Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 21. szám · / · Figyelő
S ha már lehet a cseheknek beszélni, s a csehekről is beszélni, már miért is aludjanak a Mikszáth csehei Swehla vezérükkel egyetemben. Az igazán nagy Mikszáth «Magyarország lovagvárai» ciklusában többek között ír egy cseh afférról is, olyan pompásan, olyan drágán csodálom, hogy ki nem halászták a nap krónikásai.
Hát úgy volt - és most Mikszáthot beszéltetem - «Swehla, a cseh vezér a Mátyás király seregében szolgált cseh csapatjával jó zsoldért. De a barátság csak addig tartott, míg Mátyás a horvátok ellen nem indult.»
«Swehla vezér ekkor így szólott:»
«- A csehek és horvátok majdnem egy nyelvet beszélnek, egy vérből valók. Vér a vére ellen nem harcolhat. Eressz engem haza, fölséges királyom.»
«A király a fejét csóválta:»
«Ritkaság a csehben ilyen becsületes ember. Majd hangosan mondá:»
«- Hát eredj, nem bánom. A kedvetlenül kihúzott kardnak, jól tudom, úgyis tompa az éle.»
«Ellátta költséggel s a cseh hazaindult. Amint ment mendegélt danoló csapatjával Morvaország felé, egyszerre eléjük tárult a reggeli szende napfénytől bearanyozva, a gyönyörű völgy Kosztolán festői várával.»
Ez a paradicsom! - lelkesedének a csehek.»
«- Itt volna jó lakni... Vajat enni, olvasztott zsírt inni (mert ez a jólét nonpluszultrája a cseheknél).»
Így Mikszáth, s a többi, a folytatás megolvasható egészen addig, hol Magyar Balázs uram kiéheztette a várat, s fölakasztatta a várból szökő Swehla vezért, kinek a vár elfogatása előtt megjósolta egy cigányasszony, hogy «magas állásban fog meghalni».
Szegény nagy palóc, vajon ilyen humorosak volnának ma is az ő csehei, mint a Swehla vezéréi voltak?