Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 21. szám · / · Hornyánszky Gyula: Schvarcz Gyula emlékezete
Schvarcz Gyula fejlődésére az első döntő hatást nagyatyja, Horhy Mihály gyakorolta, akinek házában a korán atyátlan gyermek nevelkedett; aki - ritka példájaként a gazdag magyar földesúrnak - «negyven évnél tovább dolgozott egy óriási növénytani munkán, anélkül hogy azt befejezhette volna», nagy vagyont költött könyvtárára és sűrűn látogatott el Nyugat-Európa metropolisaiba botanikus tanulmányai érdekében. Ilyen kirándulásaira az unokát magával szokta vinni és azok által szerezte meg, Schvarcz Gyula - már a gyermekkor éveiben kezdve - az európai műveltséget, az összes kultúrnyelvek ismeretét és a külföldi összeköttetéseket. Korán nyílt alkalma megbámulni a sydenhami Crystal Palace «őslénytani szörnyetegeit», ami - úgy látszik - az összes látottak és hallottak közül a gyermek képzeletére a legnagyobb befolyással volt.
Tényleg, Schvarcz Gyulának első, már irodalmi formát öltött érdeklődése - a gyermekkori benyomásokkal szoros kapcsolatban - az ember őslénytanára, illetőleg tágabb fogalmazásban az ember származásának kérdésére, a «fajtakérdésre» vonatkozott. Egy amerikai könyv (Nott és Gliddon Types of Mankind-je, 1854.) keltette fel a még csak jogászkodó ifjúban a vágyat, hogy annak tartalmát magyar nyelven ismertesse. A «Kelet népei»-ben közölt kivonatok után 1861-ben jelent meg «A fajtakérdés színvonala három év előtt» című dolgozat, de azon formában, melyben azt szerző már 1857 telén - tehát 19 éves korában - befejezte (l. a munka Előszavát). A címben kifejeződő óvatosságot Darwinnak időközben (1859.) megjelent korszakalkotó műve követelte meg, mert viszont Schvarcz munkája - a darwinizmussal való komolyabb leszámolás nélkül - az amerikai Morton-nak a Crania Aegyptiaca és Crania Americana egykor híres írójának, álláspontját képviselte és magyarázta. Jegyzetekbe szorított rengeteg tudás, olvasottság kíséretében hallunk itt - az akkori idők most már ismeretlen műnyelvén - «az ütepek vesztegléséről» (permanence of type), mely kizárja «az ütepek átképlegülését» (transmutation of t.), mert származástani főtételként «egy Genus Homo-t hirdetünk, összletét több indó-primordial-ütep-, tehát Species-nek». Mint látható, Morton-Schvarcz annak a nézetnek épp ellentétét vallják, melyet majd később Darwin (1871. kiadott művében: Az ember származása, I. 271. l.) a következőképpen fejez ki: «a természetbúvárok, kik a fejlődés elvét elfogadják, nem lesznek kétségben aziránt, hogy valamennyi emberfajta mind egyetlenegy ős törzstől veszi eredetét», s amely nézet az emberi «fajt» legföljebb «sub-speciesekre» bontja. De annak idején, az «unitary scheme» képviselőivel szemben (Prichard, Miller stb), kik a biblia ősszülőit akarták elméletükkel megmenteni, a polygenismus álláspontja, melyet Schvarcz is magáévá tett, a szabadelvű tudományos haladás gondolatát rejtette magában.
Schvarcz Gyulát az ifjúkorában megragadott kérdés évekig foglalkoztatta. Külföldi tanulmányait is részben annak szolgálatába helyezte. Midőn 1858-59-ben Münchenben tanul, módjában van Siebold és Wagner zoológusok előadásait hallgatni (kik közül utóbbi épp az időtájt írja meg: Geschichte der Urwelt, mit Berücksichtigung der Menschenrassen und der mosaischen Schöpfungsberichte c, munkáját). A következő, Berlinben eltöltött tanulmányév meg Lepsius-szal, a híres egyiptológussal hozza összeköttetésbe, hogy így az antropológiai tárgyhoz az archeológiai alap se hiányozzék (fönt említett könyvét a fajtakérdésről Lepsiusnak ajánlotta); emellett egymagában, «vetélytárs» nélkül Schott szinológiai előadásain is jelen volt. Főleg közzé nem tett felolvasásokban nyert a széles alapú érdeklődés kifejezést: a londoni Cronological Institute előtt (1858.: az emberiség koráról); a londoni Ethnological Society előtt, melynek tagja lett (1862.: az emberi fajokról); majd a magyar természetvizsgálók nagygyűlésén (1863.: «A moulinquignoni ásatag emberi állkapocsról»); a természettudományi társulatban, melynek azután 1865-től kezdve alapító tagja (1863.: «Az állatfajok kronológiai elkövetkezéséről a rétegsorozatban»), a magyarhoni földtani társulatban, hol szintén az alapító tagok közé lépett (1863.: «Emberásatagok», Ch. Lyell: The geological evidences, of the Antiquity of man 1863. c. munkájának ismertetése; publikálva A magyarhoni földtani társulat munkálatainak II. kötetében, 1863.). Sőt, midőn a Magyar Tudományos Akadémia természettudományi osztálya 1864-ben Schvarcz Gyulát tagjai közé választotta, ez «az embernem úgynevezett egységéről» tartotta meg még ugyanaz év márciusában székfoglaló értekezését. Elhangzott, de meg nem rögzített szavakról természetesen most már nem alkothatunk véleményt; de az a kevés, ami belőlük irodalommá lett, mégis azon összbenyomást kelti, hogy Schvarcz Gyula származástani és anthropo-palaeontológiai munkálatai mindvégig inkább az ismertetés és ismeretterjesztés, mintsem az önálló gondolkozás és kutatás körébe tartoztak.
A külföldi tanulmányok ideje, a Münchenben és Berlinben eltöltött esztendők új munkára nyújtottak lehetőséget. Schvarcz nem mint afféle ösztöndíjas szegény diák vonult be a német egyetemi városokba; huszárral jött, lovat tartott, a legelőkelőbb helyeken szállt meg és étkezett, a legelőkelőbb ismeretségeket kereste és találta meg. De azért a komoly munkából is alaposan kivette részét. Öncélú, minden keresettől független tudományszomjjal ragadta meg az okulásnak ezerszeres alkalmát. Talán épp mert gyakorlati célokra nem kellett tekintettel lennie, nem is szorította össze szűk körre az ismeretszerzés horizontját, hanem ellenkezőleg: mindent látni és tudni akart, hogy itt szerezze meg a gondolkozásnak amaz universalis jellegét, mely későbbi munkáinak egyik legelőnyösebb sajátsága lett. A természettudósok laboratóriumában (Liebig) éppoly otthonos volt, mint a filológiai szemináriumokban (Spengel, Böckh), vagy az «ékesszóló» történészek (Droysen) előadói termeiben; s ha már nem hallgathatott valamely kitűnőséget, legalább is meglátogatta (Trendelenburg, Immanuel Bekker). Közelebbi feladatot eddigi magántanulmányai jelöltek ki számára. Főleg gazdag geológiai ismeretekkel került Schvarcz Gyula külföldre; antropológiája is azok alá sorakozott, mint a hogy az ember sorsát az egész földgömbé határozza meg. Most módjában volt azt a geológiai tudást a kellő kozmológiaival gyarapítani; szorgalmas látogatója lett Lamont bogenhauseni csillagdájának. A föld története a maga kozmikus meghatározottságában: kétségkívül ez volt a legmagasabb elméleti probléma, mely az időtájt Schvarcz Gyulának gondolkozását foglalkoztatta. De korán jelentkező anthropo-históriai érzékéről tanúskodik (származástani törekvései is azt árulták el), hogy a kérdés mindenek előtt tudománytörténeti formát ölt szemében. Mit tudtak a föld sorsáról és mit hagyományoztak reánk ismereteikből azon népek, melyeknek irodalma az emberiség legrégibb emlékeit őrzi? Schvarcz Gyula az egyiptomi nyelvvel majd csak Berlinben fog foglalkozni; de a görög nyelvnek és irodalomnak már réges-régen nagyon jó ismerőse és barátja volt. Középiskolai görög tanáráról a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik a mindig eminens tanítvány, s a görögöt szeretni és olvasni azóta nem szűnt meg, amióta megtanulta a Bach-korszak éveiben az iskola padjain, hogy Marathón, Thermopylae, Plataea, Ephialtes neveit nem lehet megindultság nélkül kiejteni. Fordításokkal korán megpróbálkozott (Thukydides 3 első könyve), s Münchenben Spengelnek a görög retorikára vonatkozó tanításából oly közvetlenül veszi ki részét, hogy adatokat gyűjt Hermogenes életrajzához, mert ez antik csodagyermek alakja figyelmét különös módon lekötötte. Geológiának és görögnek szövetkezéséből természetesen állott elő a közvetlen jövőnek nagy irodalmi feladata, melynek kedvéért Schvarcz Gyula napestig a müncheni és berlini gazdag könyvtárakban ül és százával forgatja a régi írók kiadásait, melynek érdekében «végig bötűzte valamennyi ódon bölcsész töredékeit Thalestől le egész Boethiusig»: meg akarja írni - mit egyébként kora ifjúsága kedvenc eszméjének mond - a görögök geológiáját. Minden látszat szerint a müncheni egyetem egy akkori notabilitásának, Ernst Lasaulx-nak régebben megjelent és hasonló tárgyú dolgozata is munkára serkenté, evvel a könyvvel (Die Geologie der Griechen u. Römer; ein Beitrag zur Philosophie der Geschichte, 1851.), mely főleg mitikus és filozofikus geogóniákkal foglalkozik, de az egzakt geológia tulajdonképpeni kérdéseit elhanyagolja, semmiképpen sem volt megelégedve. Ő majd jobban megfelel a kívánságoknak (mások, hozzáértő tekintélyek is ilyenképpen biztatták), mert az itt éppúgy, mint bárhol egyebütt elengedhetetlen szakszerű tudást egyesíti a görög nyelv és irodalom ismeretével.
Így lett Schvarcz Gyula tudománytörténész! Nem görög olvasmányaiból jutott el a geológiához, hanem geológiai ismereteivel fordult a görög irodalomhoz. Bár az elméleti tudományt ezentúl is műveli (1865-ben olvasta fel Akadémiánkban: «A kozmikus ismeretkör legújabb vívmányairól» szóló értekezését és 1867-ben mutatta be Thomson a British Association geológiai osztálya előtt javaslatait a föld melegének mérését illetőleg; l. An abstract of the paper of J. Sch. F. G. S. on the internal heat of the earth); de figyelme elsősorban a geológia története felé irányul. 1861 és 1863 között valóságos özönével jelennek meg Schvarcz Gyula kisebb-nagyobb iratai magyar, ógörög, francia és angol nyelven (jellemző módon csak a német hiányzik!), amelyek a közlés majdnem ideges vágyával és nem minden önismétlés nélkül mondják el szerzőjük megállapításait a görögök geológiai tudásáról. A görög geológia teljes ismertetéséhez Schvarcz Gyula nem jutott el; csupán a Nagy Sándor koráig terjedő időszakot tárgyalják munkái, s azt is csak vázlatosan, végleges kidolgozás híján. Tehát már itt találkozunk Schvarcz dolgozási módjának azon tiszteletet parancsoló vonásával, mely később még erősbödni fog, hogy problémáit olyan nagyoknak és sokszoros viszonyúaknak látja, s annyi anyagot hord össze megfejtésükhöz, hogy épp azért szükségképp megfejtetlenek maradnak. Hogy mi lett volna a görög geológia története, ha Schvarcz Gyula tényleg elkészíti, azt egy félrevezető könyvcím, mely lampsacusi Straton nevét viseli magán, árulja el nekünk. A csonkán maradt füzetben lampsacusi Stratonról ugyan nem sokat hallunk; de látjuk azt, hogy Schvarcz már a múlt század hatvanas éveiben azt a geniális embert látja a görög geológiai ismeretek középpontjában: a föld morfológiájának megalapítóját (Günther, Handbuch der Geophysik I. 5.), a földrengéseknek thermodinamikus okait kereső magyarázóját (uo. 476-477.), egy új vacuum-elmélet hirdetőjét, kit majd csak Diels munkája fog 1893-ban valósággal újra felfedezni (S. Ber. Berl. Akademie: Über das physikalische System des Straton; v. ö. Gercke-Norden, EinTeitung II
Az összes közlemények közül a «görög geológiai balkísérletekről» szóló, angol nyelven megírt könyv (The failure of geological attempts made by the Greeks
Könyvünk második fejezete a dinamikai geológiát folytatja, midőn a tűz után a víz hatásaival, illetőleg az ezekre, elsősorban az alluviumokra (proscwma-kra) vonatkozó görög tanokkal számol be. A harmadik fejezet mintegy kiesik keretünkből: görög származástant és antropológiát ad (generatio aequivoca, terméketlenség, az égalj hatása a bőr színére stb, stb), mely részt csak lazán fűzi az előbbihez a szervetlen és szerves világban egyaránt működő «lassú változások» (slow changes) gondolata; de tudjuk, hogy Schvarcz Gyulánál a geológiai ismeretek szorosan kapcsolódtak - a tudomány akkori jellegének megfelelően - az antropológiaiakhoz és etnográfiaiakhoz. A negyedik fejezet néhány stratigráfiai görög műszó tisztázása után (edajoV stb.) egy görög geogónia vázát nyújtja, tehát a történelmi geológia tárgyalásába fog, melyet azután az ötödik fejezet folytat tovább, midőn mindamaz adatokat összegyűjti, melyek a görögök paläontológiai érdeklődését és tudását bizonyítják. Itt találkozunk Schvarcz azon mindenesetre eredeti ötletével, hogy Empedoklest, kinek tudományát nyilván túlértékeli, őslénytani megfigyelések vezették sajátságos evolúcionizmusához, amely szerint a származás kezdetén a szerves lényeknek csupán egyes testrészei léteztek, s ezek találkozása és harmonikus kiegészítése jelenti éppen a fokozatos fejlődést. Schvarcz e bizonytalan értékű ötletének külön értekezést is szánt (The Palaeontological Theory of Empedocles, 1862.; sajtóhibák miatt szerzőtől bevont kiadás), s Jénában bölcsészeti doktorátust is e téma alapján szerzett a németországi tanulmányévek idejében. - Végül könyvünk utolsó, hatodik fejezete azon mélyebb okokat iparkodik megállapítani, melyek útjában voltak annak, hogy a természettudomány általán, s így a geológia is, magasabb fejlődési fokot érhessen el a görögség körében (vö. id. m. bevezetésében: Strictly speaking, the Greeks had no geology at all).
Kissé bővebben mutattam be Schvarcz könyvének tervezetét, hogy lássuk a széles alapot, amelyen a görög geológia házát fel akarja építeni; a szakember biztonságát, a mellyel a nagy részeket különválasztja, nyersen kidolgozza és egymáshoz illeszti. Nem is az alaprajzban kell keresni a hibát, ha Schvarcz munkássága nem hozta meg a kitűzött feladat elfogadható megoldását. Schvarcz majd később is nagyobbnak fog bizonyulni a tervezgetésben, mint a részletező feldolgozásban; a nagy koncepciók embere ő, aki tán halomszámra gyűjt össze csodálatosan gazdag ismeretek segítségével adatokat egyetlen paradox tétel bizonyítására, de anélkül a módszertani készség nélkül, mely előbb magukat az adatokat tisztázza és teszi értékesekké. Schvarcz Gyula geológiai vázlatai sem azokat nem fogják kielégíteni, kik idézetekkel jól megerősített részlettudást keresnek bennök, sem a lezárt általános eredmények után keresgélőket. Jót és rosszat, lehetetlent és értékesen újat vegyest zárnak magukban ötletei és hipotézisei, így pl. az is, mely a pythagoristák heliocentrizmusára vonatkozik. Akkortájt, a csak imént nekilendült keleti tanulmányok romantikus korszakában, Rőth-tel együtt hiszi az egyiptomi műveltség nagy befolyását a kezdődő görög bölcsészetre és tudományra; Meiners nevével kapcsolatban a szűk látókörű elfogultság képviselőinek tekinti azokat, akik csak a görög kultúrával akarják kezdeni nyugati művelődésünk történetét; Pythagoras iskoláját egyenesen az egyptomi papi iskolák holmi dépendence-ának képzeli. Azóta épp az egyiptomi ősrégi «tudomány» alaposabb ismerete tette világossá, hogy a görögség egészen hiába ment volna kölcsönért azokhoz, kiknek az elméleti matematika, geometria és asztronómia portékáiból maguknak sem volt továbbadni valójuk; kik tehát legföljebb gyakorlati ismeretekkel (kalendárium) vagy gondolkozásra indító tapasztalati anyaggal (a Nílus áradása) szolgálhattak az utazó görögöknek (l. az egyiptológus Bissing felolvasását: Agyptische Weisheit und griech. Wissenschaft, Neue Jahrb. f. kl. A. 1912., 81. köv. l. és Capelle cikkét: Die Nilschwelle, uo. 1914., 333. l.). A meson pur-nek sem lehetett már eredetileg geológiai értelme; ezt csak ama fejlődés kíséretében kaphatta, amely a philolaosi világkép szétdarabolásával egy geocentrikus rendszer megállapítására törekedett (Berger, Gesch. der wissenschaftlichen Erdkunde der Griechen, 2., 12. l.). De mintha ugyanaz a fejlődés - eredeti célján túl - egy naprendszer első félénk gondolatához is elvezetett volna már Aristarchos előtt a pythagorismus körében, és Schvarcz Gyulának határozott érdeme, hogy már jóval Schiaparellit megelőzve (I precursori di Copernico, 1875.) mutatott rá pontosi Herakleides sokat vitatott nyilatkozatára (a kérdés mai állását l. Heibergnél id. h. 421. l.: Vorläufer des Kopernikus); miközben olyan görög iratokra is felhívta a figyelmet, minő a hold képéről és lakóiról értekező pseudo-plutarchosi, melyet - hozzáértők szerint (Günther id. m. I. 7.) - még manapság sem értékelnek és használnak ki gazdag anyagához méltóan historikusaink.
Kétséget nem szenved, hogy Schvarcz Gyula geológiai tanulmányai sokat ígérő kezdeményezéssel a tudománytörténet egy olyan szakaszát ragadták meg, mellyel azideig nem sokat törődtek; még pedig igazi szaktudással tették azt abban az időben, midőn korántsem gondolták magától értetődőnek, hogy a görög szöveghelyekkel egyedül bíbelődő philológusnak természettudományi ismeretekkel is kell bírnia. S a kezdeményezőnek kijáró dicséretet annyival inkább hajlandók leszünk Schvarcz Gyulának megadni, mert az antik geológiára vonatkozó kutatás - sajnos - mai napig sem érte el azon fejlődési fokot, melyről a szerényebb kezdetekre némi kicsinyléssel visszatekinteni jogosultnak tűnhetnék. Az antik geológia még mindig - a haladást jelentő elkülönülés híján - a geográfiával egy körben és egy néven nyer elintézést; s nekünk kézikönyvekben és lexikonokban földrajzi címszók után kell keresgélnünk, Günther és Berger földrajzi összegezését kell kezünkbe vennünk, ha a görög világ geológiai ismereteiről akarunk fogalmat szerezni. Nem mintha egyes kérdésekre, különösen a vulkanizmusra nézve, kitűnő speciális munkák, részben oly kiváló szakembereké, mint az olasz Favaro, nem tájékoztatnának; de a geológia összes problémáit felölelő nagyarányú történeti képpel, minő Schvarcz Gyula szemei előtt lebegett, - s ez legyen legnagyobb dicsérete: több mint ötven esztendő után Schvarcz Gyula kezdeményezése óta még mindig nem rendelkezünk.
Geológiai fejtegetéseinek végén számot akar adni Schvarcz az okokról, melyek miatt a görögök a természettudomány eme körében is - nézete szerint - oly édeskevésre jutottak. Mert a modern tudomány nagyságának eszméjétől kelleténél jobban áthatva, a geológia heroikus idejében, a Lyell-ek és Owen-ek korában, tán túlontúl csekélynek értékelte, amit az elmélet első úttörőinek elérniök sikerült. E kevéssé történeti, «modern» állásponttal Schvarcz Gyulánál majd később is találkozni fogunk, meg fogja ugyan őt óvni a múlt kritikátlan dicsőítésétől, viszont a történeti feltételek kicsinylésével igazságtalanságra is hajlandóvá teszi majd a múlttal szemben. A görög tudományos haladást gátló mozzanatok közül kettőnek tulajdonít Schvarcz Gyula fontosságot: egy személyesnek és egy általános természetűnek. A személyes, az Aristoteles alakja és tekintélye (l. különösen: Lampsacusi Strato