek ki a tegnapi cehhet, mondta könnyelműen - mert könnyelmű fiú volt - megigazította a tükörben a zöldselyem nyakkendőjét és távozott...
A hivatalban szerették Ödönt. Vidám fiú volt, szellemes és az összes kuplékat ő tudta leghamarabb a bankban. A harmadik szobából is előjöttek a kisasszonyok, mikor Ödön kabarét tartott. Csak Berceller, az irodafőnök pikkelt rá, egy utálatos hirtelenszőke, alig harmincéves fickó, aki két tollszárt viselt a két füle mögött és állandóan redőkbe vont homlokkal járta a termeket. A nézése kellemetlen, kutató volt mindig és Ödön többször kijelentette a hölgyek előtt, hogy meg fogja pofozni Bercellert.
Az irodafőnök hamar rájött az Ödön «tam»-jára, ahogy a bankban mondani szokták.
Egy délelőtt Ödön éppen az ablaknál állott és kicsavart nyakkal az eget kémlelte, mikor az irodafőnök betoppant. Ödön köszönt neki, aztán tovább folytatta a kémlelődést, nehogy az irodafőnök azt higgye, hogy őt zavarja a jelenléte.
Berceller krákogott és kifelé indult. Az ajtóból visszaszólt:
- Téry úrnak pedig azt ajánlanám, hogy nézzen más állás után. Ön eljátszotta itt kisded kabaréját - mondta szellemesen. - A számára itt nem terem virág - mondta még.
Ödön csodálkozva nézett utána. Aztán vállat vont. Aztán vette a kabátját meg a kalapját. Eltávozott a hivatalból hivatalos órák idején, olyan szándékkal, hogy nem tér többé vissza oda.
Ahogy a lépcsőn lefelé haladt, szembe találkozott Vikossal, a tőzsdeosztály igazgatójával. Vikos volt ugyanaz a távoli rokon, aki Ödönt beprotezsálta a bankba.
Ödön elhatározta, hogy nem köszön neki. Nem dicsekszik a rokonsággal, gondolta. Ahogy az igazgató mellette rohant el, önkénytelenül, akarata ellenére, mégis megbillentette a kalapját. Az igazgató megállott:
- Ah, maga az. - Egy pillanatig tétovázva nézett Ödön szeme közé, aztán folytatta:
- Volt már maga a tőzsdén?
- Nem én, még soha.
- Úgy - mondta Vikos és végignézte Ödönt, tetőtől talpig.
- Vállalna egy megbízást?
- Kérem szépen - mondta Ödön kényszeredetten. Az igazgató kihúzta a hóna alól a bőrtáskát.
- Hát ide figyeljen. Ebben a táskában háromszáz darab ezres van. Majd felmegyünk és átveszi. Aztán elmegy egy tőzsdebizományoshoz, legjobb, ha a Perlusz Testvérekhez megy a Bank-utcába és megbízást ad negyven kötés Valériára. Érti? Negyven kötés Valéria. Össze ne tévessze Viktóriával! Húsz százalék fedezetet ad, ebből a pénzből futja. Limit a ma reggeli nyitás szerint. Érti? Mondja azt, hogy egy vidéki földbirtokos rokona megbízásából vásárol. Senkinek se szabad sejtenie sem, hogy a Keleti Bank adja a megbízást. Senkinek sem szabad tudnia. És össze ne tévessze Viktóriával!
Ödön átvette a bőrtáskát; a papirost, amire az adatok voltak írva, zsebrevágta.
...Valéria... Viktória... reggeli limit - ismételte magában, közben pedig fütyürészett és arra gondolt, hogy délután nem megy hivatalba a Duna-korzóra megy Szilviával sétálni.
Mikor belépett a tőzsdebizományos irodájába, az első ember, akit meglátott az egyik íróasztal előtt, Wagner volt, futólagos ismerőse az egyetemről. Ödön félrekapta a fejét, de későn: az ismerős barátságosan köszöntötte.
- Negyven kötés, Viktória - mondta Ödön zavartan.
- Negyven kötés, Viktória - ismételte szenvtelenül, fennhangon a szemüveges hivatalnok.
Az íróasztalok mögül mindenki felütötte a fejét. Ki az, aki Viktóriát vásárol? A Viktória már egy hét óra csúszott lefelé.
Ödön átvette a megbízólevelet és távozott.
Mikor kint volt, Wagner odament a szemüvegeshez és valamit súgott a fülébe. A szemüveges az üveggel elkerített ketrechez lépett és beszólt.
- A Keleti Bank Viktóriára adott titkos megbízást.
- Érdekes - tette hozzá kisvártatva.
Ödön már nem találta a bankban Vikos igazgatót.
- Délután sem jön be - mondták neki.
Ödön dühösködött. Holnap reggel még egyszer be kell jönnie emiatt.
Délután sétálni mentek Szilviával a Duna-partra. Az őszi nap végigöntötte aranysárga gondtalansággal az aszfaltozott sétányt. A kioszk előtti téren néhány gyerek szaladgált és két guvernánt ült, titokzatos emlékektől elmélyedt tekintettel meredve a budai vár tűzvészes ablakaira.
- Pikkelt rám a nyomorult - magyarázta Ödön Szilviának és nem sejtette - mivel nem is sejthette, - hogy miatta most izgatottan csengnek a telefonok a városban, rekedtre hallózott hangok adnak tovább ideges híreket, táviratok mennek szét az országba: és a Viktória árfolyama emelkedik, nő rohamosan, mint a tűz, amit egy véletlen eldobott csóva támaszt az emberek olajjal itatott fantáziájában.
Másnap reggel a Viktória kétszázzal magasabban indult. A bank kétszázezer koronát keresett.
Vikos igazgató arca színeket változtatott, mikor Ödön bemutatta neki a kötlevelet.
- Itt a magyarázat - mondta és a homlokára ütött.
- Itt a magyarázat - ismételte többször és föl-alá szaladgált a szobában.
Aztán megállt Ödön előtt és a vállát veregette.
- Maga szerencsefi. Maga szerencsés csillagzatban született.
Melegen megrázta a kezét és kirohant a szobából.
Intézkednie kellett, hogy a régi kipróbált ügynökök eladják a papirosokat, mielőtt az emberek magukhoz térnek.
-
A különös esetnek hamar híre szaladt. Vikos igazgató ugyan titkolódzott és azt mondta, hogy a bank tudatos manipulációja volt az egész, de a tőzsdén egy hét alatt mindenki megtudta a valót.
- Ilyen ember kell nekünk - mondták az öreg emberek a tőzsdén. - Jókezű ember. Az ilyen embernek a kezében válik arannyá a pelyva.
Ödönt, ki a bankban egyszerre nagy fizetésjavítást kapott, titkos küldöncök keresték fel. A tőzsdebizományosok fényesnél fényesebb ajánlatait hozták. Végre is Ödön elfogadta a legkedvezőbb ajánlatot, mely nagy fix fizetést, jutalékot tartalmazott és csak a délelőtti tőzsde idejére vette igénybe Ödön tevékenységét.
A tőzsdén, hol az esőnek se hisznek, ha esik, kabala lett Téry Ödön. Egész tábor volt, amelyik nem törődött többet a kurzusokkal, a bécsi telefonnal, a külföldi táviratokkal, sem a meteorológiai intézet jelentésével, hanem csak azt figyelte, mit jegyez Téry Ödön.
Felesleges mondani, hogy Ödön nagyon sok pénzt keresett. Később beletanult az üzletbe és önállósította magát. Rengeteg megbízást kapott. Ha egy vállalat piacra akarta dobni a részvényeit, őt bízta meg vele. Ha egy bank szabadulni akart valamely érdekeltségétől, Téry Ödön segítségével könnyített magán. A legnagyobb üzleteket ő bonyolította le.
- A nagy haussier - úgy hívták a tőzsdén.
Természetesen nagy lakást bérelt Ödön, azt igen szépen berendezte. Ott éltek jó módban Szilviával és sokat jártak orfeumba, színházba, mulatságokra. Későbben, mikor megkomolyodtak, páholyt béreltek az operában.
De azért élete végéig vidám fiú maradt Ödön és még negyven éves korában is tudta az összes néger táncokat.
Szilvia igen szép asszony lett, egy kicsit kacér volt, de azt kellett a toalettek és a gyémántok miatt, amelyeket viselt.
Az idők folyamán Ödönnek viszonya volt egy magas szőke angol táncosnővel (Szilvia barna volt és alacsony), Szilviának pedig egy somogyi földbirtokos udvarolt - sohase tudta meg senki, hogy minő eredménnyel.
Egyébként pedig boldogan éltek az idők határáig és még most is élnek, ha meg nem haltak.
Igaz is, azt elfelejtettem mondani, hogy igen szép kislányuk született, akit énekművészetre taníttattak. Gyönyörű hangja volt, ő volt az a híres nevezetes énekesnő, aki beutazta az egész világot, mindenhol énekelt, még az angol király előtt is és az angol királytól gyémántos aranyórát kapott ajándékba.