Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám

Ignotus: A politika mögül
Vörös ökör

Homályosan él emlékezetemben a kép az egyszeri piktorról, ki, ha még úgy szerette volna is, nem tudott egyebet festeni, mint vörös ökröt. Szerette volna, akarta volna - de valahogy mindig erre járt rá a keze. Bíró uram nem sajnálta volna a pénzt, hogy megfestesse vele bíróné asszonyom képét, - a hentes malacot festetett volna vele, almával a szájában, s babérkoszorúval a fején, - a trafikos török embert csibukkal, a boltos pedig a három futárt, amint éppen szaladóban van Buda várából Temesvárra. A piktor vállalta is, tudta is, így is fogott bele, s a kép, ahogy indult, olyannak mutatkozott is, hogy lesz majd belőle bíróné, malac, török ember és három futár: a végén, isten a megmondhatója, hogyan, mégis csak vörös ökör lett belőle, mindegyikből. Végzete volt a vörös ökör.

...Sajnálkozva gondolok rá, ha igaz, hogy Eszterházy Móric gróf belebetegedett a kormányzásba. Annál inkább, mert ez a kormányzat igazán nem érdemli meg, hogy egy jóravaló s jószándékú ember belebetegedjék. Attól, amit megcsinált Eszterházy gróf, ahhoz képest, amit megfogadott, hogy csinálni fog, egészséges lehetne, mint a makk. Szeretem hinni, hogy erre ugyan nem ment rá az agyának egy sejtje, az idegeinek egy cseppje. Mi az, ami most van és megvan? Egy szóval meg lehet mondani: a koalíció. Ez a micsoda igazán nem érdemli meg, hogy egyéb és más is belebetegedjék, mint maga ez a micsoda. Még pedig minél előbb - még mielőtt az ország lesz a betege. Ez a szegény ország, mely, ha még úgy neki keményíti magát, még úgy sarkára áll, még úgy elhatározza, még úgy szeretné, akarná és bele is fog: a végén nem tud egyebet megcsinálni, mint azt a bizonyos koalíciót. Vörös ökröt.

Demokrácia, demokrácia, demokráciában való újjászületés! Ez volt a jelszó, a forradalom, az új alakulás. S lett belőle, két hónap alatt: kinevezés, elhelyezés, felhelyezés, vásár, kifizetés, előjegyzés és bebiztosítás. Lett belőle újságvásárlás, pártszervezés s pártok arányában való osztozkodás. Lett belőle palotaforradalom itt, paklikísérlet ott, s megint és mindig és mindenben ugyanazon egypár klikknek, kottériának és szabadalmazott politikai emberanyagnak osztozkodása azon, amit nálunk a kormányon létel jelent. S ezzel egyben az élethez való ragaszkodásnak természetes konzervatívsága. Az új korszak azzal indult, hogy választatni kell, hogy az ország megszabaduljon a monopóliumos parlamenttől, a monopóliumos munkapárttól s az eddigi hivatásos politikusok monopóliumától. Mindebből az lett meg, hogy két hónap alatt, az új korszak kifogásával és szervezkedésének címén a régi monopóliumok újra elhelyezkedtek, végig az országban. Ki beszél ma már új választásról? Ki bolond, hogy ügyesen és keservesen kimesterkedett, kipalotaforradalmazott, kisógorozott és komázott stallumát vagy pozícióját kitegye egy választás non putaremeinek? A fene ott egye meg az általános választójogot s az egész demokráciát - valahogy csak meglesz, mert sehogy még sosem volt. Hogy a demokráciát szervezni kellene? Barabás Béla már meg van szervezve, s akkorát böffent a nemzetiségek felé, hogy az oláhokat ott eszi tőle a nyavalya, egy közülök azon a helyszínén összeesett, s majd hogy meg nem halt bele. Ha ez sem elég a demokráciának, akkor menjen vissza Galíciába vagy hová keservébe, ahonnan idefeledkezett. Hátrább az agarakkal, ott kinn tágasabb, s az úr a demokráciában is úr. Tisza István megbukott, s most egy munkapárt helyett öt munkapárt ül az országon, s ül el minden lehetőséget, hogy itt felső vagy alsó beavatkozás nélkül, természetes fejlődéssel, bármi is megváltozzék, s Magyarország maga teremtse meg élete és jövője számára a mai világban való megélhetés és megállhatás feltételeit. A világháború eddig nyomtalan múlt, s most hatástalan áll az ország felett. Arra volt való, hogy kifogásával a sógor kitúrja a komát, s ez megmaradjon, valameddig, talán a béke s a rendszerzés kifogásával, a koma ki nem fogja túrni a sógort. Ez az, amiért az ország fele férfinépe vérzik a Kárpátoknál s az Isonzónál. Ezalatt a csehek már megkrétázzák Észak-Magyarországot, hogy ez az övék lesz, a szlovének Dél-Magyarországot s a románok Erdélyt. Barabás Béla már meg van szervezve, hogy ne hagyja.

Érdemes észrevenni, hogy a főispáni és egyéb beszédekben, amikkel az új megváltás birtokba veszi az országot, sok mindenről esik szó, csak arról nem, hogy a haza e pillanatban, s már három esztendő óta világháború közepett áll. Volt akárhány beszéd: igen kiváló, igen nevezetes, amiben a sok mondás közt egy lélegzet sem vonatkozott erre a mégsem egészen elhanyagolandó körülményre. Úgy látszik, mégis csak szigeten élünk, melyre nem állnak a politika rendes törvényei, tehát az sem, hogy minden jelenség megtermi a maga számára való érzéket. A háború, a rettenetes háború, a mindenünkön végiggázolt, s most is mindenünket fenyegető háború semmi érzéket nem nevelt itt maga iránt. Keresni, megtartani, paklizni - ez volt itt az élet háború előtt, s most meg éppen az, és éppen a háború körül. Mennyit beszéltünk a háború előtt arról, hogy hiányzik itt a külpolitikai érdeklődés, külpolitika folyik, mely se nem akarja látni, se nem képes számbavenni, mi történik a szomszédban, mi történik a nagyvilágban s mint történik mindez és minden a mi megfojttatásunkra. S beszéltünk arról is, hogy hiányzik itt a demokráciára való szándék és képesség, mely az ország minden elemét és rétegét belevonná a politikába s ezzel érdekelné is a politikában - hogy minden demokrata és szociál-politikus harsogott jelszavaink és tessék-lássék intézményeink mellett az országot változatlan egy marék ember tartja birtokban, monopóliumban, s úgynevezett vezetésben, s éppen dolgozó s gondolkozó széles és mély rétegei tartatnak kisemmizettségben, recipiálatlanságban, számba se vettségben, s szoríttatnak az újságokba, a kávéházakba s a boldogulatlan lézengésbe. Most itt az idő, mikor a kettő: egy - mikor a belső demokrácia egyúttal külpolitikai életparancs, s úgy az, hogy a háborúnak vége legyen s a béke meglegyen, mint az, hogy a béke Magyarország számára életet és jövőt jelentsen, a legnagyobb hadi szerencse közepett is tisztára azon fordul meg, tud-e Magyarország igazán, de igazán demokratizálódni, úgy szociális, mint nemzetiségi tekintetben. S ilyen időkben, és, mint ötven vármegyeházán szavalják: politikai újjászületés idején, már megint egy szó nem esik nálunk külpolitikáról, s a demokrácia ugyanolyasmi kezd lenni, mint voltak a nemzeti követelések s volt a nemzeti bank: változás után való kiabálás azért, hogy ne változzék semmi. Szociális Magyarországot szavaltak, és - vörös ökör lett belőle.