Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám · / · Figyelő
Sietek bevallani, hogy Barta Lajos könyve nekem nyolc hét óta nagy kő a szívemen. Azóta fogadtam meg minden nap, hogy holnap azután végre írni fogok Az Élet arcá-ról. Átkozott akarat-zsibbadás, utálatos nyavalya, meghervasztja legjobb, legpirosabb óhajtásainkat is.
Az Élet arca elég rossz cím, mert az Életnek nincs egy percre is reánk-bámult arca sem. Az Élet arca megfoghatatlan, megláthatatlan, mindig követhetetlen gyorsasággal cserélődő, sőt arcátlan, hiszen ezért Élet. De Barta Lajos rossz című könyvével nekem olyan örömet hozott, mint Móricz Zsigmond óta Kaffka Margiton kívül talán senki még.
Évek óta számon tartottam, azt is tudtam, hogy ő írta a legkülönb, legirodalmibb hinterlandos, háborús riportot, s ő írt egy csomó nagyon ízes olvasnivalót.
Színpadi sikerei nem érdekeltek, mert a muszájos megalkuvások fájnak nekem, de ha voltak sikerei, annál jobb. A siker: siker, s szívesen mondok a színpadi sikerhez is üdvözletet, ha hozzásegít valakit a maga poéta-mivoltához, szóval «tehermentesíti» a legértékesebb frontot.
Ez a könyv pedig, Az Élet arca (ismét mondom: Móricz Zsigmond s a nagyszerű Kaffka Margit óta, akiről végre szintén mégis csak írok, ha meg nem halok) új poéta könyve. Pompás könyv e pompátlanul szomorú időkben, s minden művészete mellett olyan aktuális (nehogy Barta zokon vegye), mint egy jó vezércikk.
A Huszadik Század-ban a magyarországi zsidó-kérdéshez kellett volna szólnom, de szándékom egy csonka s önmagamnak őrzött cikkecskébe halt. Gondolom, hogy a magyarországi zsidó-kérdésben szándéktalanul a legráhibázóbb, legérdekesebb válasz a Barta Lajos könyve.
Barta Lajos egy-két novellájában olyan zsidókat mutat meg, akik már végzetesen s örökre magyarok. Barta maga pedig úgy néz és úgy lát zsidót, parasztot, várost, vidéket, kishivatalnokot, vén leányságot, dús nőiséget, sok mindent, ahogyan még eddig nálunk alig láttak. És ez megint azt mondja, hogy a zsidóság egy része már olyan gyökeres magyar, mint én, te vagy bárki, akinek «a nagy világon e kívül» stb, stb. Új lendületű magyarság a Bartáé, új szemű is, de olyan átmagyarzott magyar: rá lehetne bízni a legködösebb magyar elő-időkből kiálmodni világosra a magyar életet.
S mindebben az a nagyszerű, hogy könnyű, igaz, magától értetődő fenomén, s hogy Barta várt, de egyszerű művészreprezentáns. Csak a színdarabjai árán, révén jutna ideje a regényhez, mert bizonyosan kivételes mai magyar dokumentumok volnának az ő regényei. Dokumentumok a Duna-Tisza-táj ős, csodálatos erjedéséről, melyben csak egy a faktum, hogy van még és él a magyarság, melynek (akármelyik német professzor tudományosan bebizonyíthatja) régen meg kellett volna halnia.
Nagyon hitető és a kétségbeesés napjaiban reményeket adó könyv a Barta Lajos könyve, szinte cselekvés, a legderekabbakból való.