Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 17. szám · / · Heltai Jenő: Hamduna
Hamduna, Fuad.
Hamduna: Jöjj, édes galambom, ülj mellém... (Az asztalhoz vezeti.) Be régen várom ezt a boldog pillanatot!
Fuad (leül.): Ó, Hamduna, kinek szépségétől a férfiak elalélnak, kinek szája olyan, mint egy piros gyűrű, szeme, mint a gazelláé, szemöldöke, mint a Nún-betű farka, ha rám tekintesz élek és virulok és ha elfordulsz tőlem, ó, gyönyörűség kútja, szomjan halok. Mondd, ó, teli Hold, mit parancsolsz? Ha azt akarod, hogy megöleljelek, megölellek, ha azt akarod, hogy megcsókoljalak, megcsókollak és ha...
Hamduna: Azt akarom, hogy megölelj és megcsókolj. (Fuad meg akarja ölelni, de Hamduna kibontakozik.) De előbb mondd... tudsz-e verset a csókról?
Fuad: Ki tudjon, ó, szemem fénye, ha nem én? És ha parancsolod: hajnalig lábadnál ülök és verseket mondok.
Hamduna: Nem, azt nem kívánom. Beérem eggyel...
Fuad: Legyen Allah és a te kívánságod szerint. (Mondja a verset.)
Megcsókoltam köntösöd szélét
És te kacagtál: «Jó fiú, hadd!
Csókjaidra, bármi tüzesek,
Köntösöm széle néma marad.»
Megcsókoltam kis piros papucsod, mely
Vérpiros, mint égő ajakad
És te súgtad: «Kárbaveszett csók!
Kis papucsom, lám néma marad.»
Megcsókoltam puha kacsódat
És te kacagtál: «Szomorú csók!
Meg nem értik, meg sem érzik,
Vissza sem adhatják a kacsók!»
Megcsókoltam illatos ajkad,
Mely az enyémhez vágyva tapadt
És te súgtad: «Ládd, csak a szájam
Fizeti vissza csókjaidat.»
Én azt mondom: «Édes a szájad,
Hol fogok újra lelni ilyet?
Van-e a földön még ilyen csókos
Gyönyörű, jó száj mint a tied?»
Hamduna: Allahra mondom, szép a versed! Jutalmat érdemelsz érte!
Fuad (meg akarja ölelni.): Ó, királynőm, ne fukarkodj vele!
Hamduna (kibontakozik.): Ne légy mohó! Ráérünk! Az arám nincs itthon. Hosszú az éjszaka és terített asztal vár minket. Megveted az ízes gyümölcsöt és a jó bort?
Fuad: Ez is, amaz is Allah ajándéka és az ember becsülje meg a jót, amivel isten megáldotta. Forróbb az ölelés is és szaporább a csók, ha borral tüzesítjük szerelmünket.
Hamduna: Akkor hát igyunk, Fuad. (Tölt neki.)
Fuad (iszik.): Ez ital a zamatok zamatjával teljes. Szemem máris káprázik tőle. Mi lesz vélem, ha egy Hamduna helyett kettőt látok, holott már ez az egy is megbabonázott és szépségének gyilkos tőrét szívembe döfte! Ó, Hamduna! (Iszik.)
Hamduna: Mily ékesen beszélsz, ó, Fuad, Abu Deli ben Muktar fia! Megrészegedek szavaid mézétől. Csak te tudsz az asszonyok nyelvén.
Fuad: Ki tudjon úrnőm, ha nem én? Kora ifjúságom óta csak az asszonyoknak élek, és ismerem testük-lelkük minden zugocskáját. Mindegyiknek arról beszélek, amit hallani szeret...
Hamduna: Nagy tudós vagy a tudósok között...
Fuad (iszik.): Szépségről a szépnek, észről az okosnak, pénzről a kapzsinak, ékszerről és drágakövekről a hiúnak, és mindegyiknek arról, hogy meghalok, ha nem könyörül meg rajtam...
Hamduna (nevet.): És hisznek neked?
Fuad: Kilenc feleségem volt és szeretőim számát csak Allah tudja, aki mindent tud. Hisznek nekem, de én nem hiszek nekik. Asszonyi ravaszság immár nem fog rajtam. (A könyvre üt!) Ebben a könyvben meg vagyon írva...
Hamduna: Miféle könyv ez, ó, Fuad? Csak nem az a híres...
Fuad: De igen. Hamduna, ez életem nagy munkája. Negyvenhárom évig dolgoztam rajta, de most már elmondhatom: befejeztem.
Hamduna: Boldog Fuad! Dicső Fuad!
Fuad (kinyitja és olvassa.): «Az asszonyok ravaszságának krónikája. háromezerhétszáznegyven fejezetben. Csalásaik, cselvetéseik, csalafintaságaik, fondorlataik és árulásaik hiteles története, számtalan példákkal fűszerezve. Minden igazhívők okulására. Írta Fuad-Ed-Deli, a bölcsesség mestere, Abu-Deli-Ben-Muktar fia...»
Hamduna: Ó, hogyan szeretném olvasni! De nem tudok...
Fuad: Fölösleges, ó, kincsek kincse. A legtöbb asszony tudja a tartalmát, anélkül, hogy valaha belenézett volna. Íme, te is, ki tudatlannak vallod magadat, ma este úgy cselekedtél, mintha a tizenhetedik fejezetből okultál volna...
Hamduna: Nem értem szavaidat...
Fuad: Nem fontos! És mikor rabnődet kiküldted a ház elé, hogy megnézze, nem jő-e valaki, a hetedik fejezet tanításait követted... (Hamduna szólni akar. Fuad leinti.) Nem fontos! Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a ravaszság együtt született az asszonnyal, alkalmasint azért, mert Allah is így akarta, hiszen semmi sem történik az ő akarata ellen.
Hamduna (szelíd, észrevehetetlen gúnnyal): És minden asszonyi ravaszság lepattan rólad, ó aranyszájú?
Fuad: Mint nyíl a szikláról. Immár semmiféle vászoncseléd nem jár túl az eszemen.
Hamduna (m. f.): És ha mégis akadna egy? (Fuad szánakozón mosolyog.) Ne mosolyogj, gyönyörűségem, mert amíg új asszonyok születnek, születnek új ravaszságok is. Te magad mondod.
Fuad: Érts meg, Hamduna, kinek neve azt jelenti: amibe belekezdtél, Allah kegyelmével sikerülni fog. Régi ravaszság, új ravaszság (A könyvre üt.) itt van mind, háromezerhétszáznegyven fejezetben. Több nincs.
Hamduna: És nem félsz az asszonyok haragjától?
Fuad: Miért félnék? Nem vétettem ellenük. Ők csaltak meg, ők szomorítottak meg, mégis szeretem őket.
Hamduna (tréfálva): Nem vétettél? Ó, te gonosztevő! Nem Allah ellen való bűn-é, hogy fondorlatainkat és rosszaságunkat följegyezted e nagy könyvben és elárultad azoknak, akik még hisznek bennünk? Vigyázz magadra, mert immár összeesküdtek ellened és olyan mohón szomjazzák véredet, mint eltévedt karaván a vizet.
Fuad: Életem Allah kezében van, és nem én leszek az első, aki meghal, mint a tudomány vértanúja.
Hamduna: Csak ne szeretnélek úgy! Ím, tudd meg, költők virága, azért hívattalak, hogy óvjalak. Mérhetetlen szerelmem hitszegésre bírt és miattad cserben hagytam asszonytársaimat, kik romlásodat akarják! Ó, mely átok is a szerelem!
Fuad: Ne búslakodj, Hamduna, sőt vigadj! Van-e édesebb a szerelemnél, nagyobb öröm a csóknál és az ölelésnél? Ha ez elmúlik tőlünk, elmúlik maga az élet. Jöjj, gyönyörűség, szeressük egymást és ne tűrjük tétlenül a percek vágtatását. Mint Abu Nuász, a költő mondja: «A legnagyobb ostobaság, amit az asszony a szájával elkövethet, az, hogy beszél vele.» Ó, mily igaza van a költőnek! Beszélni akkor, amikor Csókolni lehet!... (Meg akarja ölelni.)
Hamduna: Igazad van, Fuad! Ütött a csókok órája... (Háromszor tapsol.)
Fuad: Mit akarsz?
Hamduna: Jöjjenek a muzsikusok! Táncolni akarok neked, hogy lássad csípőm ringását és derekam hajladozását és örülj az örömök örömével, hogy mindez a tiéd... a tiéd Fuad!
Fuad: Ó, gazella-lábú, hogyan köszönjem meg a sok jót, amivel megajándékozol?
(Bejön a két muzsikus, az egyik síppal, a másik dobbal. Lekuporodnak a sarokba és egyhangú táncmuzsikába fognak. Hamduna táncol. Fuad gyönyörködve nézi. Néhány taktus után nagy zajjal beront Szumurud. A muzsika hirtelen elnémul.)
[+]