Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 16. szám
Erős vagyok, kevélymagamban.
Sok szép titok leszakadt rólam.
Nincsen már könnyem. S a szélbe szórtam
bolond remény aranyporát.
A Gonosz, ki úr a világon,
reámlehelt s fölkent a bűnnel,
- bús árnyék: régi létem, tűnj el! -
én leszek a világnak rossza.
Mindig nekem fájt, más örűlt.
Most hosszútűrő jóságom lázad,
bilincse húll, hajrá, kitámad
s nyila hegyén méreg sötétlik.
Kiért jó voltam s rossz vagyok,
azt az Egyet már megsebeztem,
mostmár jőjjön a vész. - A vesztem,
mert mégis: én vagyok a gyenge.
Nem volt elég lelkem a jóra,
s nincs elég erőm rossznak lenni,
nincs már se könny, se bűn, se semmi.
Csak fáj a föld, az ég s a szívem.