Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 21. szám
Nem lehet kétséges, hogy a háborúnak a jövedelemmegoszlásra gyakorolt hatása - ha a pénzjövedelmet nézzük - nem a munkásosztályt sújtotta a legerősebben. Egyébként eleget hangoztatják ezt nemcsak olyanok, akik a tőkésosztályok milliárdos jövedelemszaporulatairól szeretnék elterelni a figyelmet, hanem azok is, akiknek ily mellékszándékaik józanul aligha lehetnek. Legutóbb a tisztviselői nagygyűlés alkalmából hányták fel - a Nyugatban is Hesslein József különben értékes cikkében, és felszólalásokban -, hogy a tanult munkások jövedelme nagyobb, mint tegyük a miniszteri osztálytanácsosoké.
Valóban úgy van, hogy némely munkáskategória azelőtt elképzelhetetlen, és a háborús drágasághoz viszonyítva is igen magas béreket kap. Ezt el kell ismerni még akkor is, ha rámutatunk arra, hogy az összehasonlításokban többnyire egy falsum van: az ti., hogy a köztisztviselők törzsfizetését szokták tizenkét hónapra elosztva a munkabérekhez hasonlítani, s nem számítják sem a lakáspénzt, sem a mindenféle kedvezményeket, sem a különböző drágasági pótlékokat, sem különösen a munkaidőt, mely feleannyi mint a munkásé. Ha az összehasonlításokat mindezen tényezők figyelembevételével csinálnák, az eredmény lényegesen módosulna.
Mindazáltal azt tartjuk, hogy a munkabérek emelkedése így is felülmúlta a tisztviselői javadalmakét. Egyes szakmákban éppenséggel rendkívüli mértékben. De a tárgyi és a szociális igazság s az okosság ellen vét, aki az egyes kirívó eseteket általánosítja, s gyűlölködve és irigykedve ezeket hánytorgatja.
Nem volna-e jobb, ha a tisztviselők inkább a háborús jövedelemmegoszlás valóban általános jelenségeire fordítanák figyelmüket? Ezek talán kevésbé kézenfekvők és megkapók az agitáció számára, de a komoly emberek számára mindenesetre tanulságosabbak.
A német hivatalos lap, a Deutscher Reichsanzeiger und Kgl. Preussischer Staatsanzeiger júl. 3-i és szept. 28-i számában közli a porosz jövedelmi adókivetés 1916. évi eredményeit. Ez a statisztika a mi kérdésünk szempontjából is igen érdekes, ha azt nézzük, hogyan alakult a jövedelemmegoszlás a háborúig s hogyan azután.
Ismeretes - főként a marxista revizionizmus körüli vitákból -, hogy ez a statisztika nem látszott igazolni a Verelendung elméletét. Évről-évre csökkent, nemcsak viszonylag, hanem egészben is, a legkisebb jövedelműek száma. Ha az utolsó húsz évben és csak a háztartások fejeit és a magánosokat nézzük (a hozzátartozók nélkül), azt látjuk, hogy az egyes jövedelmi osztályokban így oszlottak meg Poroszországban:
900 márkáig
900-3000 márka
3000-en felül
Látnivaló: húsz év alatt a legalsó jövedelmi osztály nem kevesebb, mint 34,3%-kal csökkent, a középső 106,4, a felső is 82,7%-kal emelkedett.
A legalsó osztály átlagos évi csökkenése 1,3%, a középső emelkedése 1,2, a felsőé 0,12%. Azt kellene hinnünk, hogy ha a munkabérek általában oly nagyon emelkedtek a háborúban, az utolsó években a csökkenés ill. emelkedés ez átlagot messze felülmúlja.
Nézzük hát a négy utolsó év százalékszámait:
1913
1914
1915
1916
A béke utolsó évében az átlagos eltolódás, íme csakugyan jelentkezett, sőt, az alsó és felső osztályban gyorsított tempóban is.
De már 1915-ben a legalsó jövedelmi osztály aránya nem csökkent, hanem gyarapodott, s még 1916-ban is fölötte maradt az 1914. évinek; ezzel szemben a középső és felső húsz év óta először csökkent s csak a háború harmadik évében érte el a háború előtti átlagot.
Mit bizonyít a legalsó jövedelmi osztály ily hirtelen fordulása? Alighanem azt, hogy százezrével vonultak be a jobb jövedelmű munkások és alkalmazottak, s helyüket silány fizetésű kezdők, nők és gyermekek foglalták el. S a társadalmi erőmegoszlás szempontjából az osztályoknak s nem az egyeseknek gazdasági fajsúlya a fontos.
Még kirívóbb a háborúnak ez a hatása, ha külön vizsgáljuk a 3000 márkán felüli jövedelmeket. Hisz ha általánosak a szörnyű magas bérek, akkor a munkások százezreinek kellett ebbe a csoportba jutniok.
Hogy összehasonlítási alapot kapjunk, nézzük előbb ismét az 1896-1916. évi fejlődést: az egyes alcsoportokban az adózók számát és az összes adózók ezréhez való arányát:
Egészben tehát a középosztály igen tekintélyesen gyarapodott e húsz év alatt: alsó rétege évenkint átlag 0,99, felső rétege 0,15‰-kel, a gazdagok száma évenkint 0,043, a leggazdagabbaké 0,012‰-kel.
Nézzük már most a háborús éveket külön és pedig ezúttal az abszolút számokat is:
1913
1914
1915
1916
Poroszországban, a hadfelszerelő gyárakban százezrével dolgozik tanult munkás. Háborús bérekért, természetesen. Mily nagyra kellett volna ezeknek az I. csoport számát duzzasztaniok! A 3000 márka jövedelemminimumot hánynak kellett megütnie!
Ehelyett azt látjuk, hogy az ebbe a csoportba tartozók száma és arányszáma az első háborús évben rohamosan süllyedt és csak 1916-ban lendült vissza megközelítőleg a békeszínvonalra.
Hasonlóan a II. csoport, a felső középosztályé. De ez 1916-ban már nem az 1913-i, hanem az 1914-i magasabb színvonalra regenerálódott. Azonban abszolút számban mennyivel? 7 ezerrel! Ez volna a nagykeresetű munkások légiója?
A III. csoport, a gazdagok alsó osztálya, szintén megingott, hogy aztán erős lendülettel a húsz év alatt egyszer sem bírt pozícióba vesse magát. Még kevésbé ingadozott a IV. csoport, a 100.000 márkán felüli jövedelműeké.
Szemléltetőbben látjuk ezt, ha a béke és háború mesgyéjén álló 1914. évvel vetjük össze az utolsó év adatait. Volt eszerint:
1914
1916
Bár nem tartozik szorosan kérdésünkre, de mert élénk fényt vet a tőkekoncentráció irányára, részletezzük még a 100.000 márkán felüli jövedelmeket is. Volt pedig
1896
1914
1916
Így alakította át a háború a jövedelemmegoszlást s nem úgy, ahogy a 30 koronás villanyszerelő meg vasesztergályos bérek babonázottjai hiszik. Húsz évi fejlődési irányt állított meg a szegényeknél, visszavetette a középosztályt, hogy minden áldásával elhalmozza a gazdagokat. Ez az igazság. Íme:
1914
1916
Így Poroszországban. Hasonló magyar adataink sajnos nincsenek. De el fogják hinni a magyar tisztviselők, hogy a porosz munkabérek még mindig jobbak a magyaroknál (hisz csak a Dienstpflichtgesetz kb. 10 márka legkisebb munkabért biztosít a tanult munkásnak) s a magyar háborús nyereségek sem alacsonyabbak a németeknél.
Egy magyar adatot azért mégis melegítsünk itt fel. Szinte észrevétlen maradt annak idején.
Ez év április elsején Munkabérek a Weiss Manfréd-féle lőszergyárban c. közlemény látott napvilágot a Magyar Gyáripar-ban. Ez tudvalevőleg a Gyáriparosok Országos Szövetségének közlönye, a Gyosznak, melynek egyik alelnöke maga Weiss Manfréd.
Erről a gyárról maguk a szakszervezetek elismerik, hogy aránylag a legjobb béreket fizeti.
Lássuk hát az osztálytanácsosi béreket.
A gyárigazgatóság kimutatása 20.354 munkásról szól. Ezek napi keresete volt:
5 korona napibér, ugyebár, nem sok, még ha tizenhat éven aluli munkás is kapja, amiből 1012 volt a gyárban 4 koronán aluli bérrel, és 2091 kivezényelt hadimunkás.
Még 10 korona sem ad ki osztálytanácsosi fizetést. Pedig 10 koronán alul keresett az összmunkásság 82,6%-a.
Akiket a «szemrehányás» érhet, hogy vetélkednek az osztálytanácsosokkal, a legjobb magyar gyár személyzetének nem egészen 1/5-e tehát. Nézzük azonban ezek keresetét részletesebben.
A 10 koronán felüli napi keresetűek az egyes bérosztályokban így oszlottak meg:
Íme, a legendaképződés mai racionális korunkban! Harminc koronán felül 20 ezer munkás közül 20 keres. Egy ezrelék! 104-nek napi keresete 25-30 K. Ezer közül 5-nek. Ilyenek a legendák! Egy miniszteri osztálytanácsos jövedelme ez év tavaszán, a háborús segélyekkel, legalább 11-12.000 K volt (semmi különmunkadíjat s egyéb mellékjövedelmet nem számítva). 300 munkanapot véve, ez a két utolsó bérosztálynak felelne meg. Ilyen keresete a legnagyobb és a legjobb munkaviszonyokkal dicsekvő hadfelszerelő gyárban volt a munkásság 6 ezrelékének. Minden ezerre hatnak! Szabad ezzel példálózni?
Ellenben hogy minden ezer közül 445 5 koronán alul keresett, s 10-en alul 826 - erről senki sem beszél.
Hogy azóta emelkedtek a bérek!? Igaz, tetemesen. De a drágaság is, ugyancsak tetemesen. S a háborús segélyek is.
*
A háború elején azt mondtam egy írásomban a háború várható hatásairól: «a gazdagok még gazdagabbak és hatalmasabbak lesznek, a szegények viszonylag még szegényebbek és gyöngébbek». Ez a jóslatom, sajnos, teljesen bevált. Jó volna, ha a tisztviselők inkább ilyen egyetemes társadalmi törvények után indulnának, s nem kuriozitásokra alapítanák politikájukat.